Star Wars: Az Ébredő erő (Star Wars: The Force Awakens – 2015)

Rendezte: J.J. Abrams
Főszereplő(k): Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaac, Adam Driver, Harrison Ford
Történet: A legnagyobb Űropera hetedik része. Minden mást felesleges ideírni, vagy spoiler lenne…

Nagyon nehéz olyat írni az új Star Wars filmről, amit előttem mások még nem írtak le. Kicsit gondolkodtam is rajta, hogy lehet érdemes lenne kimaradni és nem véleményezni a filmet, hiszen olyannyira túl lett tolva a marketingje, hogy lehet már inkább visszásságot kelt az emberben egy-egy újabb cikk róla. Valamiért mégis úgy érzem, hogy tartozom ennyivel az univerzumnak, hogy én is keretbe foglaljam a gondolataimat a filmről és megosszam Veletek.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy sosem voltam Star Wars rajongó. A régieket természetesen szeretem, és minden pozitív tulajdonsága ellenére rettenetesen rosszra (a háromból kettő kis híján nézhetetlen) sikeredett előzmény-trilógiát is meg-megnézem, de valahogy kölök korom óta jobban elvitt magával a Támadás a Krull-bolygó ellen (Krull) című  film. Az is fantasy, az is űropera, és a sztorija is sokkal szerethetőbb, számomra legalábbis mindenképpen. A túlzásba vitt marketing miatt nagyon sokáig vonakodtam, hogy egyáltalán beüljek-e megnézni a filmet, vagy ne? Végül a megtekintés mellett döntöttem, aminek egyetlen oka volt: a Mozgó Mozi elhozta Esztergomba a filmet. Ha nem teszik, akkor sanszos, hogy kimaradt volna a mozis megtekintés

Igazából az utolsó trailer volt az, aminek sikerült egy kicsit a kedvemet meghozni a filmhez, addig én csak a sok csihi-puhit és Star Wars idegen dolgokat láttam. (Nem is tudom, hogy van-e értelme ezeket előhozni, mert csak jön érte a csatározás, aztán úgy járok, mint szegény Ákos… ugyebár egy erősen náci-jellegű birodalomban a néger és női rohamosztagos számomra kb. annyira elképzelhető, mint egy néger, vagy indián KKK tag, de ez legyen az én bajom…) A homoerotikusnak is beillő szál sem zavart különösebben, ha csak ekkora hangsúlyt kap a későbbiekben is, az élményt nem fogja csorbítani, de ha csak a polkorrektség miatt került be, ahogy a fentebb említett karakterek is, akkor az szerintem elég olcsó húzás.
Ami viszont nagyon fontos, és ki is kell emeljem, az bizony az, hogy bár sok helyen bántották szegény Kylo-Ren-t, nekem semmi gondom nem volt a karakterrel. Érdekes teóriák vannak a koráról, egyesek szerint 16, mások szerint 25-30 éves. (Valószínűleg én vagyok balf..z, de sehol sem találtam meg, hogy hány éves a film idején.) Ha csak a filmből vett életét vesszük alapul, keverve némi ismerettel, amiket pár Star Wars regényből, illetve egyéb hasonló, a Star Wars világával foglalkozó könyvből veszünk, megvadítva némi pszichoblablával, máris rájöhetünk, hogy az a picsogás, amit a forma néha csinál, teljesen belefér. Egészen más, mint az eddigi gonoszok, vagy negatív aspektusban szereplő karakterek a sorozatban. Megosztó mivolta pedig könnyen lehet, hogy elképzelés is volt az alkotók részéről, ami mindenképpen csillagos ötös.
Másik, sokat emlegetett negatívum, hogy az Ébredő erő konkrétan az Új remény remake-je. Ezzel kár is lenne vitatkozni, mert ez kb. a 10 perctől egyértelmű, az utolsó pillanatokig. Én ezt sem érzem Ördögtől valónak, hiszen valljuk meg: J.J. Abrams és a Disney rettenetesen nehéz helyzetben volt, amikor megvette a jogokat. Az öreg Walt birodalmával és hagyatékával alapjáraton előítéletesek a legtöbben, még én is, pedig mostanában sokszor bizonyították, hogy nem akkora seggarcok ám, igenis tudnak jó dolgokkal előrukkolni. (Más kérdés, hogy ezek tetemes része nem feltétlenül örvend szimpátiának, illetve lett anyagi siker. Lásd: A Karib-tenger kalózai 4. például.) J. J. Abrams-ről szerintem kétféle vélemény van: megmentette a Star Trek-t, Ő a király! Elbaszta a Star Trek-et, a kurva anyját! Én inkább az előbbibe tartozom, itt mégsem bíztam benne. Féltem, hogy a Disney túlságosan beleugat majd, Lukas Gyuri nem éppen szépemlékű újkori öröksége rossz hatással lesz rá, stb. Mit tehet a Disney ilyen esetben? Beleöltek a Lukasfilmbe 4 milliárd dollárt. (Nem írom le, az mennyi forintban…) Azt valahogy vissza kell hozni. Mit tegyünk? Forgassunk egy filmet a hardcore fanoknak, akiknek úgyis minden szar lesz, vagy alapozzunk a családokra, akiknek egy új trilógia, egy új franchise eladása bizony visszahozhatja azt a pénzt, természetesen megfejelve némi profittal. Nyilván inkább az utóbbi történt. Hollywood egy üzleti vállalkozás, a Disney úgyszintén. Lehetünk naivak, de semmi értelme. Inkább nyissuk ki a szemünket, és vegyük észre: ez a remake-elés igazából egy biztonsági játék volt, hogy a pénz meglegyen és azért a nagy többség elégedetten távozzon a moziból. Lehet ezért haragudni? Persze. Simán. Yoogee megmondja, ezzel a mondattal álltam fel a székből a moziban: J. J. Abrams, a kurva anyád… Aztán eltelt egy óra, majd kettő, aztán aludtam egyet rá, és bizony most, másfél hétnyi emésztés után azt mondom: talán ez volt az egyetlen járható út arra, hogy ezt a franchise-ot ne rúgják végleg a Grand Canyon-ba.
Ezúttal nincs Jar-Jar Binks. Haha, de van. Csak most Finn a neve és ember játssza… Igazából több apró mozzanat van, ami ezzel együtt zavaró, és kicsit vasárnap délutáni matinévá húzza vissza az Ébredő erőt is: a végletekig egyszerű új karakterek, bántóan egyszerű dialógusok, és persze a vicces helyzetek, vicces beszólások. Ezek nélkül remekül meglettem volna, elvégre az eredeti három részben sem volt, csak a két spin-off filmben fordultak elő hasonlók. (A Bátrak karavánja, Harc az Endor-bolygón) Viszont bármennyire gondolkodom ezen, ugyanoda lyukadok ki, mint a remakelés esetében: könnyen lehet, hogy ez kell 2015-ben ahhoz, hogy egy szülő szívesen bevigye a gyerekét a moziba. Történhettek volna ennél sokkal rosszabb dolgok is a filmmel ugyebár, de a nézőtéren szétnézve mosolygó és elégedett (gyermek)arcokat láttam mindenhol.

Ami viszont a másik oldalt illeti: Láttam már kifejezetten szép 3D filmeket, de az egészen biztos, hogy ezzel semmi sem veheti fel a versenyt. Számomra az etalonok eddig mindenképpen a Z Világháború és a Tűzgyűrű voltak, viszont itt minden mozog, természetesen 3D hatást kelt, ami elejétől a végéig még semminek nem sikerült. A látványvilággal hasonló a helyzet, ugyanis bármennyire kapkodós és modern lett minden, még így is simán megvettek kilóra (ami hát valljuk meg, nem egyszerű feladat), és nyugodt szívvel ki merem jelenti, hogy a vizuális effektusok lenyűgözőek, és Abrams rendezésére sem lehet egyetlen negatív jelzőt sem felhozni.
A színészek terén ennyire már nem egységes az összkép. Az Öregek nyilván hozzák a kötelezőt, még Carrie Fischer arcán is felül tudtam emelkedni. Boyega már most olyan, mint szegény Steven Seagal: egy arccal fogja szerintem az összes többi szerepét is lejátszani, és az affektálása rendkívül zavaró. Daisy Ridley-ről még nincs túl sok értelme nyilatkozni. (Ahogy Oscar Isaac-ről sem.) A karaktere, és ezáltal az alakítása is túl egydimenziós, és azért voltak furcsa húzásai. (Nem spoilerezünk, ugyebár, szóval ennyit erről.) Adam Driver szerintem parádésan jó volt, mondjon bárki bármit, én akár még egy spin-off életrajzi filmet is megnéznék Kylo Ren-ről.
A filmzene pontosan olyan volt, amilyennek egy Star Wars filmzenének lennie kell: kellőképpen sokat merít az eredetiből, és formálja azt saját képére, ezáltal az újdonság is ott van. (Pontosan ezt éreztem a Predators és a Jurassic World esetében is.) Valahogy így kellene csinálni, ha már folytatásfilmről beszélünk.
Egy jótanácsot azonban adnék: aki teheti, felirattal nézze a filmet. A szinkron sajnos nagyon rosszul hangsúlyoz bizonyos karaktereknél, ezáltal rossz dinamikát kap a film, ami az élményt is nagyban rontja.

Biztosan tudnék még keresni negatívumokat, de nem akarom, hogy bárki is azt higgye, hogy ez a film rossz. Erről ugyanis szó sincs. Éppen ellenkezőleg. A sok zavaró apróság ellenére az Ébredő erő működik, méghozzá nem is kicsit. A már említett Jurassic World esetében is ugyanezt éreztem. Némi bénázás után (Mondjuk nekem ott a harmadik résszel nincs különösebb bajom.) a sorozat új erőre kapott, a kicsit bénácska új karakterek és színészek ellenére is. Kíváncsian várom, hogy mit hoz majd a VIII. epizód, (ha már a JW rendezője csinálja) és mit mutat majd idén a Rogue One. Rengeteg lehetőség van a Star Wars világában, amit egy ekkora sikert aratott filmmel és egy jól sikerült mellékszállal frankón ki lehet aknázni. Én például nagyon örülnék, ha filmre vinnék a Darth Bane trilógiát, mert az tuti kasszasiker sztori, amennyiben megfelelő a marketing és persze a minőség. Kicsit elkapott engem is a lelkesedés, ami 2002-ben elveszett az abszolút mélypont Klónok gányadásával. Remélem, hogy a Disney alátámasztja, érdemes bízni bennük.

10/7,5 Lefelé kerekítve, hogy legközelebb kevésbé lehessek szőrös szívű.
Köszönet a lehetőségért a Mozgó Mozinak!
(https://mozgomozi.hu/)

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás