Két hete lázban égtem! Na, nem valami fránya vírus vett le a lábamról, hanem a német Beyond the Black bandát okolhatom eme felajzott állapotomért. 2023-ban lemaradtam a koncertjükről, és még akkor elhatároztam, hogy történjen bármi, a következőre el fogok menni. Tettem ezt a fogadalmat azért, mert az akkori albumuk olyan nagyot szólt nálam, olyan formajavulásnak éreztem, hogy mindenképpen látnom kellett őket élőben. S ez a következő lehetőség 2026. január 22-én adódott a Barba Negrában, így aztán jó előre meg is vettem a jegyet, nehogy véletlenül bármilyen indokból is lemaradjak az eseményről. Hab a tortán, hogy később kiderült, Jenniferék január 9-én kiadják a hatodik stúdióalbumukat. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat itt Magyarországon, hogy így alakult, hiszen a megjelenés után cirka két hétre már mehettünk is a lemezbemutató Rising High koncertre. S ez a két hét pontosan elég volt arra, hogy rendesen lehessen ízlelgetni, emészteni az új lemezt. Mint a kritikámban is írtam, ez egy konceptlemez, ami a világ problémáira reflektál ugyanabban az érdekes zenei stílusban, amit a 2023-as albumon megszoktam. Nos, ez az új lemez felül is múlja az előzőt, elképesztően jól sikerült mű lett az ütős tartalom és fantasztikus zene kombóval. Így már érthető talán, hogy őrülten felfokozott állapotba kerültem, szinte a centit vágtam, s alig bírtam magammal, egyfolytában az eljövendő koncert járt az agyamban. A kéthetes várakozás szinte éveknek tűnt, mert napi szinten gondoltam erre, de csak eljött a nagy nap és így spoilerként csak annyit mondok, hogy igencsak bántam volna, ha ez a koncert is kimarad az életemből!
De még a főzenekar előtt Seraina Telli és a Setyøursails szórakoztatta a közönséget, igencsak hangos sikerrel. Seraina Telli egy picit hard rockos, punkos és popos zenei elemeket vegyítő svájci énekesnő, aki a 2025-ben megjelent Green albumát mutatta be, míg a Setyøursails német metalcore brigád a két évvel ezelőtt megjelent albumukkal érkezett hozzánk.
SERAINA TELLI
Aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet! Seraina Telli színpadképe pazar volt. A Green lemez hangulatvilágához tartozó hatalmas virágokkal volt tele a színpad, amik a koncert kezdetén életre keltek, ugyanis ezeket alulról lámpákkal lehetett megvilágítani. Elképesztően jól nézett ki a megannyi világító óriás virág, úgy gondolom, ritkán látni ilyen szép színpadképet. Na és persze a közepén ott ragyogott Seraina, aki egyáltalán nem lógott ki a díszletekből, mondhatjuk úgy is, hogy rá lett készítve. Ugyanis a svájci díva igen extrémül néz ki, mind öltözködésben, mind hajszínben, de hozzáteszem, piszok jól áll neki. Igen mókás volt a kezdet, mert egy nagy díszes kalapban jelent meg, aminek a két oldalán zöld és kék műhaj lógott le, aztán levette és természetesen nem történt semmi változás, mert a saját haja is ebben a két színben pompázik. Nagyon erőteljes műsort adott elő a pici kis színpadán, mert hogy alig hagytak neki területet. Meg is jegyezte, hogy nincs helye a mozgáshoz, pedig látszott rajta, hogy bejárná az egész teret. Időnként önkéntelenül megindult, aztán hamar észrevette, hogy hoppá, nincs hová ugrálni. De a közönséget megénekeltette és megmozgatta rendesen, pedig az elején két-három ember csápolt csak neki. Miért is sikerülhetett ez? Mert a lényéből egy olyan fajta lazaság és kedvesség árad ehhez a külsőhöz társulva, ami megragadja az embert és berántja ebbe a világba. A nagyon vidám előadás végén hatalmas ovációt is kapott a közönségtől!
Számlista:
01 Let it All Out
02 I’m Not Sorry
03 17
04 Remember You
05 Brown Eyed Boys
06 Song for the Girls
07 I Dare to
08 Love
SETYØURSAILS
Az energia nem vész el, csak átalakul. A gyakorlatilag csupasz színpadon fellépő banda az első pillanattól kezdve olyan zúzást és energiát mutatott be, hogy csak kapkodtam a fejem. A fekete hálós ruhába és kalapba öltözött Jules Mitch énekesnő az univerzum összes energiáját felvonultatta ezen a koncerten, és végigugrálta a neki szánt helyet. Piszkosul jól állt neki ez az egész, s, mint az előző énekesnőnél mondtam, Jules is igen laza személyiség, aki minden erőlködés nélkül hozta ezt a figurát, amin látszott, hogy a metalcore szerelmese. Nem mellesleg neki is nagyon jó hangja van, amit meg is mutatott teljes egészében a produkciójuk alatt. Nem kifejezetten ez a stílus a kedvencem, de egyszerűen nem lehetett csak úgy egy helyben állva nézni az előadást, ez az energia olyan szinten megrángatott engem is meg az egész közönséget, hogy némelyeket kőkemény pogózásra is invitált. Igaz, ehhez kellett Jules hathatós közreműködése is, aki felszólított minket, hogy lehet ám körbe-körbe „őrjöngeni”. Még a koncert előtt gondolkodtam, hogy két teljesen más stílusú előzenekar lesz, mint a Beyond the Black, hogyan fogunk bemelegedni? De a „feketén még innen” kőkeményen éreztem, hogy telitalálat volt a két énekes/zenekar, mert hiába a másfajta zene, olyan szeretetet és energiát kaptunk mindkettőtől, hogy bizony szerencsésnek mondhatom magam metaltársaimmal együtt, hogy ezt átélhettük.
Számlista:
01 Bad Blood
02 Nightfall
03 In My Head
04 Why
05 (ismeretlen)
06 Bad Company
07 Interlude T.F.M.F.
08 T.F.M.F.
09 Eternally
10 Fckoff
11 Halo
12 Best of Me
BEYOND THE BLACK
A kevés is néha elegendő. Ezen a kijelentésem most a színpadra értendő. Mielőtt megkezdődött volna a főműsor, rácsodálkoztam, hogy teljesen üres a színpad. Ne má! – gondoltam magamban, nem lehet igaz, hogy díszlet nélkül akarnak lemezbemutató koncertet adni. Mikor elkezdődött a felvezető zene, hátul piros fények jártak táncot, s akkor lehetett látni, hogy teljes szélességben egy kivetítő van, ami az egész koncert alatt a háttérben pompázatos színekben játszó videókkal egészítette ki a zenei műsort. Meg kell, hogy mondjam, igazából elegendő is volt, a faltól-falig kivetítő abszolút kielégített minden látnivalót. Jennifer Haben énekesnő, aki szintén feketébe volt öltözve (mibe másba?), és rettentő szexin nézett ki, az új lemez címadó számával nyitott, ami robbant is rendesen, ugyanis a csendes Break the Silence szöveg után érkező az erőteljes refrénhez a közönség egy emberként csatlakozott énekelve, tapsolva. A koncert előtt reménykedtem, hogy az új lemez számai teljes valójukban lesznek előadva, és a különféle idegen nyelvű betétek nem maradnak ki. A Rising High-nál meg is érkezett az afrikai népi motívum, ami természetesen itt is kerekké varázsolta a számot. A hetedik szám előtt betoltak két pódiumot a dobok mellé kétoldalt, a baloldali mögött Jennifer, míg a másik mögött Chris Hermsdörfer állt, aki egy elektronikus dobon adott ritmust az énekesnő előadása alá. Nekem itt már volt olyan érzésem, hogy a Raven fog majd következni, mert egy madár volt festve a Hermsörfer pódiumára. A Wounded Healer szám érzéki előadása után elsötétült a színpad majd megjelent a „holló”. Jennifer két hatalmas szárnnyal a hátán érkezett, és előadták a szerintem a koncert csúcspontját. A refrénnél, amit teli torokból adott elő az énekesnő, széttárta a két karját, amivel egyidejűleg a szárnyak is szétnyíltak. A zene, az éneklés, a látvány számomra libabőrt váltott ki a hátamon. A másik hidegrázós jelenet a ráadás első száma adta, a The Art of Being Alone. Szerintem telitalálat volt ezzel indítani az utolsó három számot. Jennifer bevezető hangja és aztán az erőteljes dobos zene, majd Chris „The Lord” Harms vendégénekes (Lord of the Lost) mély hangja nagyon ütött, miközben a háttérben meg is jelent Chris stilizált feje az éneklés közben. A közönség azonnal reflektált erre, beindult a „tapsgép” rendesen, s végül az első lemezes vidám Hallelujah zárta a sort a tapsvihar közepette. Halleluja, hogy átélhettem ezt az élményt, amit a „feketén túl” megtapasztalhattam, igazából egyetlen egy hiányérzetem maradt csak: az előző lemezről csak egy számot adtak (Reincarnation), holott az is egy remek album volt. Jobban el tudtam volna viselni onnan még pár dalt a régi lemezek rovására.
Számlista:
01 Break the Silence
02 Hysteria
03 Rising High
04 Heart of the Hurricane
05 Reincarnation
06 Songs of Love and Death
07 Synth Medley (Wounded Healer)
08 Ravens
09 The Flood
10 Lost in Forever
11 Written in Blood
12 Let There Be Rain
13 When Angels Fall
14 Shine and Shane
15 In the Shadows
Ráadás:
16 The Art of Being Alone
17 Running to the Edge
18 Hallelujah
Tökéletes „nők napján” vagyunk túl, három bitang erős előadást hallva. A hölgyek, akik mind a három etapban vitték a prímet, magas hőfokon égve, energikusan és remek hanggal szórakoztattak minket. Mindegyikük csinosan, mosolyogva és nagy szeretettel tolta végig a műsorukat a közönség nagy megelégedettségére. Sehol egy üresjárat, sehol egy unalmas rész, csak a profi zene és hang. A Barba Negra Blue Stage technikája is hozzátette a magáét, mert megint remek hangzást hallhattunk egész este. Azt hiszem senki nem bánta meg, hogy aznap este ezt a koncert választotta és nem valami más programot szervezett magának.
A képek forrása a Barba Negra facebook oldala.