A debreceni Neonhal új, 10 dalos nagylemezzel jelentkezett. A keresztény rock képviselői nem bújtak ki a bőrükből, de mégis új ízek és megközelítés lelhető fel nótáikban. Lemezkritikánk.
Nagy Tomi zenei karrierje nem újkeletű, de talán ezen a platformon érdemes egy „honnan a név” jellegű összefoglalással kezdeni, hiszen itt még sosem jelent meg ezzel kapcsolatos írás. (a honlapjukon viszont van egy linkelt Szénégető Richárd tartalom ITT , ezért, már csak a kölcsönösség jegyében is illett már felkerülniük az itteni tartalomjegyzékbe.)
A kezdetek egészen a ’80-as évekig nyúlnak vissza, amikor a Vörös Kakas nevű blues-rock formációban két jóbarát, Nagy Imre Tamás és bizonyos Lukács Laci elkezdték a világot jelentő deszkákat koptatni. Ennek a felemlegetése már csak azért sem felesleges, mert a legutóbbi, nagy port kavaró Partizános Tankcsapda interjúban is elhangzik Lukács szájából: nagyon fontos iskola volt ez, Tomival a kapcsolata máig nem szakadt meg, és ő maga is örül annak, hogy egykori zenésztársa a mai napig aktív dalszerző.
A következő állomás a ’90-es évek alternatívabb zenei közege és formációja, a Tomi Szomorú: ez egy, a maga korában sikeres, reményekkel kecsegtető zenekar volt, de sajnos az országos hírnév elérte előtt feloszlottak. Itt volt azonban tetten érhető először az, hogy az alapvetően klasszikus, Rolling Stonest idéző iskola „tananyagát” megtartva, de a korszellemre jellemző, akkori trendi alter-rock vonalat is beépítve egy egészen sajátos hangzást tudtak produkálni, és ebben Tominak, mint gitáros/dalszerzőnek jelentős szerepe volt.
Egy pár évnyi szünet után jött az Amundsen, amiben már a pszichedelia hangjai is felbukkantak néhol, de ez is alapvetően egy gitárközpontú rock-trió volt. Ez a kaland sem tartott sokáig, és ismét egy alkotói szünet következett…
…vagyis nem is szünet, inkább elvonulás.
Tomi ugyanis a hálószobában továbbra is alkotott, ráadásul időközben megtért.
2012-13 környékén jött az igény arra először, hogy rögzítve legyenek a hálószobában született és fiókban tartott dalok.
Innen indul tehát a Neonhal sztorija, ami először egy egyszemélyes, majd később egy teljes értékű zenekarrá fejlődött keresztény rockzenekar lett.
Tomihoz csatlakozott a gitáros (és egyébként több hangszeren is játszó) Keveházi „Keve” Tamás, Györki Szilvia dobos. A legutóbbi tagcsere óta Mészáros Péter basszusgitárossal teljes a banda.
A Neonhal az elmúlt bő évtizedben folyamatosan ontotta magából a dalokat és lemezeket, nyertek több könnyűzenei támogatást ,a Szikra Tehetségkutatón pedig több éven keresztül dobogósok voltak különböző kategóriákban.
A zenéjük alapvetően dallamos/alteros rock, amelyből időről időre felbukkantak folkos, bluesos, vagy akár rock and rollosabb hatások is. Ezeknek az aránya időről időre változott, de a Neonhal univerzumán belül mindig a homogenitás érzetét biztosították a hallgatónak. Ezek a stílusok más előadók zenéjében is találkoztak már, a folk-ban amúgy is benne van a néplélek és a istenhit,a blues pedig az amerikai folk, sokszor már a zenei formuláit tekintve is himnikus, és önmagában véve spirituális műfaj.
De éppen ez az, amiért rendhagyó az új lemezük,amely a Jegyed van az életre címet viseli. Természetesen nem esett messze az alma a fájától: nem lett a Neonhal sem grindcore, sem dubstep: de, főleg a lemez első felében az eddigieknél sokkal hangsúlyosabban jelennek meg country/blues hatások.
Az Istenről, annak kereséséről, vagy beengedéséről szóló dalszövegek számára nagyon jó alátámasztást ad ez a fajta zenei nyelvezet
A hallgató azonban semmiképp se egy punnyadt, vagy depresszív hangulatot képzeljen maga elé, ezek kellemesen tempós, és energikus dalok. A dalok második fele aztán egyfajta hirtelen váltással, a vissza a gyökerekhez jegyében sokkal inkább a koraibb időszakot, az angolszász , 90-es évekre jellemző rádiórockra kezd hasonlítani. Megjelenik itt az R.E.M., de vannak kifejezetten Kispálos felhangok is (például a nyitó Égen Földön, és a 40 héten át nagyon erősen-bár valószínűleg ösztönösen- érződik Lovasiék hatása).
Az utolsó, Engedd el! című tétel pedig, minden eddigi formulát felrúgva egy atmoszférikus, zsoltárokat idéző alkotás, már-már ima…ami egy ilyen ideológiai orientációnál nem is annyira meglepő.
A lemez teljes egészében (30 perc, 10 dal a „statisztika”) itt érhető el:
A hangzás: számos -főleg Debrecen környéki – rockzenekar választja Kovács Károly (KÁ Stúdió) hangmérnöki/produceri szolgáltatásait dalai rögzítéséhez. Ez talán nem lehet véletlen: ízléses arányok, telített sound, és a műfajt dögössé tevő nyers kosz jellemzi a felvételeit.
A Neonhal hangzása -legyen szó akusztikus vagy torzított megszólalásról – jellemzően mindig nagyon jó volt, és külön öröm esetükben, hogy a stúdió és a színpad nagyjából ugyanaz. Amit a négy ember megszólaltat a színpadon, az van, se több, se kevesebb.
A Neonhal és a KÁ Stúdió kooperációja remek vállalkozásnak bizonyult: a lemez sounddesignje kiemelkedően jó lett.
A csapattal a nyári fesztiválokon, és keresztény közösségi rendezvényeken tudtok találkozni,de aki nem jut el a banda fellépéseire, az ezen a linken tud megismerkedni a munkásságukkal.