Remek hangulat, bő félház, egymásra talált zenekar és közönség! Röviden így lehetne összefoglalni ezt a kiváló estét, de nézzük inkább pár bővített mondatban milyen volt ez a csepeli barázdabillegetés. A dallamos death metal és az indusztriálisabb dallamok kedvelői három kiváló zenekar produkcióját élvezhették ezen az estén. A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a Cobra Agency által bemutatott Halos Over Europe 2025 turné keretében a THE HALO EFFECT mellett a PAIN és a Bloodred Hourglass is színpadra lépett.
A programot a Bloodred Hourglass nyitotta meg. Egy modern metal és a dallamos death metal elemeit ötvöző finn csapat, akik energikus előadásukkal alapozták meg az estét. Nem ez az első alkalom, hogy hazánkba látogattak, de mindig csak nyitó bandaként. Ennek ellenére az egyre gyarapodó közönség egész jól vette a zenekar által osztott lapokat. Végig masszív pogóval középtájon és heves tapsviharral a dalok között. A zenekar 2012 óta aktív, de valahogy az volt az érzésem a programjuk alatt, hogy tipikusan az örök előzenekar formáció: hiába a jó kiállás, a kiváló hangszeres tudás és koncert rutin, ha egyszerűen hiányoznak az igazán jó dalok. Persze lehetséges, hogy csak én nem vettem az adást, mert ahogy említettem az összegyűlt nagyérdemű jól fogadta a nagyjából 40 perces programjukat, amiben megidézték a legtöbb lemezüket, de a fő hangsúly a legutóbbi How’s The Heart? és a Your Highness cimű albumon volt.
1. The Sun Still In Me
2. In Lieu of Flowers
3. Leaves
4. The End We Start From
5. Waves of Black
6. Drag Me the Rain
7. Nightmares Are Dreams Too
8. Veritas
9. Where the Sinners Crawl
Utána következett a PAIN a svéd multiinstrumentalista zseni, Peter Tägtgren projekt zenekara, amely a metal, az indusztriális és az elektronikus zene izgalmas keverékét kínálta a közönségnek. A svéd, kicsit őrült zseni Peter Tägtgren vezetésével a zenekar nem veszi magát túl komolyan, a szórakoztatás áll a középpontban. Ez a hozzáállás áthatotta az egész koncertet, a zenétől a színpadi megjelenésig. Masszív riffek, elektronikus alapok és fülbemászó slágerek váltották egymást, a végeredmény pedig egy táncolható, energikus zenei koktél lett. Peter Tägtgren színpadi rutinja és karizmája lenyűgöző, a közönséget könnyedén bevonta a táncba még úgy is, hogy ezen az estén minimális volt a számok közötti kommunikációja. Egy órás programjukba belesűrítették a zenekari diszkográfia legjavát, a legnagyobb slágerieket, de a fő hangsúly az a tavaly megjelent I Am-en volt, mert az új lemezről három dal is elhangzott. Még úgy is széles mosollyal néztem végig a bulijukat, hogy finoman fogalmazva sem vagyok a Pain életműben elmélyedve. Kellemes csalódás volt pedig nem éppen az én zenémet játszák. Rájuk teljesen illik a showbiznisz egyik régi szabálya: Szórakozz, hogy szórakoztathass!
1. It’s Only Them
2. Call Me
3. Zombie Slam
4. Suicide Machine
5. The Great Pretender
6. Go With the Flow
7. Same Old Song
8. Don’t Wake the Dead
9. I’m Going In
10. Party in My Head
11. Have a Drink on Me
12. Let Me Out
13. Shut Your Mout
Régóta szokás a rockzenében mondogatni, hogy már mindent eljátszottak az utóbbi 50-60 éveben, mióta létezik a „gitárzene”. Van is ebben némi igazság, de mindig is sarkításnak tartottam, mert igenis van lehetőség az innovációra, az újításra. Ettől függetlenül én azt vallom, hogy nem kell mindig újra feltalálni a kereket. Ennek a legékesebb példája, hogy az eredetiséggel legkevésbe vádolható The Halo Effect az utóbbi évek egyik legnagyobb underground metal szenzációja. Mert mit is csinálnak skandináv barátaink? Egy adott szűk keresztmetszet mentén alkotnak, viszont azt olyan zseniálisan teszik, hogy gyakorlatilag a szakma és a közönség is pillanatok alatt a keblükre ölelte őket. Jól mutatta ezt az is, hogy a kisebbik Barba Negra Blue Stage-ből át kellett raknia a bulit a Red-be és így egy bő félháznyi háznyi ember összejött a bulira. A The Halo Effect rövid átszerelés után lépett a színpadra, és a March of the Unheard és a Feel What I Believe című számokkal nyitottak, majd sorban következtek az eddig megjelent két lemez legfőbb dalai. Az első pillanatól kezdve a közönség a zenekar tenyeréből evett. Valami megfoghatatlan pozitív energiaáramlás volt a zenekar és a rajongók között. A közönség már a koncert elején lelkesen énekelte a gyönyörű, epikus dallamokat, különösen katartikus volt a The Needless End, de gyakorlatilag szinte a gitárharmóniákat is dalolta a lelkes publikum. Ilyesfajta közönség reakciót Iron Maiden koncerten szoktam tapasztalni. A középső etapban olyan hosszabb lélekvételű epikus számok szerepeltek, mint az új lemezes Detonate, és a Cruel Perception. Majd folytatódott a göteborgi slágerparádé, szusszanásnyi időt sem hagyva a publikumnak. A zenekar is láthatóan jól érezte magát, és gyakorlatilag végig örömködték az egész koncertet. A zenekarból áradt az említett pozitív energia, de az örökmozgó, kismillió helyen megforduló, mindig mosolygó Mikael Stanne-t nem lehetett nem imádni. Az este sajnos túl hamar véget ért, a zseniális már-már zenekari himnusszá váló Shadowminds című számmal. Ha eljátszották volna az eddig megjelent két album összes dalát, akkor sem tudtak volna nagyot tévedni. Mikor vége lett a koncertnek és lemezről megszólalt a második albumról a March of the Unheard záró dala a Coda, a közönség nem mozdult és énekelt tovább az egészen meghatódott zenekarnak.
1. March of the Unheard
2. Feel What I Believe
3. In Broken Trust
4. The Needless End
5. Detonate
6. Conditional
7. Cruel Perception
8. A Truth Worth Lying For
9. Become Surrender
10. What We Become
11. Gateways
12. Last of Our Kind
13. Days of the Lost
Ráadás:
14. Shadowminds
Lemezről:
15. Coda
Vannak olyan zenekarok, akiket a magyar közönség gyakorlatilag azonnal keblére ölel, ilyen például a Sabaton vagy az Alestorm és évtizedek óta a Depeche Mode. Most határozottan az az érzésem, hogy a következő liblingje a magyar nagytiszteletűnek a The Halo Effect lesz. Emellett a koncert ismét azt is bebizonyította, hogy a dallamos death metal műfaj még mindig él és virul és masszívan meg is van rá az igény. A zenekar tagjai, akik a műfaj legendás bandáiban is megfordultak már vagy még mindig tagok, tanúbizonyságot tettek arról, hogy a zene iránti szenvedélyük töretlen. A közönség pedig hálásan fogadta a csapat energiáját és hitelességét. A Barba Negra ismét bizonyította, hogy igenis tudnak kiváló hangzású bulikat tartani, mert jelen koncerten mind a három zenekar több mint jól, már-már tökéletesen szólt. Egyértelműen az év egyik legjobb metal eseménye lesz számomra, pedig még csak február elején járunk. Remélem/reméljük, hogy a The Halo Effect hamarosan újra visszatér Budapestre, hogy ismét elvarázsolja a hazai publikumot!