Szénégető Richárd
746 cikk
1987-ben születtem, Esztergomban, és egészen fiatal korom óta két nagy álom volt: a zenei újságírás és a zeneipar. Akkor még nem tudtam, hogy mindkettő megvalósul majd, többszörösen is. Bár a rendezvényszervezésből egy időre visszavonultam, mégis utolért a "sötét oldal", így nem csak betűszaporítóként, de rendezvényszervezőként is jelen vagyok a hazai palettán. Green (Sztrakay Bence) barátommal 2009 év végén álmodtuk meg ezt az oldalt, amit 2010 elején el is indítottunk, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan csinálgattunk, csinálgattam is. 2021 nyarán jött az elhatározás, hogy kiépítek egy szerkesztőséget és újraszervezem az oldalt. Jelenleg úgy fest, sikerült is. Jelenleg a Ric$ & Green mellett tagja vagyok a HammerWorld és H-Music magazin csapatának, illetve a Grungery.hu és vdrome.hu oldalak szerkesztőségének, plusz a GrundRecords sajtóügyeit is én viszem, illetve közel négy éve az ország első zenei interjúpodcastját, a Ric$Cast-ot is viszem.
Változások az oldalon – Egy új fejezet kezdete
Mi is történik most az oldalon? Röviden összefoglalom.
Left to Die – Megidézik a Death szellemiségét ma este az Analogban!
Ma este baszott nagy HALÁL metal party az Analog Music Hallban!
Íme augusztusi albumajánlónk a Warner Music Group kiadványairól
Íme, a Warner Music Group augusztusi megjelenései!
Mandoki Soulmates augusztusban a Bazilika előtti téren
Örömmel jelentjük be, hogy Szent István ünnepe alkalmából, augusztus 18-án 19:00 órától Budapest szívében, a Bazilika előtti téren újra életre kel a Mandoki Soulmates muzsika.
Az est folyamán a közönség a már...
Egy váratlan meglepetés a nyárra? – Brian Kelley: Tennesse Truth (2024) kritika
Ric$ írása Brian Kelley második szólólemezéről!