Hetek óta nem hagy nyugodni egy érzés. Egy gondolat, ami újra és újra visszatér. Talán, mert a szemünk előtt távoznak a legendák. Vajon lesz e még olyan katarzis a rockzenében, mint 1991 őszén? Olyan, ami átírja a zenei történelmet, amitől libabőrös leszel, ami évtizedek múlva is hatással van rád, hatással van a világra.
1991 őszén, negyvennégy napon belül, valami olyan történt, ami azóta sem ismétlődött meg. Akkor ezt csak megéltük és élveztük, akkor még nem tudtuk, hogy ez egy megismételhetetlen pillanat lesz a rockzene történelemkönyvében. Olyan lemezek születtek, amelyek irányt mutattak és generációk útjelző tábláivá váltak. Kapukat törtek be, falakat bontottak le, és azóta is ott lüktetnek a fülünkben.
Nem tudom szó nélkül hagyni, ahogyan Ozzy Osbourne búcsúzott. A sötétség hercege, akit soha nem érdekelt mit gondolnak róla mások, aki bátran ötvözte a teátrális poklot a valóság dübörgő igazságával. Észre sem vettük, hogy telik az idő, majd egyszer csak búcsút vett az utolsó koncerten emberien, méltósággal egy trónon ülve és a közönséggel együtt énekelve az utolsó dalt. Majd nem sokkal később egyszerűen csak letette a mikrofont, és csatlakozott a halhatatlan legendák égi csarnokához. Ahhoz a társasághoz, ahol már ott van Kurt Cobain, Chris Cornell, Chester Bennington, Layne Staley, Taylor Hawkins, Lemmy, Freddie Mercury, David Bowie, Ronnie James Dio – és még sokan mások, akiket a zene tett halhatatlanná.
Ilyenkor, akaratlanul is ott motoszkál egy félelmetes kérdés:
Mi lesz, ha a hangok, amiken felnőttünk, elhalkulnak? Tud e még egyszer olyat produkálni a zeneipar, mint 1991-ben?
Negyvennégy nap. Ennyi kellett ahhoz, hogy megjelenjenek azok a korszakalkotó zenei művek, amik nyomot hagytak és generációk kedvenceivé váltak. Nem fogok ódákat zengeni ezekről a fantasztikus albumokról, mert felesleges, és nem hiszem, hogy bárki megkérdőjelezné a zsenialitásukat, de mindenki sorolja be a saját értékrendjében, ahová szeretné. Néhány mondatot azért mégis írnék, csak a miheztartás végett.
Metallica – The Black Album (1991. augusztus 12.)
A Black Album egy tudatos, korszakváltás volt. Egy lépés a thrash világából egy precízen megírt, pontosan megkomponált dalokkal teli albummal a világ felé – úgy, hogy közben semmit nem hagyott ki abból az energiából, ami addig is a Metallica lényegi részét alkotta. Az első nagy zenekar, aminek részt vettem a Magyarországi koncertjén és az összes számuk, amit addig csak kazettán hallgattam ott dübörgött a mellkasomban.
Pearl Jam – Ten (1991. augusztus 27.)
A Ten azoknak szólt, akik önmagukat keresték. Egyszerre volt keserű és megdöbbentően őszinte. Eddie Vedder bársonyos hangján ők végre kimondták, amit sokan éreztek, de nem tudták szavakba foglalni. A Black, Alive, Jeremy mély lenyomatokká váltak generációk lelkében.
Guns N’ Roses – Use Your Illusion I. II. (1991. szeptember 17.)
A narancssárga és a kék, a zenekar egy több mint 30 dalból álló monumentális dupla-albumot hozott össze. A November Rain, Estranged, Don’t Cry – egy olyan érzelmi hullámvasút, amiből hirtelen kiránt a Back Off Bitch vagy a You Could Be Mine. Na és a személyes szösszenet 1992 május 22. Budapest, életem legnagyobb koncertélménye volt!
Nirvana – Nevermind (1991. szeptember 24.)
Ez az album egy hirtelen új hangzással állt ki a világ elé. A dalok gyorsan változó hullámokban csaptak le. A Smells Like Teen Spirit egyszerre volt fülbemászó, mégis nyers, lázadó. A Nevermind egy korszak hangjává vált. A kritikusok szerint nincs mit javítani rajta: az eredeti változat máig megdönthetetlen. A Nevermind több, mint 30 millió példányban kelt el. A Rolling Stone később minden idők top 10 albumai közé sorolta a Nevermind-ot, elismerve ezzel, hogy a kilencvenes évek egyik meghatározóbb albuma volt.
Red Hot Chili Peppers – Blood Sugar Sex Magik (1991. szeptember 24.)
Ez az az album ahol a Red Hot Chili Peppers magára talált. Elhagyták a túlzásba vitt metal riffeket és átvette a helyüket valami mélyebb, tisztább, nyers és vad dolog. Funk, pszichedélia, őszinteség – hihetetlen mértékben összekombinálva, figyelve a pontos arányokra. Mintha kitágult volna a világ. A kritikusok szerint ez volt a banda igazi művészi áttörése. Az AllMusic egyik szerzője egyenesen a legjobb Chili-lemeznek nevezte 14 millió példány kelt el belőle.
Soundgarden – Badmotorfinger (1991. október 8.)
A megjelenés dátumát eredetileg 1991. szeptember 24-re tervezték, ám az október 8-ra csúszott. Vannak elméletek, de azt hiszem ennek már sosem tudjuk meg a valódi okát. A Soundgarden több műfaj ellentétes elemeit öntötte egységes formába– úgy, hogy közben megmaradt a zenekar belülről jövő ösztönös kreativitása. A riffek súlyosbodtak, a dalok fókuszáltabbak, mint bármikor. Lüktet, tombol magával ragad és gondolkodásra késztet a zene. 1992-ben Grammy-jelölésig jutott, majd platinalemez lett. A Jesus Christ Pose című szám klipjét az MTV betiltotta vallási témája és vizuális provokációja miatt – De épp ez tette emblematikussá.
Ismét ott a nagy kérdés, vajon lesz még ilyen?
Egy olyan korszakban, amikor egy algoritmus dönt arról, mit hallgatsz, vajon meghalljuk azokat a dalokat, amik rólunk szólnak, amiket nekünk írtak? Amikor a dal talál meg téged. Lesz még olyan zenekar a színpadon, akinek van mondanivalója, aki nem csak figyelemre, népszerűségre áhítozik, hanem adni akar valamit, amikor egy generáció egyszerre mondja ki: „ez most rólunk szól.”
Bízom benne, hogy talán most is készül valahol egy új hang, egy új érzés, egy új robbanás, ami ha egyszer megérkezik, már pontosan tudni fogjuk, hogy EZ AZ!