Ossian: Célpont a szívemen
Van egy jelenség, amit sosem értettem igazán. Egyfajta csendes, de mégis hangos össznépi rosszallás, ami hosszú évek óta kíséri a magyar rockzene egyik legállandóbb és legmegbízhatóbb szereplőjét, az Ossiant. Látom, ahogy a közösségi médiában, vagy különböző rockzenei fórumokon minden új album megjelenésekor feltűnik a szokásos kórussal, miszerint az „Ossian már megint ugyanazt csinálja”, vagy „az Ossian már kifáradt”. Mindezt úgy, hogy a zenekar évről évre megtölti a legnagyobb művelődési házakat, a Barba Negra Red Stage-t és a hatalmas rajongótábora hihetetlenül lojális és lelkes. Ez a kettős mérce, ez a furcsa disszonancia a kéretlen kritika és a valóság között, mindig is elgondolkodtatott. Miért divat ma az Ossianba és Paksi Endrébe belekötni? Vajon tényleg a zene vagy az alkotás a célpont, vagy valami más? Talán az lehet a kulcs, hogy az Ossian sosem törekedett arra, hogy megfeleljen a divatnak az élvárásoknak vagy az éppen aktuális zenei trendeknek. Soha nem kényszerítették magukat külső behatások alá, és nem engedtek a külső nyomásnak. Ők egyszerűen zenélnek. Nem feltétlenül akarnak „újat” mondani, de ami még fontosabb: sosem próbálták meg elhitetni velünk, hogy mások, mint amilyenek valójában. A Célpont a szívemen is pontosan ezt a hozzáállást tükrözi. Az album egy újabb lépés a jól kitaposott úton, amelyen a zenekar majd 40 éve jár. És éppen ebben rejlik az ereje.
Nézzünk rá néhány mondat erejéig az új lemezre, mit mutat magából a 27. lemezén a zenekar. Az album indító, címadó dala, a Célpont a szívemen rögtön egy tempós, sodró lendületű tétel, amely a védjegyszerű Rubcsics riffekkel operál, ami mögött meghúzódódnak a finom szinti szőnyegek. Paksi Endre lényeglátó dalszövegei és a kifejezetten nagyívű refrén azonnal megragadnak. Ezt követi az, Ami a szememben, egy lassabb, középtempós szerelmes vallomás, ami tökéletes példája a zenekar mélyebb, érzelmesebb oldalának. Ricsi szólója pedig csak hab a tortán, méltó megkoronázása a dalnak. A gyönyörű zongoradallamokkal induló Abban a percben egy lírai merengés, ahol Endre dallamai és szövegei teljes mértékben érvényesülnek a melankolikus zenei világban. Ezzel szemben az Ugyanúgy más már rálép a gázpedálra: egy galoppozó, lendületes darab, melynek málházós középrészét egy többkörös, virtuóz szóló robbantja szét. Az Érkezés a múltat idézi, egyértelműen az Emberi Dolgok című lemez hangulata köszön vissza, vegyülve az újkori Ossian dallamvilágával. Ez egy igazi „patent darab”, ahogy mondani szokták. Ezt követi a lemez talán legmegrázóbb, legszemélyesebb pontja: a Csend a vonalban. Ez a szomorúan szép ballada a veszteségről és az elmúlás elfogadásról szól. Aki már veszített el közvetlen hozzátartozót, akit igazán szeretett, különösen közel érezheti magához ezt a dalt. Szeressük az édesanyánkat, amíg még lehet. A Számok csak az évek ismét a régi idők Emberi Dolgok és Keresztút hangulatát idézi. A háttérben hallható zongoradallamok, és ami a legfontosabb, a lemez egyik legjobb refrénje teszik emlékezetessé a dalt. Húzós, életigenlő dal. A Vádalku az Ördöggel a címhez méltóan egy morcos, már-már acceptes hangulatú darab. A riffelés csipkelődő, a szöveg pedig – ahogy Endrétől megszokhattuk – zseniális, tele van tartalommal. Ezt a lendületet oldja fel a Szívedben hegedül, amely valóban hegedűszólamokkal indul, majd egy nagyívű, szinte doom-os riffekkel teli dallá alakul a végére. A Fényes évek egy vidám, amolyan happy metal/rock nóta, tempós és ragadós refrénnel, amely igazi felüdülés a mélyebb mondanivalóval rendelkező dalok után. A Lélektánc az Ossian megszokott instrumentális dala, illetve ezúttal is Rubcsics Ricsi igazi jutalomjátékát hallhatjuk. Azt hiszem, sokan egyetértenek abban, hogy Ricsi az ország egyik legalulértékeltebb gitárosa. Amit ebben a dalban összehoz, az valami félelmetes. Az albumot záró Mesél a tél lírai dallamokkal és csodás Rubcsics akusztikus témákkal indul. A második refrénnél viszont megérkeznek a torzított gitárok, és a dal egy felszabadult himnusszá növi ki magát. Ez a kiváló lezárás méltó pontot tesz egy komoly, mély témákat érintő album végére.
A banda a zene szeretetéből fakadóan alkot, és ez minden hangból, minden dalszövegből árad. Paksi Endre szövegei pedig talán a legfontosabb láncszemek ebben a folyamatban. Nem irodalmi magaslatokat ostromló, de mégis mindenki számára érthető, átélhető érzéseket fogalmaz meg. Szerelem, barátság, hűség, csalódás, hit, remény, szeretet többek között ezek az emberi lét alapkövei, amikkel mindenki találkozik. Az Ossian pedig ezeket a hétköznapi érzelmeket önti olyan formába, ami a szélesebb közönség számára is befogadható. Ez az ő erejük, és ez a titkuk is. A Célpont a szívemen egy olyan lemez, ami talán egy kicsit harapósabb és egyben érzelmesebb is, mint a legutóbbiak, de a lényeg maradt: egy őszinte, sallangmentes rock/metal album a hűséges rajongóknak. Egy lemez, amit a szív dobbanásával írtak és mi pedig szív dobbanásával hallgatjuk.
10/9,27
A zenekar jövő szombaton, vagyis szeptember 13-án bemutatja az új lemezt a Barba Negra Red Stage-en, ahova jegyeket ITT tudtok venni, bővebb infókat pedig ITT találtok!
