Tegyük fel, hogy én egy 12-13-14 éves kissrác vagyok, aki most ismerkedik a rokkal, új zenékre éhes, ezért felcsapja az ArcKönyvet, és másodpercenként kétszázat klikkelve belépek 1625 arokkotszeretőkitaszítottéjszakagyermekeiakikazéjféliharangkondulásáranemződtekmertkurvakeményekésmégaszívükisfém csoportba. Mondjuk, hogy azt várom, itt fogom megtalálni az új kedvenceimet, itt avatnak be a muzsikába igazán, mert szórakozni vagy még nem mehetek, vagy a környéken nincs is hova, tisztán rockzenei rádió pedig idehaza legalább olyan nonszensznek ható elképzelés, mint hogy a következő választási kampány keményen mocskolódás nélkül lemegy. Vajon mi lesz ilyen esetben?
A válasz szerintem roppant egyszerű. Még egy csőlátású gumirokker. Miért? A válasz nem szívderítő, viszont rá fogtok jönni, hogy nagyon is logikus.
Kezdjük a legegyszerűbbel, a rádióval. Van esélyem arra, hogy itthon ilyen adót találjak? Olyat, amihez nem kell internetkapcsolat, esélytelen. Próbálkozások persze mindig vannak, online rádió pedig akad több is, elég csak a zseniális rockvilag.hu vagy a friss, ropogós és nem kevésbé frankó RCKSTR FM rádiókra gondolni. Viszont ezekre egyenlőre nehéz rábukkanni, ugyanis a fent említett csoportokba rajtam kívül ezeket senki sem linkeli be. Okai ismeretlenek, de ha be is linkelem, úgyis kitörlik. Szóval nálunk az esélytelen, ami a skandináv országokban, vagy akár a cseheknél (ahol legutóbb a náluk 20 éve nem járt Def Leppard dupla teltházas aréna koncertet adott) és jópár országban létező dolog, hogy államilag fenntartanak egy rockrádiót. (Az MR2-t ne említse senki példának könyörgöm, ugyanis az ottani bandák tetemes része külföldi és/vagy alternatív, álművészkedő szemét. Szóval a rádió nem jött be.
A szórakozóhelyek példáját élből át is ugrom, hiszen elképzelt fémszívem ahhoz még túl fiatal. Rádióhoz hasonlóan tévé sincs, bár a Petőfi tv meglehetősen próbálkozik. Néha. Akkor mi marad nekem? Marad az ArcKönyv. Ott fenn van minden barátom, ismerősöm, akik szerint amúgy is ciki, hogy én rokkot akarok hallgatni, mert az otthon melegében átélt zenei hatások (dzsidzsidagosztínó, robertóamulatósfanszőr, dumdummdizzsdizzstekknó és ezekhez hasonló magas minőséget képviselő egyvelegek) azt mutatják, hogy a rokkazbizonydegenerát! Azért én mégis kitartok az elképzelésem mellett, és nézem ezeket a csoportokat. Nagyon rövid időn belül megismerkedem 30 dallal, majd további harminccal, és kábé itt ki is fújt a dolog. Ugyanis az összes ilyen csoportban mindig, minden körülmények között ugyanazokat látjuk. Mint egy rossz Best Of közhely válogatás. Ezek szerint minden nagy zenekar (még nem tart ott a gondolatmenet, hogy a tehetséges kicsik mellőzve vannak) egy slágeres csapat, és senki más nem csinált utána semmit. Vannak páran, akik kettőt is írtak, de ez a ritkább. Szóval maradnak számomra is a közhelyek.
Mit tehet itt egy gyermek, aki esetleg nem tudja, hogy egy-egy együttessel hogyan ismerkedjen meg? Semmit. Követi a csordát és szaros füvet legel. Tévedés ne essék, semmi bajom sincs a rock klasszikusokkal, sőt. Néha kifejezetten jól esik egyik-másik. Viszont ideje lenne, ha itthon kialakulna valami élőzenei kultúra! Csináljunk egy nem csak netes élőzene-orientált (direkt nem rockot írok!) rádióállomást, kezdjünk el felfedezni zenekarokat, és elkezdeni zenét hallgatni! Abba már bele sem megyek, ha tetszik egy lemez, esetleg áldozzunk is rá pár forintot. Miért fontos ez? Nagyon egyszerű: semmi sem tart örökké, és ahogy mi sem, úgy a nagy Öregek sem lesznek fiatalabbak. El kell kezdeni azon gondolkodni, hogy ha nem adunk esélyt mi a kisebb bandáknak, akkor azok eltűnnek, és nem lesz utánpótlás, maximum csak szánalmas lagzishakni csapatok, akik a már említett egy-két dalokkal szórakoztatják a nagyérdeműt. Az a legalja szerintem. (Nyilván ez nem keverendő össze azokkal a csapatokkal, akiknek MÉG nincsen saját daluk!) Aztán lehet jönni azzal, hogy ez is kemény műfaj, mert órákat kell zenélni, meg bla-bla-bla, aha, ja, persze. Én is kiadok majd pár Stephen King novellát, mint a sajátomat, azzal a szöveggel, hogy tudod milyen kemény meló volt elolvasni és kiválogatni? Mi? He? Ugyanmár… Ne viccelődjünk… Közben meg tök jó, és egyedi csapatok szenvednek 10-20 embereknek, mert az ilyen haknibagázs a közhelyekkel megtölti a helyi kocsmát. (Nyilván ingyen, mert fizetni nem fog senki ezekért.)
De ha visszazökkenünk az eredeti gondolatmenethez és bejönnek az 1-2 dalos csapatok, akkor tegyük fel, hogy az Ac/Dc megállt a Highway To Hell-nél, a Lynyrd Skynyrd a Sweet Home Alabamánál, a Europe a The Final Countdown-nál és a Carrie-nél, a Metallica a Nothing Else Matters-nél és The Unforgiven-nél, a Guns N Roses is csak a Sweet Child O Mine-t, meg a November Rain-t írta (Ne gyere nekem a You Could Be Mine-al hülyegyerek, hát az csak egy filmzene! Há gondolod Ők írták? Mi? Részlet az egyik ilyen csoportból…), az Iron Maiden a Fear Of The Dark-ot, a P. Mobil csak a Kétforintos dalt, (És itt megjegyzem halkan, csendben: A zöld, a bíbor és a fekete még mindig P. Box dal, és valójában ez a címe, nem Zöld csillag, vagy Zöld csillag kihunyt az égen!), a Hobo Blues Band is csak a Kopaszkutyát követte el, a Lord csak a Vándort, ahogy szegény Deep Purple is egy számmal haknizik száz éve, tudjátok, amikor a Füst kúszik a víz fölé… Nem is folytatom, mert igazából értelme sincs. Az foglalkoztat inkább, hogy hiányozhat valakiből az igény arra, hogy megismerjen több dalt is az előadóktól? Miért érik be szánalmas haknicsapatokkal, ha jó és eredeti zenekarokat is láthatnának egy korsó sör áráért?
És mi a teendő, ha nem lesz rádió, a Petőfi TV sem kezd el éjjel-nappal rockot nyomni, és a csoportokban sem szaporodnak el a közhelyeken felüli dalok? Csináljuk mi is azt, ahogy anno mi ismerkedtünk a zenével! Adjunk Nekik lemezeket, ajánljunk előadókat, vigyük el őket koncertekre, stb.! Én sem biztos, hogy ennyire szeretném Billy Idolt, ha Green nem tukmálja rám a Cyberpunk lemezt 2000-ben, vagy a Madball-t, ha Czifra Zé, a C.Y.D. dobosa nem terrorizál vele állandóan 5-6 éve, vagy ha a legnagyobb kedvenceket vesszük: most nem lenne teli vállas Body Count tetkóm, ha Veres Vöri Zoltán nem adja kölcsön az első Body Count-ot 15 éve, vagy ha nem kapok kölcsön Dzsinyától egy John Lee Hooker és egy B.B. King CD-t, vagy Török Ádám tanár úrtól egy The Blues Brothers válogatást, azt sem tudom, mi az a blues. Ezeket is lehetne sorolni napestig. Segítsünk Nekik ismerkedni, segítsünk a zenekaroknak, hogy jussanak egyről a kettőre (ez a tendencia amúgy a hazai online rocksajtó esetében figyelemre méltó javulást mutat, és egyre több lehetőséget kap mindenki, szerintem) és próbáljunk egy kis rockzenét vinni a médiába is. Higgyétek el: hosszú távon meg fogják köszönni, és mi is magunknak.