Ha az ember egyszerre sci-fi – és Oasis rajongó, akkor A Hail Mary-küldetés trailere meglehetősen kecsegtető dolog: egy látványos űrhajós film, amelynek zenei taktusait a Chapagne Supernova szolgáltatja. Nem kérdés, hogy ez a kombó egyenlő egy instant mozijegyvásárlással. Kóla, popcorn és fénysebesség – lássuk mit rejt az év egyik blockbusterének szánt Ryan Goslingos nagyvásznas alkotása. Filmkritika.
Andy Weir a kortárs sci-fi irodalom egyik üstököse, és nem ez az első műve, amely filmadaptációt kap. Épp ezért az egyszeri mozilátogató akarva, vagy akaratlanul, de egyértelműen a jól bevált „marsi”receptet várta újra.
Valószínű, hogy az alkotóknak is valami hasonló dolog lehetett a fejében: a filmet ugyanaz a produceri gárda jegyzi, akik a Mentőexpedíciót (The Martian) is sikerre vitték. A forgatókönyvet Drew Goddard írta, aki Oscar-jelölést kapott Weir előző könyvének adaptálásáért, így a rajongók abban bíztak, hogy ez a film is hű marad a könyv tudományos alaposságához és humorához.
Ez egyébként a sok helyen sikerült is (sok helyen viszont nem annyira).
A magyar nézők talán nem tudják, de maga a Hail Mary nem csak egy klerikális szófordulat, hanem az amerikai fociban használt szakkifejezés is arra, amikor az utolsó pillanatokban egy csapat csinál egy „mindent vagy semmit” alapon valami olyan akciót, aminek kevés az esélye, hogy sikerül, de ha igen, akkor touchdown. A film erre például egy vicces jelenetben utal is.
Mégis, a nagy képet nézve és rövidre zárva: a Hail Mary esetében sajnos nem sikerült a tudomány, a humor és a popkultúra balanszírozása. A humánum oldala kidomborodott és hangsúlyossá vált, a tudományos rész azonban elsikkadt, kissé elnagyolt volt az ábrázolása. A film 2 óra 40 perces hossza kicsit indokolatlan, sok jelenet túlhúzza az időnként már Disney hercegnős mesékbe illő csöpögős jeleneteket, és ez a Weir féle science és humor, sőt az akció részeknek is a kárára válik.
A filmet rendezőként Phil Lord és Christopher Miller párosa jegyzi. Ők korábban olyan kreatív és formabontó filmeken dolgoztak, mint a Pókember: Irány a Pókverzum, vagy a LEGO-kaland, s ez az örökség, ha indirekten is, de nagyon érződik a filmen. Ebben a formában ugyanis valószínűleg ez az adaptáció jobban nézett volna ki animációs formában. Remek gyerekmese lett, de az ember azért nem pont erre számít, amikor megváltja a jegyet erre az előadásra.
Persze, lehet egyedül vagyok a véleményemmel, hiszen tudományos hátterű fantasztikus regényalapanyag ide vagy oda, a moziba mégiscsak szórakozni járnak az emberek elsősorban. És ez egy szerethető, popposított film lett, ami kevésbé akadémikus, viszont van egy humanista üzenete. Rendezői, dramaturgiai, látvány és casting szempontból persze remek az alkotás. A flashbacken alapuló történetkibontás, az idegen kultúrával való találkozás óvatos intimitása, és a mindezt alátámasztó klasszikus rockon alapuló soundtrack remek (annak ellenére is, hogy a trailerben felhangzó Gallagher opusz nem hangzik el a filmben sajnos). Mégis, kicsit hosszú, és nem áll össze teljesen a végére.
Szigorúan a tények tükrében: A Hail Mary-küldetés kritikai és anyagi szempontból is pozitív visszajelzéseket gyűjtött be a bemutatása óta eltelt nagyjából egy hétben. Nem rossz mozi a maga nemében, de a nagy előd Mentőexpedíció színtjét nem sikerült hoznia.