A hardcore egy zenei stílus – és valami sokkal több is ennél. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de az tény, hogy ez az Agnostic Fronthoz köthető mozgalom már több, mint négy évtizede határoz meg sok mindent. A Beastie Boyztól a The Dropkick Murphys-en át a Limp Bizkitig hivatkozási alap Roger Mireték munkássága – de mégis, ami a legszebb ebben, az a közösségiség. 2026. február 24-én este nem csak egy tök jó koncertet láttunk, hanem mindannyian részévé váltunk a #nyhc communitynek. És ez az az érzés, amit nem lehet egy koncertjegy vagy a csapolt sör árában mérni… Koncertbeszámoló.
Előzetes információm volt, hogy este 19.00 órakor Roger Miret ki fog jönni a merch pultba, és lehet vele dedikáltatni, valamint fotózkodni. Vidékről való érkezésemet ezért igyekeztem ide időzíteni, amit nehezített némi késés… de ahogy beléptem a Dürerbe, láttam, hogy mindenfelé híres zenészek (Tizedes, Aczélos stb.), bandanák és AF/Sick of it all/Madball/NYHC/NY feliratok a ruhákon és a tetkókon… és azt is kiszúrtam, hogy ott az „öreg”. Úgyhogy se ruhatár, se WC, hanem egyből sorban állás. Ennek a vége az lett, hogy sikerült aláíratnom vele a My Riot című könyvét, elmondhattam neki, hogy nagyon inspiratív mű, és hogy köszönök mindent. És persze a hőn áhított közös fotó is elkészült. Ezen a ponton akár azt is mondhattam volna, hogy köszi, ezért jöttem, de persze ha már odaevett a fene, megnéztem a koncerteket is…smile
A fotós sztori miatt kolumbiai Raw Brigade első feléről lemaradtam, de a második felét azért elkaptam. Energikus, autentikus harcdore csapat, akik abszolút hitelesen viszik tovább az örökséget.
És itt volt az első olyan momentum, amiből mindenki tudta, hogy ezen az estén egy világszintű mozgalomba csöppent bele. Sajnos köztudott, hogy Lou Koller, a Sick Of It All énekese rákkal küzd. A RB legénysége egy Lou skandálással-skandáltatással kezdett el pozitív energiát küldeni neki. (a másodikként színpadra lépő Wisdom of Chains a Step Down coverjével, az AF pedig egy külön neki dedikált vicces háttérvetítéssel emlékezett meg róla). Nyilván, az ott lévők közül senkinek nem kellett magyarázni azt, hogy ezek a gesztusok miért kerültek bele minden zenekar koncertprogramjába. A SOIA és Lou is ott voltak velünk aznap este, és mindenki támogatását fejezte ki.
És, ha már a három koncerten átívelő egyéb jeleket keressük: a fiatal kolumbiaiak, a középkorú amcsik, és a stílusalapító new yorkerek ugyanazt a zenei nyelvezetet, üzenet -és szimbólumrendszert használva küldték el üzeneteiket a befogadó közegnek. És ez az,amiből egyből kiviláglik, hogy az Agnostic Front nem csak egyszerűen egy zenekar, hanem egy máig élő világszintű mozgalom megalapítója is.
Egyébként a WOC egy remek koncerttel ágyazott meg a „keresztapáknak”.
Az AF pedig egy roppant hálás és kellőképpen bemelegedett közönség előtt lépett a színpadra, Frank Sinatra New York, New York intrójának keretében. Műsoruk alig több, mint egy óra volt, de nem nagyon maradt hiányérzet az emberben. Gyakorlatilag egy Best Of bulit nyomtak, amelyben a legújabb lemezről származó Matter of life and death ugyanúgy helyet kapott, mint a korai dalok, vagy a legnagyobb slágerek (Gotta Go, Old New York, For My Family). Persze, egy másik NYC-ből származó klasszikus, a Ramones is meg lett idézve egy feldolgozás erejéig. Nekem teljes értékű volt a műsor és a show – amelyet egyértelműen Roger vitt a hátán, az energikus ugrálástól a circle pitre való buzdításig mindennel. Persze az öreg Vinnie is megkapta a maga „screentimeját” – amit ő kitalált, képviselt és lenyomott, az önmagában respect.
Emócióktól nem, de a sallangoktól mentes volt ez a buli.
Köszönöm, hogy a részese lehettem.