Dáci, a Mezítlábas Dobos az ország Lombardója, csak buddhista verzióban. Fekete Nap néven kiadta a roppant személyesnek szánt Dühös lemezt. Érdemes meghallgatni, és egyben azt is áttekinteni, hogy egy metál rajongó dobos srácból hogy lett kreatív content creator, és teljes értékű dalszerző egyszerre. Lemezajánlónk.
A Sunset zenekar ütőseként került a hazai underground zenekedvelőinek látóterébe. A banda a búcsúkoncertjén egy szívhez szóló üzenetben köszönt el a közönségtől:
„Most kéne nagy igazságokat megfogalmazni. Nem fog menni. Ezért megosztunk egyetlen történetet.
A koncert után egy srác azt mondta nekünk, hogy a mi zenénk húzta ki az öngyilkosságból.”
Innentől látszott igazán, hogy a zord metál külső (haha) igazából érző szívet (szíveket) takar: Dáci mindig olyan zenekarokban vállal szerepet, ahol nem csak a zene, hanem az emberi értékek és a közvetített üzenetek is fontosak.
A napnyugta után főhősünk az ország elsőszámú házibuli zenekarában, a Fish!-ben folytatta pályafutását – itt már látszott, hogy emberünk több, mint egy egyszerű dobos: nemcsak a zenét tette groovosabbá és metálosabbá, hanem a zenekar social média jelenlétének megerősítésében is szerepet vállalt.
Mindemellett egy Golconda nevű instrumentális projektet is összehozott egy szerzőtárásával, amelyről ITT írtunk bővebben annak idején. Említhetnénk még a session közreműködéseket, vagy a saját YT csatorna beindítását is, esetleg a Többet a mélyből #podcast sorozatot, de summa summárum kijelenthetjük: a Mezítlábas Dobos brand mögött megbújó srác egy intelligens, széles látókörű, örökmozgó kreatív elme, aki folyamatosan új kihívásokat és területeket keres az életben.
2023 elején jött a szomorú hír, hogy a halak és Dáci nyolc évnyi közös lubickolás után elválnak. A zenekar persze egy másik dobossal tovább úszik az árral – idén már a huszonötödik órát , izé évet ünneplik – emberünk pedig pár hónap kihagyás után a Király Halott nevű formációban találta magát.
Az év elején pedig elkezdtek arról szivárogni a hírek, hogy Fekete Nap néven egy Dühös Lemez van készülőben, amely Hámori Dávid egyszemélyes dalszerzői alkotása lesz. A cél bevallottan nem egy kereskedelmi siker, inkább egyfajta zenén keresztüli önterápia és frusztráció levezetés.
A szerző öndefiníciója szerint :
34 év elfojtott érzelmeinek katarzissá konvertálása.
“Ez vagyok teljesen takaratlan”
A lemezmegjelenés előtti poszt egyik részletét érdemes felidézni, mielőtt az ember nekivág a lemez meghallgatásának:
„A Fekete Nap DÜHÖS LEMEZ az eddigi életem érzelmeibe és gondolataiba kínál betekintést takaratlanul. És ez felszabadító. Felszabadító egy olyan önbizalomhiányos embernek, mint én vagyok, hogy elengedtem a tetszeni vágyás utolsó szalmaszálát is és innentől nem érdekel, hogy ki szeret és ki gyűlöl, ha azért teszi, ami vagyok és nem azért, aminek mutatni akarom magam. Számomra a zene az a csatorna, amin keresztül a legjobban képes vagyok becsatornázni a traumáimat és katarzissá formálni. Kismillió ponton lehetne technikailag sokkal jobb ez az album, de igazibb aligha.”
És valóban…a lemezt nyitó Haragos akár egy magyar Limp Bizkit dal is lehetne: Dáci a numetal korszakban szocializálódott korosztályba tartozik, és ezt már a nyitó tételnél sem tudná letagadni sem. Fred Dursték mellett legnagyobb hatásai a Korn és a Linkin Park környékén keresendőek.
Az Időtlen gyakorlatilag ugyanennek a szerves folytatása, bár a napjainkra jellemző triphop hatás itt már erősebben jelentkezik.
A címadó Fekete Nap is kortárs, triphop alap, de inkább oldschool rap stílus. A refrénben viszont már egy igazi metalcore ének-és gitártémát hallhatunk.
A Nárcisz című tételnél már biztos lehet benne az ember, hogy az egész lemez ebben a mai „trendi” metálcore zenéből táplálkozik: szintén egy ciripelős trap alappal indul, de egy punkos lendületű gitártémába torkollik a dolog. A The Architechtc és a Bring Me The Horizon hatása nagyon egyértelmű.
Az átlagosság himnusza egy öreg vonalas hiphop és egy epikus metál vadházasságából született. Talán ez az a darab, ahol már az is felsejlik, hogy a főhős ugyan a numetal/metalcore bázisból jön, de sem a rap, sem a klasszikus metal, de még a pop sem áll tőle messze…és mindezen hatásokat nagyon rétegzetten és elegánsan gyűri össze a dalokban.
A Kilakoltató egy igazi föld alól megszólaló basszussal indít, a Tesseract és vagy akár a debreceni dAsh is ezzel a hangzással operált, nagyjából egy évtizedes sounddesign divatot elindítva ezzel. Kántálós verse, éneklős verse – énektémát tekintve talán ez a leginkább „dalolászós” tétel az eddigiek közül.
A Produktív Blues egyáltalán nem blues…viszont ez a dal számomra a legslágeresebb a lemezen: a benne szereplő dialógus szerint ez került utoljára feléneklésre,lezárva a felvételi folyamatot, és valóban, van az egész nótában egyfajta felszabadultság.
A Szenvedély/szenvedés című dal az, ahol a Dühös Lemez eddigi fojtott dühe felszínre tör, a nyitó riff, mint a vulkán….a szöveg pedig itt talán a leginkább önazonos (pedig ez az egész lemezt nagyon jellemzi).
A Bocsánat egy gyerekdalos motívummal indít, és a szerző egyik legnagyobb traumáját, testvérének elvesztését dolgozza fel – irgalmatlanul mély dal, nagyon sokat kapunk itt Dáci legmélyebb belső démonaiból, amelyek gyerekkora óta kísérik. A művészet persze akkor jó, ha őszinte, vagy traumatikus, de én nem tudom, hogy hallottam e már életemben ennyire személyes szerzeményt.
A Minden Jót szintén nem egy vidám darab, de a lendületessége ad egyfajta felszabadulást az előző dal után.
A lemezt záró Nincs Szó középtempós rock, egy kicsit lassabb versével, de egy tehetetlenül elkeseredett refrénnel visszajön a Bocsánat témája….nagyon megérinti a hallgatót, és nem ad feloldozást a hallgatónak.
Ezt a lemezt se kiköpni, se lenyelni nem lehet. Egyszerre érzed azt, hogy letaglóz, és K.O. vagy, de ugyanakkor ott a kezed a play gombon, hogy még egyszer elindítsd….csak ugye, felteszed magadnak a kérdést, hogy miért is akarsz egy újabb pofont átélni? Kvázi koncept album, 32 perc, de nincs olyan, hogy a „hármas track a kedvenc, a többit túlpörgetem”.
Lehetne arról írni, hogy túl sok a rap, kevés az ének – de nyilván Dávid van annyira jó zenész és dalszerző, hogy a saját éneklési korlátait belátta, így a dalokban nincsenek Freddie Mercuryt idéző refrének -ami viszont van, az ízlésesen kidolgozott és minden hang helyénvaló.
A szerző alapvetően dobos, nyilván ritmusképletek adták először a dalok alapjait: sok az ütemes beszéd, groovos rész, a gitártémák és szinti betétek viszonylag egyszerűek – és ez a legnagyobb előnye az egész anyagnak.
Hámori Dávid az, akinek innentől nemcsak a mezítlába meztelen, hanem az egész lénye. Minden leütött pergő, minden lefogott akkord, minden üvöltés és szótag egy ember belső utazása.
Nagyon remélem, hogy számára azt hozza ez a megjelenés, amit szeretett volna: egyfajta gyógyulást és felszabadulást. Azt nem tudom, hogy neki, vagy magamnak kívánok e még egy ilyen hasonlót: remélem, legyőzi a vívódásait, és ha lesz is még Fekete Nap, az egy másik, „naposabb” dolog lesz.
Viszont hallgatóként óriási köszönet: ez a lemez nem csak egy lemez, hanem a nagybetűs ZENE diadala. A ZENE ami társ, támasz, lelki fröccs, egy megmagyarázhatatlan lelki valami…és ezt most egy nagyon személyes üzeneten keresztül, 11 dalban megkaptuk….