Ezer bocs Lilla; de végül kikerült 😛 – Green
2010. március 16. Minden magyar Rammstein rajongó régóta várt napja. A Papp László Sportarénához érve meglepve figyeltem az igen vegyes -és legalább annyira izgatott- közönséget. A bakancsos fekete fiúk és lányok mellett a pláza cicák, nagypapák és kisöcsik is képviseltették magukat. A norvég Combichrist kemény bemelegítéssel nyitott. Bár elõször nem értettem miért éppen õk az elõzenekar, hiszen aggrotech stílusú zenét játszanak (kicsi techno,kicsi heavy metal, kicsi népszerûség), hamar megfeledkeztem errõl. Szó szerint szétzúzták a színpadot… itt repült egy dob, ott egy mikrofonállvány… Az ember legszívesebben leugrott volna a karzatról a dühöngõbe.
Azért mégis a Rammstein belépõjét vártuk már. Till Lindemann és társai körfûrésszel és kalapácsokkal, hentesmellényben törtek be a színpadra. Ha mindez nem lett volna elég látványos, a Rammlied címû számot Lindemann belül is világító szájjal énekelte végig.
A show nem múlta alul várakozásainkat. A hangsúly végig a pirotechnikán volt: lobbanás, robbanás, égés… de a számokat is jól válogatták össze. A régi klasszikusok mellett (Sonne, Keine Lust, Du riechst so gut), fõleg az új számok szólaltak meg (Frühling in Paris, Ich tu' dir weh). Az igencsak pajzán Pussy közben Lindemann egy ágyúval a lába között habfürdõt permetezett a VIP jegyesekre. 😉
Tombolásunkat csak a túlbuzgó secusok zavarhatták meg, akik az olyan „rosszéletûeket”, akik a menekülõ útvonalon álltak/ültek, igyekeztek elterelni. Semmi gond, az általuk okozott mozgolódással, takarással, anyázással csak cirka 50 embernek tették élvezhetetlenné a 1,5 órás koncert negyedét… Egy nagy bitte danke nekik!
Szerencsére az izgága Flake (billentyûs) volt olyan vaddisznó, hogy Till -a Benzin közben- bedobja õt egy kádba, majd nemes egyszerûséggel felgyújtsa (mondjuk az nyilván már egy kaszkadõr volt :)). Emellett flitteres, testre simuló ruciban szintizett végig egy futópadon, megrugdosta az énekest, és egy gumicsónakon a közönség egészen a keverõpultig úsztatta, miközben Flake egy hatalmas magyar zászlót lobogtatott.
Így könnyen visszatért az élet az ülõjegyesekbe is és Lindemann „Kezeket á mágásbá!” parancsára vastapssal, fejeket, lábakat rázva tomboltuk végig a finálét, az Ich will-t. A „Vissza!” után a frontember hatalmas, idõnként lángra lobbanó szárnyakkal lenyomta még az Engel-t.
Összességében egy meghökkentõ, látványos és ízig-vérig (ipari) metál koncertet zúzhattunk végig, amibõl idén júniusban a NOVAROCK-on is repetázhatunk.