Az Eznemjazz egy viszonylag friss formáció, amit a nemrégiben ténylegesen betelt Graveyard At Maximum ex-frontembere hozott létre. Igazi, vérbeli punk-rock, klasszikus trió felállásban. Mivel a GAM sosem tartozott a kedvenc bandáim közé, így volt némi fenntartásom a csapattal. Aztán meglestem őket élőben. Addig tartott a kétség. Ám kíváncsi voltam, hogy azt a minőséget lemezen mennyire fogják tudni prezentálni…
Mivel tudtam, hogy Lajos szokott koncerteket, rendezvényeket hangosítani, biztos voltam benne, hogy a sounddal nem lesz probléma, ám ilyen bika hangzásra nem számítottam. Kellően punkos, kellően rockos, néhol funky-s megszólalás remekül kiemeli a dalok mondanivalóját, ráadásul az élő jelleg maximálisan megmaradt, előnyére szolgálva e debütáló EP-nek.
A hangszeres teljesítményt muszáj kiemeljem. Balázs basszusfutamai, hangszerkezelése különösen közel áll az ízlésvilágomhoz, Márk dobolása és Lajos gitárjátéka remekül harmonizál vele. Nagyon együtt van a hármas. Van bennük nem kevés potenciál, megérdemlik a figyelmet. A szövegek keserédes jellege kifejezetten mosolykeltő és már elsőre megjegyezhetőek, énekelhetőek! 🙂
(Egyetlen pici bajom van csak a cuccal, az pedig az, hogy a Legyen már vége dalban van egy nehezen érthető rész, némi intonációs problémával…)
Viszont száz szónak is egy a vége: sokat fogunk még hallani az Eznemjazzről! Megérdemlik a rajongást, a törődést és a közönséget! Sok élvonalbeli zenekar nem tud ilyen dalokat írni. Nagyon remélem, hogy náluk is kitart ez a lendület és még sok remek hanghordozóval ajándékoznak meg minket! 🙂
Rajongás:
https://www.facebook.com/eznemjazz
Zenehallgatás, letöltés:
https://www.facebook.com/eznemjazz/app_178091127385