Az űr, mint jelenség az emberiség születése óta foglalkoztatja a nyughatatlan lelkeket. A XIX. -XX. század fordulóján már komoly sci-fi irodalom dolgozta fel a témát, a hidegháború idején pedig már a Holdra szállás is megtörtént. A Sci-fi műfaj újra és újra felfedezi magának ezt a dolgot. A mostani TOP 10-es válogatásunkban azonban inkább a műfaj realisztikusabb alkotásait vesszük górcső alá, amelyek kissebb-nagyobb mértékben azt az igényt akarták kiszolgálni, hogy az űrhajózást viszonylag életközeli módon mutassák be. Így ebben a szelektálásban nem lesz Start Wars vagy Star Trek, viszont lesz egy csomó, mára klasszikussá vált film azoknak akik kicsit mindig vágytak rá, hogy asztronauták legyenek.
- Az igazak – The Right Stuff (1983)
Az űrkorszak hajnalán az első hét amerikai űrhajós a Mercury program keretében kezdte meg világ (űr) hódító útját. A „hetek” gyakorlatilag koruk rocksztárjaivá váltak. Tom Wolfe 1979-es könyve ennek az időszaknak állított emléket. (a magyar fordítás 1991-ben jelent meg Bartos Tibor fordításában).
Az írás korának bestsellerévé vált, az űrkutatás szerelmeseinek pedig a mai napig alapmű- még annak ellenére is, hogy a történelmi tényeket viszonylag lazán kezelte. A legendás hetes közül is kiemelkedett John Glenn, aki az amerikai álmot testesítette meg: a jóképű ohioi farmerfiú, aki vadászpilóta, űrhajós, majd később szenátor, sőt elnökjelölt is lett. A könyv megfilmesítése pedig épp ennek köszönhető: az 1984-es elnöki kampányhoz kapcsolódva kellett elkészülnie, gyakorlatilag politikai megrendelésből: a Glenn kultusz építése volt az elsődleges cél. A fegyver visszafelé sült el, a film bukását éppen ez okozta: a 26 milliós költségvetéssel szemben mindössze 21 millió dollárt tudott termelni a jegypénztáraknál, az ok a közönség politikai bizalmatlanságára vezethető vissza. Kritikai szempontból viszont szép siker volt: 4 technikai Oscart nyert ( legjobb hang-és hangvágás, legjobb vágás, és legjobb eredeti filmzene kategóriákban). Az anyagi kudarc és a történeti pontatlanságok ellenére ez a mozi volt az első nem science-fiction kategóriába tartozó űrhajós film, ezzel pedig egy új műfajt teremtett. Nem túlzás azt mondani, hogy egy mozitörténeti mérföldkő, amelyre a mai napig olyan alkotók hivatkoznak alapműként, mint Christopher Nolan, vagy Steven Spielberg.
- Ad Astra – Út a Csillagokba (2019)
50 évvel a Holdra szállás után az emberiség napjainkra az űrkutatás második aranykorába lépett. A NASA bejelenti az Artemis programot, az űrversenyben a két korábbi nagyhatalom (Oroszország és az USA) mellett egyenrangú partnerként jelenik meg Kína, sőt már India is erős ütemben zárkózik fel. Ez a napjainkban zajló új űrkorszak ihletforrást jelentett Hollywoodnak is: a 2019-es Ad Astra az egyik legeladhatóbb sztárt, Brad Pittet állította csatasorba azért, hogy egy lehetséges közeljövőt mutasson meg a nézőnek, amelynek középpontjában a Hold kapitalista gyarmatosítása (és persze egy kis világvége veszély) áll.
A film egy meglehetősen sajátos hangulatú alkotás, amely egyesíti magában a családi-és kamaradráma, a western és a science-fiction elemeit. Bár a megvalósítók igyekeztek hitelesek maradni (a látványvilág megalkotásakor például nagyban támaszkodtak az eredeti Apollo küldetés űrhajósai által készített fényképfelvételekre) , ennek ellenére leginkább a film tudományos megalapozottsága és hitelessége kapta a legtöbb kritikát. Minden hibája ellenére azonban ez napjaink egyik kiemelkedő alkotása: nem egy gyors akciódús mozi, de a spiritualitást és az űrutazást úgy jelenítette meg, hogy egyel emészthetőbb volt az Interstellarnál (ami egyébként egy kuriózumfilm, de sokkal közelebb van már a tudományos-fantasztikus műfajhoz, mint a valós történeteket alapul vevő űrhajós filmekhez, ezért nem szerepel ezen a listán).
- Mentőexpedíció – The Martian ( 2015)
A 2015-ös Marsi szintén egy regény megfilmesítése, és szintén a közeli jövőbe kalauzolja a nézőt. Andy Weir írása 2011-ben jelent meg, és egy meglehetősen érdekes fiktív alaphelyzetet ír le egyszerre kalandosan és tudományosan. Egy marsi expedíciót baleset ér, az egyik űrhajóst „ott felejtik” a bolygón, és arra kényszerül, hogy egyedül feltalálja az életet a Vörös Bolygón. A könyvhöz képest a filmadaptáció sokat „rövidített” és „higított” a tudományos részleteken. Ezek ellenére egy újabb tudóspalánta -generációt fordított az űrkutatás felé. Ez a popkulturális hatás teszi az alkotást megkerülhetetlenné. Filmszakmai szempontból pedig kasszasiker, amely Golden Globe díjat és Oscar jelöléseket is kiérdemelt.
- Gagarin- First In Space (2013)
Ha azt mondom , orosz filmművészet, akkor valószínű, hogy a kedves olvasónak vagy a semmi, vagy pár vicces szocialista filmhíradó ugrik be. Ezeken a beidegződéseként próbált változtatni a 2010-es években a zajló orosz államilag támogatott filmprogram, amely egyfajta moszkvai Hollywoodot akart kiépíteni. Mivel a ’60-as években indult űrversenyben a szovjetek sokáig vezettek az amerikaiakkal szemben, ezért számos, megfilmesítésért kiáltó heroikus történet akadt a fiókban. És mi lehetett volna jobb alapanyag az indulásra, mint a világtörténelem első űrhajósa, Jurij Gagarin? A szegény paraszti sorból származó Gagarin kalandos úton jutott el légierő kötelékébe, majd az induló űrprogramba. A film inkább a szovjet hős neveltetésére, és a kiképzés viszontagságaira helyezte a hangsúlyt. Az első űrrepülés a valóságban 108 perc volt, a film ennek a momentumnak pusztán néhány percet szán, a filmbeli megvalósítás pedig meglehetősen „fapados”, nagyjából a ’80-as, ’90-es évek amerikai filmjeinek színvonalát idézi, ami első látásra megmosolyogtatja a nézőt- mindenesetre elindította az orosz űrfilm kategóriát, és historikus szempontból is abszolút hiteles.
Érdekesség, hogy a 2013-as film bemutatásra került Oroszországban, Angliában és az Egyesült Államokban is, de a magyar mozikba csak három évvel később, 2016-ban került vetítésre.
- Spacewalker (2017)
Az orosz űrprogram második nagy áttörése volt az első emberes űrrepülés után az első űrséta. Alekszej Leonov volt az első ember a történelemben, aki az űrhajón kívüli tevékenységet végzett, így szintén az űrkorszak egyik legendás pionírjává vált. Asztronauta körökben csak Spacewalker néven ismert, és ez Gagarin sztorijához hasonlóan remek filmes alapanyagnak bizonyult. A két orosz űrfilm között 4 év telt el. Utóbbiban sokkal több az űrben játszódó jelenetek száma, és a részletek is kidogozottabbak. Bár még mindig nem érték el a nagy amerikai blockbusterek szintjét, de technikai megvalósítás szempontjából már simán vállalhatóvá vált akár nagyvásznas vetítéseken is. A film hitelességéhez nagyban hozzájárult, hogy az akkor még élő Leonov maga is segítette a mozi elkészültét konzulensként, és még megélhette annak filmszínházakba kerülését. (A főhős egyébként 2019-ben hunyt el, így megélhette, hogy életéből egy sikeres film készült).
- Salyut-7 -Szaljut-7 (2017)
Még a Spacewalkerrel azonos évben került a mozikba az orosz űr-trilógia harmadik darabja, amely a „szovjet Apollo-13” -ként elhíresült Szaljut-7 esetét dolgozza fel. Az akkori űr- és hadiipar büszkesége volt az űrállomás, amely megsérülése vagy megsemmisülése esetén komoly preztsizsveszteséget , és tragédiát is okozott volna. Így esett, hogy szovjet űrhajósok 1985-ben egy lehetetlen küldetésre indultak: soha előtte nem landolt még senki egy „elszabadult”, eredetileg távirányításra tervezett űrállomáson. A misszió sikerrel járt, egy utolsó nagy heroikus eposzt szolgáltatva az akkor már leszállóágban lévő szovjet űrprogramnak. A film kivitelezés szempontjából már abszolút top, sokan egyenesen a Gravitációhoz hasonlították. A történetvezetéssel viszont már voltak bajok: míg a Gagarin egy abszolút hiteles történeti alkotás, a Spacewalker pedig egy-két vállalható színesítéssel növelte a dramaturgiai elemeket, addig a Salyut-7 -nél már nagyon elszálltak a forgatókönyvírók, és úgy tömték tele a filmet túlzásokkal és pontatlanságokkal, hogy a kritikusok gyakorlatilag egy űr-történelemhamisításként értékelték a filmet. Aki viszont kedveli az űrben játszódó históriákat, vagy a hidegháborús hangulatot, és nem annyira merült el a valós történésekben, annak egy abszolút élvezhető és látványos film lesz ez a darab.
- Apollo-13 (1995)
A NASA történetében „sikeres kudarc”-ként vonult be az Apollo-13. Az 1995-ös év nagy blockbustere volt Ron Howard filmje, amely mai szemmel nézve is megállja a helyét: mondhatjuk, hogy időt álló darab, amely szépen öregedett. Megtörtént események alapján, az eredeti akció túlélőit mozgósítva készültek el a űrfilmek talán legismertebb darabja, amely nagyon jó irányba ment tovább a műfajteremtő Igazak által megkezdett úton. Az Apollo-13 eredeti parancsnoka Jim Lowell 1994-ben, a Holdra szállás 25. évfordulóján jelentette meg emlékiratait, ezek erős alapot biztosított a forgatókönyvíróknak. E mellett Lowell fogadta főszerepet játszó Tom Hankset is az otthonában, hogy segítse felkészülését, sőt egy rövid cameo szerepben maga is feltűnt a filmben.
A NASA is mindent megtett a film hiteles megvalósításáért: az űrhajósokat alakító színészek belekóstolhattak a valódi kiképzésbe Cape Caneveralon, és egy KC-135-ös , gravitáció nélküli repülésre átalakított repülőgépet is a stáb rendelkezésére bocsájtott, amelynek segítségével számos, súlytalanságban játszódó jelenetet le is forgattak. A film 9 Oscar jelölést és 2 díjat tudhat magáénak, és mai napig hivatkozási alap ebben a műfajban. Hanks annyira megszerette az űrhajózás témakörét, hogy producere és narrátora lett az ennek nyomán készülő 10 részes HBO dokumentumfilmnek, amely a Végtelen Szerelmesei címet viseli.
3. Gravity – Gravitáció (2013)
A CGI technológia, az iMAx és a 4D mozik előretörésével olyan, korábban elképzelhetetlen filmek születtek meg, mint az Avatar, vagy a Bosszúállók. A mozirajongókban joggal merült fel a kérdés, hogy ezeknek a technológiáknak a felhasználásával miért nem készül egy remek űrfilm. Minden bizonnyal ezt a piaci rést látta meg Alfonso Cuarón filmrendező, amikor elkezdett foglalkozni a Gravitáció ötletével. Az űrhajós filmek sajátossága a zárt terekben való kissé klausztrofób hangulat, a szkafanderben hallható légzésszaj, és hasonlók- nos, Cuarón ezeket a hatásokat kimaxolta a Gravitációban. A film most is remek szórakozást és látványvilágot nyújt, de a maga idejében ez egy kötelezően moziban nézendő alkotásnak minősült: az űrbéli jelenetek lélegzetelállítóak, és a legapróbb részletekig hitelesek. Aki kicsit is el akar merülni az űrhajós feelingben, annak kötelező „olvasmány”.
- Az első ember – First Man (2018)
Az űrkorszak legnagyobb mérföldkövének a mai napig az első Holdra szállás számít. Neil Armstrongék históriája, és az ikonikus első mondatok („One small step for man, one giant step for mankind”) a egyetemes emberi történelem részévé váltak. Igazából az a csoda, hogy ilyen sokáig kellett várni az esemény megfilmesítésére. Az Apollo-11 misszió 50. jubileumának „előestéjén”, 2018-ban azonban megjelent a mozi, amelyben a Ryan Gosling által megformált Neil Armstrong élettörténetén keresztül ismerhetjük meg az emberiség történetének legnagyobb kalandját. Gosling félelmetesen jól hozza a híresen félszeg Neil karakterét, Damien Chazelle pedig remekül dirigálta őt és a többi színészt. Bizonyos szempontból mégis felemás a film: egyrészt minden eddiginél többet mutat meg Armstrongból, mint egy családi tragédia árnyékában megszállottan dolgozó aviátorból, ugyanakkor elhanyagolja a bajtársakat: Buzz Aldrin egy, Corey Stoll által alakított idegesítő mellékszereplő, az Apollo-11 harmadik -egyébként is „elfeledett” tagja”- , Michael Collins pedig alig pár snitt erejéig tűnik fel Lucas Haas súlytalan alakításában. A teszt- és űrrepüléseket megjelenítő részek viszont meglehetősen élethűek, és épp megfelelően dramatizáltak. Ha az űrhajós film egy műfaj, akkor azon belül beszélhetünk űrhajós drámáról is, ahogy fentebb írtam. Amit az Apollo-13 elkezdett, arra a First Man feltette a koronát.
- A számolás joga – Hidden Figures (2016)
Az űrkorszak egybe esett az amerikai polgárjogi mozgalmak aranykorával is. Így nem csak az űrben zajlottak történelmi dolgok, hanem a Földön is. Az űrhajós filmekben, legyen szó dokumentum, vagy játékfilmekről, értelemszerűen mindig a macsó űrhajós srácok voltak a kirakatban- az elmúlt években azonban megszaporodott azoknak az alkotásoknak a száma, amelyek a sokkal nagyobb számú, sokszor láthatatlan, de mégis emberfeletti munkát végző tudósokat és mérnököket helyezi előtérbe. Ennek az „igazságot a földi kiszolgáló személyzetnek mozgalomnak” az előfutára volt a Hidden Figures, amely a NASA kötelékében szolgáló első fekete bőrű matematikus hölgyek történetét meséli el. A film sokszor drámai, sokszor inspiratív, sokszor tanulságos, és az űrkorszak valamint a polgárjogi mozgalmak története szempontjából informatív. Katherine G. Johnson és társainak története a mai napig példaként szolgál a tudományos pályára készülő nők körében. A film szinte minden nevesebb díjátadón jelölésre került (Grammy, Golden Globe, Oscar), mégis, csupán a Screen Actors Guild díjat nyerte el – ez egyébként még sok kritikusnál is kiverte a biztosítékot, hiszen egy, minden szempontból rendhagyó moziról beszélünk. A 25 milliós költségvetés viszont 235 millió dolláros bevételt eredményezett, és a közönség is egyöntetűen pozitívan viszonyult az alkotáshoz, így minden összevetve egy igazán sikeres filmipari vállalkozásról beszélhetünk.