A metal mindenevői jóval szegényebbek lettek anyagilag ki tudja mennyi merch és jegy árával, de biztosan gazdagabbak lettek felejthetetlen élményekkel, hisz a kitartóbbak 4 napon láthattak világklasszis bandákat egymás után. Én úgymond a nagyágyúkról sajnos lemaradtam és a papíron kisebb, jóval kevesebbeket érdeklő eseménnyel kezdtem meg éves szórakozásom. Pont épp emiatt lehet érdekes számotokra ez a cikk, hogy megtudjátok, miről maradtatok le.
Az estét nyitó texasi Life Cycles 2015 óta nagyon lassan csepegteti a single-öket és a néhány számos EP-ket, talán a hardcore rajongók hallhattak is az egyelőre nem túl nagy rajongótábornak örvendő bandáról. A logójukból már egész könnyedén rájöhetünk miben utaznak a srácok, hiszen előzetes kutatás hiányában is olyan modernebb, színesebb HC logónak tűnt. A hangzásukban szintén erős modernitás hallható, de a színesség/sokszínűség igencsak távolt áll tőlük. Kiszámítható, egyszerű alapokra épülő zenei struktúrájuk még elég kiforratlannak hat számomra. Hallhattunk egész pofás témákat, de nem tudtak meggyőzni. Plusz a színpadi mozgások hiánya, ami valljuk be bármilyen magát HC-nak nevező együttesnél kötelező elem, teljesen elmaradt. A Blue Stage mérete nem lehet kifogás, láthattunk már kis helyen csodás akrobatikus mozdulatokat, itt inkább egy kis lámpaláz által érződő biztonsági játékot észleltem a gitárosoktól.
A downtempo deathcore koronázatlan királyait, az Alan Grnja vezette Distantot már biztos nagyon sokan ismerik, legalábbis névről biztosan, hiszen nagyon sűrűn játszanak nálunk és legutóbbi headliner turnéjukról le is írtam gondolataimat, melyet a következő linken el is olvashattok összehasonlításképp:
https://ricsandgreen.hu/az-orulet-eredete-distant-enterprise-earth-the-last-ten-seconds-of-life-harbinger-koncertbeszamolo/
Továbbra is ugyanazt érzem irántuk, amit az eddigi összes koncertjüknél. Az energia és a breakdownok végtelenek, Grnja hangja továbbra is zseniális (azokkal a mélyekkel világokat lehetne leigázni), a setlist változatos, folyamatosan cserélik, de továbbra is könnyedén bele lehet unni bármilyen tökéletes is az előadásmód. Sajnos, vagy nem sajnos, ez a stílusuk sajátossága. Nehéz megtalálni az ütemet, még úgy is, hogy a dalok nagyja breakdownokból áll, nem egy könnyed fogyasztani való, megértem azokat, akik csak állnak és a szettjük végét várják, de nem lehet nem szeretni őket. Van abban a súlyos mocskosságban valami gyönyörű, ami miatt nem lehet róluk levenni a tekintetet. Legalábbis én minden alkalommal így érzek. A játszott kb. 35 perc bőven elég volt, így éppen nem fordult unalomba a műsor. Sokkal jobban tetszettek most, mint headlinerként, valahogy jobban áll nekik a bemelegítő banda szerepe.
A bostoni Revocation tavaly megjelent New Gods, New Masters albumával érkezett főként, ami az egyik legjobb technical death/trash album volt 2025-ben. Nem tartom magam rajongónak, viszont kifejezetten vártam mennyire adja vissza élőben Dave Davidson és csapata azt a technikásságot és nyers erőt, amit a felvételeken hallhatunk. Hamar lelövöm a csattanót, teljes mértékben, sőt hatalmas plusz Davidson játékstílusa. Minden kis mozzanatából áradt a profizmus, szinte eggyé vált a gitárjával mikor épp nem a vokállal volt elfoglalva. Alex Weber és Harry Lannon elég friss tagok a bandában mégis tökéletes szinergiában voltak hárman a fronton. Nem külön egyéneket láttam, hanem egy egésszé formálódó profi bandát, akiknek egyaránt voltak olyan pillanataik, ahol ki tudtak teljesedni és meg tudták mutatni mi rejlik bennük. Hiába szorul sokszor háttérbe a dobos, itt sűrűn pillantottam a trió mögé Ash Pearsonra, aki tűpontosan és látszólag komolyabb megerőltetés nélkül szórta a dobverőiből az áldást. A setlist főként a legutóbbi 2 lemez dalaiból állt, nem a régi albumaik rajongóinak kedveztek, de mivel nem ők voltak a headliner evidensnek tűnt az utóbbi években könnyebben szembejövő darabok népszerűsítése.
A Josh Middleton vezette Sylosis szintén az újabb szerzeményeket hozta főképp, de itt teljesen más a helyzet.
Nagyon kevés olyan banda van, aki hosszabb fennállása során többször is meg tud újulni hangzásban úgy, hogy folyamatosan továbbfejleszti azt miközben megmarad saját jellegzetes zenei struktúrája. Leegyszerűsítve, a Sylosis képes volt egy olyan saját hangzást létrehozni az elmúlt években, amit bármikor könnyedén fel lehet ismerni és szinte csak melléjük lehet párosítani.
A 2023-as A Sign of Things to Come album óta folyamatosan olyan termelik a jobbnál jobb dalokat, érezhetően a produktivitásuk csúcsán vannak, amolyan későn érő típusnak tűnik a banda, de nagyon megérte kivárni.
A The Path EP hibátlan folytatása volt 2024-ben az előtte megjelenő lemeznek, a február 20-án érkező The New Flesh még ezekre is köröket fog verni előreláthatóan.
2024 decemberében a Fit For An Autopsy előzenekarként lopták be magukat végleg a szívembe, már a levonulásukkor azt kívántam, bárcsak hamarosan visszatérnének egy headliner műsorral, s lám a kívánságom egész hamar valóra vált. Ami ott nem tudott kijönni a rövidke műsorban itt megmutathatta önmagát. Sokkal jobban áll nekik a főzenekar szerepe, a visszafogott, de bőven elegendő díszlet, ami néhány extra fényforrás és a közelgő album jól kinéző molinói voltak.
Josh sokkal kommunikatívabb volt, többet szólt ki a közönséghez, de a lényeg a zenén volt, nem hiányzott az estén szerintem senkinek egy hosszabb monológ, minél több dalt belesűríteni a 70 perces setlistbe, csak ez számított.
Szinte minden albumról csipegettek, de természetesen a műsor gerincét a 2020 utáni éra tette ki. Külön kiemelném az est fénypontját a Teras, Pariahs és a Deadwood dalok egymásutánját a műsor utolsó harmadában. Rendesen megmozgatta a közönséget, szinte felforrósította a levegőt. A Sylosis megmutatta, hogyan kell üresjáratok nélkül egy tökéletesen felépített műsort lenyomni, úgy, hogy ne legyen egy csepp hiányérzetem se az estével kapcsolatban.
Tudom kissé eltörpül ez az esemény egy Lorna Shore, Alter Bridge vagy Architects turné mellett, de van, hogy egy ilyen kis gyöngyszemből lesz később az egyik legfelejthetetlenebb emlék.
Amennyiben kíváncsiak vagytok milyen volt előzenekarként a Sylosis itt olvashattok róla:
https://ricsandgreen.hu/core-unnep-a-javabol-fit-for-an-autopsy-sylosis-darkest-hour-heriot-koncetbeszamolo/