Unalomig ismert és ismételt tézis, hogy a ’90-es évek a rockzene egyik legmozgalmasabb korszaka volt – vagy akár mondhatjuk azt is, hogy ez volt a műfaj utolsó fénykora. Meghatározó stílusok, zenekarok és lemezek jelentek meg egy szűk évtizeden belül, a rockzene tróntermébe vezető ajtón pedig egymásnak adták a kilincset a jelentkezők. A Nirvana és a Linkin Park közti időszak azonban különösen érdekes – idén 30 éve, 1996-ban ugyanis még érdekes volt a már kifulladóban lévő grunge, de már megjelent a színen a nu metal is. Mi magunk is írtunk már arról, hogy a varázslatos 1991-es év valamiféle mágikus időszak volt – de érdemes górcső alá venni az évtized közepét is, hiszen legalább ugyanennyi meghatározó dolog jelent meg akkoriban. Kerek 30 év távlatából vizsgálva pedig kijelenthetjük: az itt felsorolt alkotások direkt vagy indirekt módon a mai napig éreztetik a hatásukat a rockzenében.
Egy rövid kitekintés, hogyan is állt a rockzene szénája 1996-ban: Kurt Cobain tragikus halála után vagyunk két évvel. A korábban mindent letaroló seattle-i grunge leszállóágban… Bár a kortárs Pearl Jam megkapja a trónbitorló szerepét, maga a zenekar próbálja ezt a felelősséget elodázni magától. Az AiC és a Soundgarden, illetve a sok Nirvana klón „remekül elvan”, de érződik a változás szele a levegőben. Elindul az OzzFest, és a régi nagyok -például a KISS -próbál visszakapaszkodni a rockzene trónjára. A nyugati partról származó Korn már 1994-ben megjelenteti debüt albumát, és ők, valamint az ő szoknyájuk alól előbújó Deftones, Limp Bizkit és a hasonló nu metal bandák már mutatják a hamarosan bekövetkező trendváltást. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy 1996-ban Kaliforniában megalakul egy Xero nevű banda, akiket „picit később” Linkin Park néven ismer meg a világ. 1996 volt az utolsó év, amikor még élt a klasszikus punkban és hard rockban gyökeredző grunge, de már a nu metal sarokkövei is megjelentek. Az egész év megjelenéseit le lehet írni azzal a szóval, amit az évtizedre is szoktak használni szakírók: crossover…
Korn – Life Is Peachy
A nu metal, mint zenei identitás itt kristályosodik ki igazán: ez az a zenei nyelvezet, amelyet az évtized második felében – és még a 2000-es évek elején is – követni tudnak a stílus követői. A LIP nélkül vélhetően nem lenne Limp Bizkit, Linkin Park, de Papa Roach sem – vagy legalábbis nem úgy, ahogy megismertük és megszerettük őket. Ez egy igazi stílusdefiniáló lemez volt a maga idejében, amely vitán felül mai napig tartó hatást gyakorol.
Marilyn Manson: Antichrist Superstar
Nem ez volt Mansonék első lemeze, de a Trent Reznor produceri felügyeletével készült provokatív és sötét hangulatú konceptalbum hozta meg az áttörést a formációnak.
Ez egyértelműen a ’90-es évek egyik legfontosabb botrány-lemeze: nem csak a rajongóbázis növekedését indukálta, hanem magán túlmutató társadalmi és művészeti hatást ért el, és a mainstreambe emelte a industrial metalt – ez a hatás később a Rob Zombie, a Rammstein, vagy a Clawfinger lemezein egyaránt tetten érhető.
Tool: Anemia
A TOOL ezzel a lemezzel újradefiniálta a progresszív metált – nagyjából három évtizedre, tehát napjainkig előre. A csapat bebizonyította, hogy a komplex, poliritmikus zene, és a hosszú, 6-10 perces dalok is lehetnek sikeresek a rockzene mainstream közegében. Azonban nem csak zenei értelemben értelmezhető ez a lemez: a szövegek spirituálisak, a borító, a klipek és az azt követő koncertek vizuáljai egyaránt forradalmiak a maguk nemében. A Mastodontól a TesseracT-ig számos előadó, zenekar vállaltan a TOOL art-metáljában találta meg a gyökereit, és az ezt követő turné a koncertshowk világában is új dimenziókat nyitott.
Sepultura: Roots
Ez a lemez a csúcsa annak, amit ma tribal-metal vagy groove-metal néven ismerünk. Ezt volt Max Cavalera utolsó tánca a csapattal, ezt követően kezdődtek a problémák a zenekarban. A Sepultura és maga a Roots lemez óriási hatással volt a későbbi modern metál és nu metal hullámra is – az In Flamestől a Gojiráig tetten érhető a hatása a mai rockzenében, de elég ha csak magyarként a Cadavares De Tortugasra vagy az Ektomorfra gondolunk…
Metallica: Load
Az 1991-es Black albummal a Metallica felért a csúcsra – az ezután következő grunge hullámban azonban ők is elvesztek egy kicsit. 1996-ban tértek vissza a Load című lemezzel, ami a karrierjükben az első (de nem az utolsó) igazán megosztó lemez lett. Arról lehet vitatkozni, hogy a lemezen szereplő dalok és stílusváltás az egyéni ízlés alapján kinek tetszett és kinek nem – az viszont nem vitakérdés, hogy a Hetfieldék itt megmutatták, hogy tudni és akarni kell haladni a korral, és egy művészeti produkciónak szüksége van az öntörvényűségre. Ennek a lemeznek az üzenete a mai napig megfontolandó azoknak, akik évekig, vagy évtizedekig tartó karriert építenek a zeneiparban…
Rage Against The Machine: Evil Empire
Vannak olyan zenei publicisták, és rocktörténet kutatók, akik az egész nu metal születését a RATM-nak tulajdonítják. Ez talán túlzás, de az biztos, hogy a zenekar 1992-es debütálása egy mérföldkő a gitár alapú zenék történetében. Ennek szerves folytatása volt az 1996-os Evil Empire, ami egy hálátlan feladatot oldott meg: úgy kellett folytatnia a zenetörténelem egyik legütősebb debütálását, hogy ne legyen önismétlő, de ne is veszítse el az élét. Ezen a lemezen Morello még több időt töltött azzal, hogy a gitárját ne gitárként használja. A Bulls on Parade híres „scratch” szólója alatt valójában csak a hangszedőváltót kapcsolgatja ritmikusan, miközben a húrokat dörzsöli – ezek a kis trükkök pedig mai napig irányt mutatnak a modern rockzenében.
Type O Negative: October Rust
A Type O Negative 1996-os October Rust című albuma a gótikus rock és a doom metal egyik legmeghatározóbb, mondhatni stílusteremtő alkotása. Míg a korábbi Bloody Kisses hozta meg az áttörést a bandának, de az October Rust tökéletesítette azt a melankolikus, vámpírosan erotikus sajátos hangzást, amit Peter Steele-ék képviseltek. Az album elmosta a határokat a hardcore punk gyökerek, a doom metal súlya és a 80-as évek teátrális rockja közt. A végtelenségig zengetett gitárok és a mély, templomi orgonára emlékeztető szintetizátorok egy olyan atmoszférát teremtettek, amit azóta is ezernyi zenekar próbál másolni. Ville Valo, a HIM frontembere nyíltan vállalja, hogy a Type O Negative nélkül nem léteznének. A Paradise Lost tagsága a gótikusabb, dallamosabb irányt részben Steele-ék hatására vették fel. A Katatonia esetében is visszatérő hivatkozási pont a zenekar és ez a lemez. Nehéz megmondani, hogy a Type O alkotott e egy új stílust, vagy tökélyre fejlesztett egy meglévőt, de hogy óriási hatással bírtak a rockzenére, az tuti…
Stone Temple Pilots: Tiny Music – Songs from the Vatican Gift Shop
Az STP-t soha nem lehetett egy skatulyába sem berakni: voltak ők pszichedelikusak, hard rockosak, meg grunge banda is, de igazából lemezről lemezre lerázták magukról a konvenciókat és az elvárásokat. Míg 1996-ban a minden grunge mozgalomhoz köthető zenekar a sötét, dühös és súlyos riffekbe kapaszkodott, az STP úgy döntött, hogy kinyitja az ablakot. Beemelték a 60-as évek pszichedéliáját, a glam rockot, sőt, a jazzt is a világukba. Ezzel megmutatták, hogy egy „grunge-generációs” banda is tud elegáns, színes és eklektikus lenni. Itt vált egyértelművé, hogy Weiland a generációjának egyik legsokoldalúbb frontembere.A lemezen szereplő Big Bang Baby című dal pedig egy deklarált tiszteletadás a rockzene egyik legnagyobb kaméleonja, Bowie felé…
Alice In Chains: MTV Unplugged
Ez, bár nem egy stúdiólemez, de vitán felül használható az anyag relációjában a kultikus, az ikonikus, vagy akár a grandiózus jelző. A hatalmas zenei teljesítmény mellett még az az emocionális tényező is hozzátesz az anyag jelentőségéhez, hogy gyakorlatilag ez volt Layne utolsó fellépése az Alice In Chains kötelékében – utána már a halálához vezető hattyúdal volt csak hátra az életéből…
FreshFabrik
A hazai viszonyokat vizsgálva érdemes megemlíteni, hogy itthon ekkor már aktív volt a FreshFabrik , ami nemzetközi szinten is megállta a helyét a crossover/nu metal vonalon – olyannyira, hogy a srácok még 1998-ban a Linkin Park és a P.O.D. zenekarokkal közös ausztráliai válogatáslemezen is szerepeltek. Bár nagyon sokan talán már nem is emlékeznek erre a csapatra (méltatlanul), de az biztos, hogy ez alapvetően mutattak irányt az itthoni modern metalos, és külföldi babérokra törő csapatoknak egyaránt.