Ritka és különleges lehetőség, ha egy lemezkritika alapját adó kiadványt első ízben nem adathordozón, vagy streamen, hanem teljes hosszában és élőben hallok először. Na, ilyen módon sikerült megismerkednem a Historica zenekar 11 év albummentességét lezáró, A Rock ‘n’ Roll a szó című albumával, amit a megjelenés napján adott élő teljes hosszában a banda a városligeti BackStage Pubban egy maroknyi közönség, valamint a kiadó vezetőjének jelenlétében.
Megannyi tagcsere, az ebből adódó némi stílusmódosulás, de azért az utóbbi időben folyamatos élő koncertezés, ez az, ami jellemezte ebben az elmúlt 11 évben a Historicát, meg persze Ézsiás Péter zenekarvezető/énekes töretlen harci kedve és a magyarságára büszke hozzállásából eredő kurucos kitartása. Ez pedig magával hozta a társak közti kohézió erősödését, ami odáig vezetett, hogy az albumba még nem zárt korábbi dalok néhány új szerzemény kíséretében ezúttal barázdákba préselve (nyilván csak átvitt értelemben) ezúttal már kézbevehető módon is hozzáférhetővé vált.
A néhány héttel ezelőtti interjúban Péter már elmondta, ami egyébként már elsőre is fület szúr, hogy a billentyűk ezúttal már nagyobb szerepet kapnak (hail Hammond!), illetve a már ismert szerzemények ennek a felállásnak köszönhetően már kissé másképp fognak megszólalni, teszem hozzá mindjárt, nekem ez a megszólalás/hangkép nagyon tetszik. Amellett, hogy a magyar hard rock gyökerek egyértelműek, egyfajta modern vagy inkább korszerűbb szín is jellemzi az eredményt, ami feszes és dinamikus, jófajta hangmérnöki-produkciós munka eredménye, amely egyébként a basszer, Mezőfi József hozzáértő munkáját dícséri.
Nyilván a Historica útja a magyar történelemből eredeztethető, nem is igazán térnek le erről a csapásról, históriás ösvényeken lépdelünk, gyakorta magánéleti kitekintésekkel, amire mindjárt az első tétel a legjobb példa. A lemez címadója lendületes, ötletes megvalósítású dal, a már említett markáns szintialapokkal és tetszetős gitármunkával és kiváló refrénnel. Szerintem a banda eddigi egyik legjobb dala ez, minden tekintetben.
Tartja a lendületet a Pozsonyi csata (basszusszólóval!), itt ugye már történelmi a téma, ahogy a Tatárjárás esetében is, utóbbiban dícséretes a keleties motívumok beépítése, a szöveg kapcsán érzem csak azt, hogy kicsit túlénekelt a dal.
Korábbról ismert lehetett a Rákóczi imája, az egyik albumfelvezető szerzemény, aminek a témája egyértelmű, egyúttal a zenekar által sokszor megénekelt fejedelem születésének 350. évfordulója is apropót szolgáltat az ismételt megjelenésének. Az új felfogásban rögzített dal a zenekar jelenkori hozzállásának definíciója, kiváló zenei alappal és szöveggel, hard rock esszencia.
A nekem kissé fakóbb Mikes levele után a másik nagy kedvencem, a további magyarázatot nem igénylő Itthon vagyok, gondolom, mondanivalójával sokan tudnak azonosulni majd, első hallásra a koncerten is sokan érezték át a gondolatokat. A jelen kor nem épp vidám hangulatát tükrözi a Megkopott világ, mégis fontos milyen minőségben és körítéssel sikerül előadni egy ilyen mély mondanivalót. Elmondható, hogy érzelmileg megkapó, értő előadásban kapjuk meg a háború miatt szülőföldjük elhagyására kényszerülők gondolatait, érzéseit – hátborzongató.
Újabb kedvenc a Fehér sólyom a maga igazi hard-speed rock jellegével (meg a gitár és szintiszólóval), igazi koncertkedvenc lesz, szerintem. A billentyűkísérettel előadott A világnak szívéhez érzelmes-hazafias búcsúzás a hallgatótól, amolyan Isten veled, de találkozunk, találkozzunk még mindenkivel üzenettel.
Nagyon egyben van ez a formáció, stabil érzetet közvetít a felállás, legyen szó bármely új vagy régebbi szerzeményről, jó volt látni és érezni a bandából áradó jókedvű és jókedélyű energiát. Mezőfi József (aki a Historicában nem bont hajat, de ettől még szívesen élteti a közönség 😊) és a „már 15 éves” dobos, Csikós Csaba betonbiztosan alapozza meg Szibelle Károly „Charlie” ízes-míves gitármunkáját és szólóit, valamint Szabó Krisztián füstös, 70-es éveket idéző szintiszőnyegeit, Lord és Cserháti „emlékezetű” szólóit. Ézsiás Péter igazi frontemberként viszi a showt, hol énekel, hogy narrál, mindkettőt érzéssel – jó érzékkel. Külön érdemel kiemelést az album art workje, nem szokványos minőségű, szép kiállítású a cd és a tok is, dicséret érte, jó érzés kézbe venni és nézegetni.
Nem vagyok alapos ismerője a színtérnek, de azt tudom, hogy a lemezbemutató közönsége örömmel és lelkesedéssel fogadta a már és a még nem ismert dalokat is, nekem pedig jól esett ez a szokatlan megismerési folyamat. Remélem, nem telik el újabb 11 éve album nélkül és társaság érése-szimbiózisa termékenységet hoz. Én maradok mellettük, a közelükben érdeklődéssel és kíváncsisággal, s ezt ajánlom azoknak is, akik fogékonyak a veretes, de nem avít, nemzeti-történelmi mondanivalót megéneklő, magyar hard rockra. Csak így tovább!
8/10