„A koncert végén meg elvennének feleségül…” – Tiszai Vivien interjú

Tiszai Vivien – Rockdobos. Kitartása, eltökéltsége mára hazánk egyik legismertebb női képviselőjévé tette szakmájában. Személyiségének legfőbb jellemvonása, a kirobbanó energiája, a magával ragadó folytonos pörgése, a beszélgetésünk alatt is nyilvánvalóvá vált.  

– Feltételezem nem rockzenével kezdődött a zene iránti rajongásod. Milyen előadókat hallgattál a kezdetekben? Aztán miként kanyarodtál rá a rockzenére?
– Amikre tisztán emlékszem az Tina Turner, Deep Purple és a jazz zene. Szerencsére a szüleimnek nincs rossz ízlése a zenékben, jó kis csomagot kaptam. Tehát a rock végig ott lapult körülöttem. (mosolyog) Ma már nem csak a rockért rajongok, sőt inkább azt gondolom, egy zenész, esetemben egy dobos, legyen nyitott, mert majdnem minden zenében van inspiráció, ötlet.

– Mi (k)vagy ki (k)inspirált (ak)  a zenélésre? Volt esetleg más alternatíva. arra vonatkozóan ,hogy mivel akarsz foglalkozni majd „ha nagy leszel” ?
– Kezdem a választ azzal, hogy mi lettem volna ha nem dobos. Színészet, tánc ezek nagyon érdekeltek, na meg a tenisz! Aztán volt olyan, hogy masszőr Leszek! (nevet) De igazság szerint egyikhez sem volt elég kitartásom. A zene az más, meg ez az életérzés amit hoz magával, ez az ami elsősorban érdekelt. Akik igazán inspiráltak mind kiváló dobosok: Bonzo, (Led Zeppelin), Steve Gadd (Eric Clapton) Cindy Blackman (Lenny Kravitz), és még sokan mások.

– Eleinte nem volt egyértelmű, hogy „ütős” leszel, mondhatni, megnyerted ezt a hangszert? Hogy is volt ez? Nem aggódtál amiatt, hogy a „cájg” ide-oda cipelése nem kis fizikai feladat elé állít majd?
– (nevet) Te már olvastál valamit rólam? Igen valóban, ez úgy volt, hogy 15 éves elsős gimis csajok össze fogtak, hogy csináljanak egy rock bandát. Majd a hangszereket kihúztuk egy kalapból és én húztam a dobot. Viszont nem örültem, mert basszerozni szerettem volna. Aztán, mivel nincsenek véletlenek, apukám dobolt és meg volt még a régi dobszerkója. Szóval mondtam, hogy akkor én dobolni szeretnék, erre kinevetett, de mivel látta, hogy hajthatatlan voltam, végül támogatott. A cájg cipelés? Na igen, végre valaki ezt megérdezi. Igaziból elinte imádtam, menőbbnek éreztem magam tőle. De az van, hogy ezt az első dob órán el kéne mondani, vagy meg kéne mutatni, hogy ez valójában  mivel jár. Szerintem sokan el se kezdenék. (nevet) Úgyhogy ma már nagyon nem szeretem ezt a részet, de van saját kis roadom, aki amúgy a tanítványom is. (mosolyog) Ahh ez sem igaz így… Hozzá tartozik a doboshoz a pakolás! Úgy kell szerintem mindezt felfogni, hogy edzés. (nevet)

-Az Ozone Mama zenekar egy fontos mérföldkő volt az életedben. Milyen volt a srácokkal zenélni? Hogy emlékszel arra az időszakra?
– Igen, az Ozone Mama. (mosolyog) Nagyon szerettem, életem nagyon szép korszaka volt.  Szerettem a fiúkkal zenélni nagyon, meg főleg a zenét szerettem, szeretem. Nagyon sajnáltam, hogy vége lett, de így kellett lennie. Rengeteg tapasztalatot szereztem, sokat tanultam abból az időszakból.

– Dob oktatással is foglalkozol egy ideje. Mennyire érdekli a fiatalokat ez a hangszer?  Hány tanítványod van jelenleg?
– Nagyon szeretek tanítani! Főleg csajok vannak és gyerekek. A korosztály nálam inkább a 20-tól 50-ig és a pici 7 évesek. Most nem panaszkodom sok tanítványom van. Inkább hobbisták jönnek, akik a hétköznapi stresszt nálam szét verhetik. Mondhatom azt, hogy mindegyik tanítvány a barátommá is vált egyben. Nagyon jó kis óráink szoktak lenni. Ja és várok szeretettel olyanokat, akik a komfortzóna kilépéssel kacérkodnak! (mosolyog)

– Mára már nem kuriózum egy női zenész egy rockbandában, sőt, komplett lány zenekar sem kelt megdöbbenést. Mégis az évek során találkoztál esetleg előítélettel ezt illetően? – Persze. (mosolyog) Most is van ilyen, de komolyan, én szeretem ezeket a helyzeteket, mert annál jobban akarok játszani. Például sokszor volt olyan, hogy amikor megérkezünk egy helyre, van egy kis hülyének nézés. Igazából ma már nem, mert pici ország, szinte mindenhol jártam már, ismerjük egymást. A közönségen azt látom, meg többször is hallottam színpadra menet, hogy „nee má” ez lesz a dobos? Ez? (nevet) Aztán én meg ezen mosolygok egyet és odabaszok! (nevet) Utána meg a koncert végén elvennének feleségül… (nevet) Na, szóval ilyenek vannak!

– 2015.-ben indult Holy Chicks sztori. Mesélj kérlek az elindulásról! Szándékosan csak csajokból álló bandát akartatok?
– Igen, szándekosan, mert nagyon jó barátnők voltunk, vagyunk, mindenképpen együtt akartunk szórakozni, és komolyan zenélni. Az elinduláshoz nagyban hozzá járult Fluor Tomi és Diaz, mert mögöttük zenéltünk egy évig. Amikor vége lett annak a sztorinak, mi a csajokkal folytatni akartuk. Eleinte öten voltunk, de mostanra már csak négyen maradtunk. Lahucsky Kriszti (gitár) Seprényi Fanni (basszer) Hunyadkürti Éva (ének) és persze én.

– A pop és a rock határán mozogtok zeneileg, akár könnyűzenei előadókkal is szívesen felléptek. Ez egy szándékos koncepció vagy egyszerűen ez jön ki a kezetek alól?
– Személy szerint én rockosabb leány vagyok, mint pár dalunk is! (nevet) De igen, ilyenek jönnek ki a kezeink alól, egyszerűen mindenki beleteszi a saját kis ízlés világát. Szeretjük viszont amikor másokkal is tudunk dolgozni, sokat tanulunk ezekből az együttműködésekből.

– Utóbbi években egyre ismertebben cseng a nevetek. Ott tartotok most ahol szeretnétek? Meg lehet fogalmazni valamilyen reális célt a jövőre vonatkozóan?
– Jajj, ezt jó hallani! (mosolyog) Ha csak engem kérdezel, akkor nem ott tartunk ahol én szeretnék lenni. A zenekar nem sieti el ezt, lassabban dolgozunk, megfontoltan! (nevet) Az én személyiségem ennél sokkal türelmetlenebb és hajtom a dolgokat. Nem hiába én vagyok a dobos! (nevet) Hat éve, ha ezt kérdezed tőlem azt válaszoltam volna, mint minden álmodozó zenész, azaz sok koncert, fesztiválok, lemezek stb. Vagyis a realitás talaján maradva, ezek a legfőbb célok, meg sok emberhez eljuttatni a zenénket. Szóval még mindig álmodozó vagyok! (nevet) A legfontosabb viszont számomra a barátság, ami a banda között van, maradjon meg ez mindhalálig! Nagyon szeretjük egymást, ez egy igazi család. Ha valaki elfáradna és kilépne, akkor sem lennénk rosszban, mert ez sokkal több annál, mint hogy zenélgetünk.

– A 2023- as évre tudsz már konkrétumokkal szolgálni új dalok, koncertek terén?
– Nagy változások vannak a zenekar életében. Manager váltás volt és sok olyan dolog van, amire nagyon készülünk. Egyelőre erről nem árulnék el többet, mert még alakulóban van.  Körvonalazódik egy közös turné egy ismert zenekarral, de ezt meg még babonából nem mondanám el. Közben persze én dobolok máshol is, Dér Heninél mint session zenész, vagy mint állandó tag a The PinUps- ben. A közeljövőben lesznek bulik, az tuti, illetve lett egy új formációm a dndv, ami techno-goa- elektro őröletes zene, egy dj csaj, Dj Nikita és jómagam. Hamarosan pedig kijövünk egy 30 perces live sessionnal. Szóval nem unatkozom, de jöhetnek még tanítványok! (nevet)

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás