Vannak azok a koncertek, amikre nem a buli, a tánc miatt megy az ember. Ezeken a hangulat, a zenei kiteljesedés a lényeg. Ilyennek ígérkezett a dán Iotunn első headliner turnéjának budapesti állomása is.
Az első ízben Magyarországon járó, holland Nephylimmel és a norvég In Vainnel közös fellépésük pedig pontosan ezt hozta. Mindhárom zenekar kiváló zenészekkel és hihetetlenül karakteres frontemberekkel örvendeztetett meg minket, nem beszélve az agresszív északi metál három válfajáról.
A hollandok kezdték az estét, akik melodeath-ben utaznak. Tavaly megjelent Circuition című, második albumukra alapozták a műsort, az arról játszott öt dal mellé csak kettő fért be a műsorba, ami korábban íródott. Egyértelműen itt volt az ideje egy magyar koncertnek, mert a fél háznyi Analog Music Hall az első pillanattól kezdve egy húron pendült a zenekarral.
Tijn Bosters pedig a közönség arcába acsarkodva, fel-alá rohangálva, kiváló vokális teljesítménnyel hálálta meg a meleg fogadtatást. Csapata sem volt rest, mindenki kivette a részét a hangulatteremtésből. A tavaly nyáron csatlakozott bőgős, Lorenzo Mulsch is megtalálta helyét a csapatban, egységes egészet alkotnak.
Remélem ezek után gyakrabban járnak erre, mert amit itt előzenekarként műveltek az tanítani lehetne. Fel is tették a lécet az utánuk következő In Vainnek, akik még így is simán megugrották.
Itt is elsőként emelném ki az énekes Kjetil Alver Lundot, aki már lassan 2 éve hogy „helyettesíti” az eredeti vokalista Sindre Nedlandot, aki tavaly márciusban vesztette el a rák elleni küzdelmet. Kjetil méltó Sindre emlékéhez, énekteljesítménye hibátlan volt mind az agresszív, mind a dallamos részeknél (ahol az alapító gitáros Johnar Håland és a másik gitáros Kjetil Pedersen is aktívan besegítettek), és egy igazi jelenség a színpadon, szinte nem tudja az ember levenni róla a szemét. Amellett hogy a rajongókkal is folyamatosan tartja a kapcsolatot, a zenészekkel is rendszeresen ölelkezik, hülyéskedik.
Kilenc prog/death/black szerzeményt hallottunk tőlük, szépen válogatva utóbbi négy lemezükről, gyönyörű fényekkel és nagyon erős hangzással támogatva. Élmény egy ilyen koncertet nem csak hallgatni, de fotózni is.
Én részben a vizuális része miatt is vártam annyira az est fénypontját, a dán/Feröer-szigeteki Iotunnt. Na meg persze, mert progresszív metáljuk és előadásmódjuk teljesen levett a lábamról tavaly októberben, amikor a Dark Tranquillity egyik előzenekaraként jártak a Barba Negrában.
Már akkor is „szabadkoztak” amiért alig 3-4 dalt játszottak nekünk a megengedett műsoridejükben, de karrierjük első headliner turnéjának Analog Music Hallos koncertjén se volt sokkal jobb a helyzet, összesen nyolc tracket kaptunk, közel másfél órában. Legrövidebb szerzeményük is 5 perc felett jár, de szerencsére zeneszerzői tehetségük kizárta, hogy önismétlésbe, netán unalomba fulladjon az este.
Jón Aldará se marad el karizmában az est korábbi frontembereitől, megjelenésével, mozgásával és kinézetével is támogatja a zenészek által tűpontosan előadott melankólikus északi metált. Fantasztikus atmoszférát teremtettek kiváló hangzással (az első dal első pár percében alig lehetett a gitárokat hallani, de szerencsére gyorsan orvosolva lett a probléma), és már egyből az elején egyértelműen magukkal ragadtak mindenkit. Kiemelném a lírai, epikus I Feel the Nightot, ami negyedikként érkezett és olyan szívbemarkoló utazásra vitt, hogy a lélegzetünk is elakadt.
A Gräs testvérek gitárjátékát öröm hallgatni, Eskil Rask széles mosollyal az arcán tolta az alapokat hozzá, Bjørn Wind Andersen dobjátékát viszont csak hallgattuk, őt látni nem lehetett, annyira körbe volt építve, ráadásul emelvényre rakták a dobfelszerelését.
Szerintem pikk-pakk elszaladt az idő a második albumos Kinship hat és az Access All Worlds két dalával. Én csendben, a koncert által bennem hagyott melankolikus hangulatot ízlelgetve vezettem haza. Ahogy egy kedves ismerős szokta volt mondani: „Kiváló hangverseny volt”.
