Neonfényben úszó tökéletesség: a Carpenter Brut budapesti koncertje

Négy hosszú éve várok erre a napra: pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy a Carpenter Brut-ot, a synthwave egyik legnagyobb nevét utoljára élőben láttam. Még mindig megvan bennem az a semmihez sem fogható érzés, amit akkor, azután a bécsi buli után éreztem, és alig vártam, hogy újra átélhessem. Az év számomra legfontosabb híre volt, amikor kiderült, hogy idén Budapestet is érinti a friss turné, és piros betűkkel írtam fel ezt a napot, annyira vártam. Persze bennem volt az az izgalom is: lehet annyira jó, mint négy éve? Lehetséges újra megélni azt, hogy egy koncert annyira jó, hogy úgy érzem, megnyílik alattam a föld is? Spoiler: lehet.

A Carpenter Brut zenéjét leginkább úgy tudnám jellemezni, mint valamit, ami a metal súlyát fordítja át szintetizátoros, egyszerre fenyegető, de mégis nagyon fogós dallamokra, valami olyasmire, ami tényleg éjsötét, de nagyon vonzó. A koncertek pedig tényleg legendásak, hiszen itt Carpenter Brut egy gitárossal és egy dobossal kiegészítve adja elő ezeket a neonfénybe áztatott, cyberpunkos elemekkel felütött dalokat, amelyek hiába nagyon jók lemezen, érzi az ember, hogy az igazi valójukat élőben tudják megmutatni. Nehéz objektíven írnom róla, hiszen tényleg az egyik legkedvesebb előadómról van szó, akinek a Leather-trilógiája (Leather Teeth, Leather Terror és a legfrissebb Leather Temple) ott van az örök kedvenceim között.

Úton a zuhogó esőben azonban nehezen tudtam magam ráhangolni arra az érzésre, hogy itt most az a koncert érkezik, amit a legjobban várok, de megérkezve az eső emléke gyorsan a semmivé is foszlott, hiszen megérkezésünk után pár perccel a HEALTH kezdett bele őrült noise-cyber keverék zenéjébe, és szó szerint beszippantotta a csapat zenéje az addigra már szépen gyülekező tömeget is. Annyira meggyőzően, olyan súllyal játszott a csapat, hogy annak ellenére, hogy tényleg csak felületesen ismertem eddig a zenéjüket, képtelen voltam levenni a szememet a színpadról.

Súlyos basszusokra és sokszor inkább éterinek mondható énekre épül a HEALTH világa, a sokszor nem hagyományos dalstruktúrák élőben azonban mégis nagyon jól működtek. Viszonylag hosszú, teljes setlistet kaptunk, amelyben helyet kapott a Cyberpunk 2077 egyik legikonikusabb dala, a Major Crimes is (ha csak egy dalt szeretnél tőlük hallani, ezzel kezdd az ismerkedést), és kifejezetten jó volt megtapasztalni azt is, hogy itthon már milyen komoly rajongótáborral rendelkeznek. A koncert végén a gitáros Johnny ki is jött a közönségbe fogózkodni, ami egy annyira kedves és szimpatikus gesztus volt. Bízom benne, hogy hamarosan headlinerként térnek vissza hozzánk, láthatóan minden arra mutat, hogy a csapat beérett nálunk is.

Ám az igazi őrület ezután kezdődött, ugyanis egy viszonylag hosszabb átszerelés után felhangzott az Overture intró, amiből mindenki tudta: kezdődik, amire annyian várunk. Az intro alatt nyugodtan sétált fel a csapat két live zenésze, majd maga a főhős, akit már ekkor hatalmas ováció fogadott, és elindult egy olyan koncert, amire életem végéig emlékezni fogok. Ahogy berobbant a Major Threat, az új album nyitódala, szinte felrobbant a helyszín az energiáktól, tényleg olyan volt az élmény, hogy nem hittem el: ez tényleg megtörténik.

Elképesztő súly, örvénylő synthwave-mennyország indult el ugyanis a következő egy órában, ahol dübörgő basszusok keveredtek kavargó groove-okkal, tényleg falbontó energiákat megmozgatva. Egymás után jöttek az új lemez dalai, amelyek közé nagyon okosan keverték a klasszikusabb Carpenter Brut-számokat, ám meglepő és nagyon okos módon még ezek közé is befértek olyan deep cutok, mint a Day Stalker–Night Prowler párosa a Leather Terror lemezről, vagy a csak egy koncertalbumon kiadott 5 118 574. Közben száguldott előre a koncert, tényleg egy lélegzetvételnyi szünetet sem hagyva, és ebben a kicsit több mint egy órában az egész Leather Temple lemez elhangzott, introval és outroval együtt, amiért tényleg nem lehetek elég hálás, ugyanis a trilógia záródarabja faltól falig hibátlan, és elképesztő élmény volt ezeket a dalokat élőben hallani.

A Carpenter Brut mindig komoly figyelmet fordított a látványra, de ez a buli még ebben is kicsit a következő szint volt: minden dalhoz külön vizuál, a színpad vörös fényekben úszva, a szintetizátor előtti hatalmas Carpenter Brut-logó pedig folyamatosan változtatta színeit. Nehéz átadni ezt a komplex élményt, amit ez a novemberi este adott, annyira intenzív, tömény és mégis felemelő volt ez az idő, és amikor felhangzott a Maniac, az egész Barba Negra egy hatalmas ünneppé változott át, ahol mindenki együtt énekelte a synthwave nem hivatalos himnuszának minden sorát. Köszönet a Live Nationnek hogy elhozta őket, az elmúlt évek legnagyobb élménye volt ez a buli, remélem, nem kell újabb négy évet várnom, hogy újra lássam és megtapasztaljam ezt.

A beszámoló végére pedig még egy személyes sidenote: olyan, de olyan jó volt újra a Barba Negrában bulizni, nincs még egy ilyen hely Budapesten, ahová ennyire szeretek járni.

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás