Bevallom őszintén a W.A.S.P. sosem tartozott az alapvető kedvenceim közé. Hosszú éveken át buta módon elriasztottak a zenekar klasszikus időszakának szélsőséges külsőségei, és szentül hittem, hogy egy, az öltözékhez passzoló, faék buta muzsikával van dolgunk. Te jó ég, nem is tévedhettem volna nagyobbat! Pár éve azonban Szénégető úr unszolására végre belevetettem magam a diszkográfiába, és egy egészen elképesztő minőségű életművel szembesültem, amelynek mélységei messze túlmutatnak minden felszínes, giccses és fűrészes alsógatyán. Szóval, mióta bejelentették, hogy az 1984-es debütalbum 40. évfordulóját ünneplő „Album One Alive!” turné keretében Blackie Lawless és bandája 2025. október 27-én elhozza az anyagot a budapesti Barba Negrába, szó szerint tűkön ülve vártam a koncertet. Azt kell mondanom, a várakozás nemcsak megérte, de Blackie-ék nemhogy nem okoztak csalódást, hanem konkrétan az államat keresem a koncert óta. Az este, amelyen a W.A.S.P. című lemez teljes egészében elhangzott (Mike Duda, Doug Blair, és a legendás Aquiles Priester közreműködésével), minden ízében elementáris volt.
Pár évvel ezelőtt egészen szörnyű egészségi és mentális állapotban volt Steven Edward Duren, a mi kedvenc shockrockerünk, Blackie Lawless bácsi, de mostanában egészen elképesztően jól néz ki fizikálisan, pedig idén szeptemberben töltötte be a 69-t. Sőt az egész koncert alatt hangilag is topon volt. Na, ez tényleg az a koncert volt, ahol nem kell végig menni a dalokon egyesével, mert ugye egy az egyben játszották el a rocktörténelem egyik legjobb debütáló albumát. Ennek köszönhetően már az első pillanatól kezdve messzemenőkig forró volt a hangulat a megtelt Barba Negrában. De nehéz is lenne tévedni egy I Wanna Be Somebody-val vagy Tormentor-ral, hogy csak a két kedvencemet említsem az adott lemezről. Blackie teljesítményéről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, néhol megfordult a fejünkben, hogy itt van valami turpisság, de szerintem maximum némi rásegítés lehetett az éneken, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nem playback volt, mint ahogy lehetett a koncert előtt ilyen pletykákat hallani. Látvány a maga egyszerűségében is nagyszerű volt, a színpadkép néhány régi cirkuszos-mutatványos plakátok hangulatát idéző háttérvásznat leszámítva ledfal volt, amin az éppen adott dalhoz passzoló klip futott. De nem is volt szükség semmi másra, mert Lawless uraság önmagában is a produkció látvány része volt. Nem állítom, hogy 69 évesen felszántotta volna a Barba deszkáit, de bőven ott volt benne a lendület és Ő még mindig a klasszikus értelem vett csupa nagybetűs ROCKSZTÁR. Imádnivaló volt, mikor önmaga hatása alá kerülve meg-megfordult a ledfalak felé és nézte a saját klasszikus klipjeit, de a zenekar többi tagja is az a fajta oldschool rocker fazon, akik csak a Nagyvízen túl születnek, illetve születtek, mert egyre kevesebb van már az USA-ban is az ilyen ízig-vérig színpadra termett arcokból. Egyébként úgy volt oldschool az egész koncert, hogy nem lehetett semmilyen poros nosztalgiát érezni az előadáson. Pedig az ilyen tematikus turnék borotvaélen táncolnak ilyen szempontból, de ezen az estén a W.A.S.P. nem csak megugrotta ezt a lécet, hanem etalont is állított fel. Minimum így, vagy sehogy. A debütlemezt záró A The Torture Never Stops után és némi levonulást követően még rá tudtak dobni egy lapáttal az estére az Inside the Electric Circus / I Don’t Need No Doctor / Scream Until You Like It medleyvel. Majd ezt követte The Real Me feldolgozás, ami már gyakorlatilag annyira W.A.S.P. nóta, mint The Who. Ezután jött egy újabb egybegyúrás a Forever Free / The Headless Children, Richárdunk legnagyobb örömére. Ahogy Szénégető úr fogalmazta, minden idők egyik legtökéletesebb rock n’ roll himnusza hangzott fel, a némileg felhizlalt Wild Child, ami igazi népünnepélybe torkollott, óriási közönség énekléssel. Már csak a Blind In Texas romlott lelazultsága volt hátra azzal a hatalmas, kitörölhetetlen refrénjével. Majd meghajlás, némi puszi, pá és balra el. Mi meg álltunk bambán, ezt mégis, hogy? Nagyon remélem tényleg visszatérnek nemsokára, mert amíg ilyen formában van Blackie Lawless bármikor újranézném Őket.
W.A.S.P. este a Barba Negrában egy hibátlan, etalon értékű metal koncert volt. Blackie Lawless fizikálisan és hangilag is elképesztő formában uralta a színpadot. Bár a színpadkép egyszerű, a kliprészleteket futtató ledfalakra épülő volt, de nem is volt szükség semmi másra, hiszen Lawless uraság maga volt a látvány az oldschool lendület, a karizmatikus pózok és persze a kihagyhatatlan mikrofonállványra mászás egyaránt mindent vitt. Ráadásul a hangzás is kiváló volt az első pillanattól a záró Blind In Texas-ig. Tényleg óriási köszönet jár a Barba Negra és a Livesound csapatának az ilyen hibátlanul lebonyolított, magas színvonalú bulikért! Mi pedig tényleg csak álltunk bambán, hogy „ezt mégis, hogy?”. Az állkereső akció még mindig tart.
A fotókért hatalmas köszönönet Varga Lászlónak (VARESZ.Fotó) és a RockStationnek!