Vian: Kötelező (EP, 2022)

Az 1994-ben alakult Vian a valóban egyedülállónak mondható ethno-grunge stílusban alkot, s bár mára a grunge szinte teljesen kikopott a zenéjükből, még így is üde színfoltnak számítanak a hazai rockzenei színtéren. Egyetlen nagylemezüket (Benne van a tervben) még 2008-ban adták ki, azóta viszonylagos nyugi van körülöttük, leszámítva a rövidebb aktív időszakokat (pl. a 2016-os Törzshelyünk a nagyvilág EP megjelenését). Nem tudom, mi az oka a csapat lassú és csöndes működésének, talán a hétköznapi mókuskerék, a távolságok, a felnőtt élet kihívásai nehezítik meg az aktív zenekari létezést – mindenesetre sokkal több figyelmet érdemelnének, mint amennyiben részük van.
A korábbi anyagokhoz hasonlóan, a Kötelező EP-t is kiemelkedően igényes, gazdag hangszerelés jellemzi, ráadásul most érződik leginkább, hogy a zenekar kezd rátalálni a saját hangjára, stílusára. Ez a kijelentés furcsának hathat egy közel 30 éves múlttal rendelkező banda esetében, mégis igaz, hiszen akinek van füle, kihallja a dalokból a letagadhatatlan hatásokat. S ez korábban még inkább így volt.
Virtuóz gitárfutamokkal indul az anyag, aztán ez a már-már pszichedelikus atmoszféra hamar átvált a Vianra inkább jellemző etnós, népzenei hangulatba, amit csak néha akasztanak meg a progos betétek. Itt (Máshogy érjük el) a Napra zenekar neve ugorhat be a hallgatónak, még ha az ének teljesen más irányba tereli is a produkciót. Ez utóbbi, mármint az ének adja meg az EP (és a csapat) valódi karakterét, amellett, hogy a kellően szellős, csilingelő hangzás teret enged a már említett hangszerelésbeli furfangosságoknak is.
A mostanság inkább szólóban aktív Lutfi Amang Balázs ezer közül felismerhető, pozitív gondolatokat átadó, mégis klisémentes szövegei szintén a lemez erősségeihez sorolhatók. Néhol kifejezetten direkten fogalmaz, máskor meg inkább az álomszerű, elvont szóképek a jellemzőek, mégis mind a helyén van, mind működik. Az egységesen magas színvonalból kiemelkedik a személyes kedvencem, a másodikként érkező és (legalábbis számomra) a középlemez magját, lényegét adó Kárpát Möbiusz a különlegesen hangulatos refrénjével és basszus-centrikus kiállásával.
Az összképet csupán a nyilvánvaló hatások árnyalják, persze, ha el tudunk ezektől vonatkoztatni, akkor ezek sem zavaróak. Amang előadásmódja sokszor idézi Kowa énekstílusát, a szövegelősebb verzéknél például a Kowalsky meg a Vega, míg a keleties dallamokkal elővezetett részeknél a VVV korszakos Black-Out villanhat be (sajnálom, de bárhogy szerettem volna, nem tudtam elkerülni ezt a megúszós összehasonlítást). Ettől még bőven élvezhető hallgatnivaló a Kötelező, s ha csak annyit érsz el vele, hogy eltávolodsz ettől az egyre nyomasztóbbá váló, rideg és materiális valóságtól, már megéri meghallgatni.
A Vian legújabb dalcsokra kevésbé kattant és borongós, mint a 2016-os Törzshelyünk a nagyvilág EP volt, nincs grunge és nincsenek súlyosabb zenei megoldások, mégsem lett egy könnyed, instant háttérzene – hallgatása egyben ajánlott, fülessel, leginkább sötétben, egyedül, elalvás előtt. Kell hozzá a megfelelő hangulat és nyitottság, de ha ez mind megvan, úgy ütni fog.

8/10

Norbi

Vian Facebook

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás