Tőlem kellőképpen megszokott már a lelkesedés és részrehajlás bizonyos zenekarok iránt, azonban a gyermekkor óta tartó rajongás csak néhány zenekar kiváltsága. Ezek közül egyik a Beatrice. Méghozzá az a Beatrice, amelyik holnap ünnepli meg fennállása 40. évfordulóját a Sportarénában. Az nem kérdés, hogy mi stábszinten ott leszünk, de vajon kivel fogunk találkozni? A koncert kapcsán összeszedtem néhány gondolatom a zenekarról és az új koncertlemezről is.
Minden azzal kezdődött, hogy cirka nyolc éves koromban ültem a konyhában, majszoltam a reggelimet és a rádióban megszólalt a (cenzúrázatlan) 8 óra munka. Nyilván nem értettem, a szöveg miről akar szólni, viszont nagyon tetszett, hogy káromkodnak benne. Édesapám legyintett egyet és azt mondta: Á, ennél szinte csak jobb dalaik vannak! Ezt az infót elraktároztam magamban ínségesebb időkre, mert tudtam, hogy később még hasznát veszem. Nem sokkal később így is lett, amikor Somodi Zoli barátommal beszélgetve felmerült a zenekar neve, és a kezembe nyomta a 78-88 duplalemez első kazettáját, a 78-at. Ez a Rice, ezt hallgasd meg! Meghallgattam, tetszett is, de nyilván nem igazán értettem meg, miről is akar szólni ez, mi az üzenete igazán. Aztán ahogy elkezdtem a középiskolát, jött az a bizonyos lázadó korszak, és elkezdtek értelmet nyerni a szövegek, elkezdett leesni, miről is énekel Feró. Elkezdtem begyűjteni a többi lemezt is, majd a Bottyánban Gergely Péter tanár úr odaadta a Magyar vagyok videókazettát kölcsön, illetve a Ki viszi át? és Vakaroma kazettákat. Nos, akkor, ott bennem valami végérvényesen megváltozott. Onnantól lettem Rajongó. Ahová csak tudtam, elmentem megnézni a zenekart, lestem, hol lehet velük megismerkedni, dedikáltatni. Sosem felejtem el, mikor az Ős-Bikini nyomott egy kisebb kört és felléptek a Fesztergomon is, ahol Németh Lojzi helyett Laczik Fecó basszerozott, már kopaszon. Addig könyörögtem a biztonsági őrnek, hogy hátramehessek pár percre, amíg azt mondta: jól van baszd meg, mennyé, csak fogd már be a szádat kicsit! Mivel a nagy Öregeket meg sem mertem szólítani, Fecóra zúdítottam n+1 kérdést, készségesen válaszolt mindenre és nagyon jó arc volt. (Azóta is bárhol találkozunk, mindig váltunk pár szót, ami számomra még mindig kicsit szürreális.) Mennybe mentem ott szinte, főleg, hogy utána még a Tankokkal is sikerült lepacsizni. (Aztán valakinek feltűnt, hogy pass nélkül lófrálok hátul, és megkértek, hogy menjek már a bús picsába…) Később mindenkivel megismerkedtem a(z újkori) zenekarból. Nagyon szeretem a lendületet, amit Hunor játéka hozott a bandába, a színt, amit Botond tesz hozzá, és az ízt, amit eddig Viktor, és most már Zalán ugyebár. (Aki szerintem remek választás volt, mind emberileg, mind játékilag.) Egyedül Feró maradt ki a sorból, félig-meddig tudatosan. Hogy miért? Elmondom, és megérted.
Feró számomra egy bálvány, egy Idol. Nagyon féltem tőle, hogy személyesen más lenne, mint amilyennek elképzeltem. Sajnos volt ilyenben negatív tapasztalatom nagyon sok… Nyilván pozitív is, amire mindig benyögöm példának Sárvári Vilit és Schuster Lórit, na meg persze a Tankcsapdásokat és Balázs Fecót. (Negatívat direkt nem mondanék!) Aztán mikor két éve Esztergomban játszottak, megkértem Fecót, hogy segítsen már aláíratni a cuccaimat Feróval. Mondta, hogy bevisz hátra, de onnantól oldjam meg magamnak. Na, hát pont ettől féltem. Anno Balázs Fecónak sem tudtam két értelmes szót kinyögni, olyan zavarban voltam, attól féltem, hogy most is ez lesz. Olyannyira szürreális élmény volt az egész találkozás, hogy azóta is előszeretettel mesélem el mindenkinek, hogy a Feró kurvára nem olyan jó arc, mint amilyennek gondolod. Sokkal jobb! De tényleg. Nem írnám le az egész sztorit, mert leírva nem üt akkorát, mint mesélve, de egy igazi unokáknakmesélős eset volt, az biztos. Főleg, hogy nem volt semmi kötelező udvariaskodás, igenis megmondta kerek-perec, hogy fáradt, siessünk. (Ami koncert után full érthető is, ugyebár…) Ennek ellenére vagy két órán át ment a sztorizás, hülyéskedés, ami csak kell. Hálás köszönet érte még egyszer!
Aztán amikor bejelentették az Arénás bulit, egy percnyi kétség sem férhetett hozzá, hogy ott leszek. Aztán megláttam, hogy a Hammer Records kiadja a tavaly novemberi Barba Negrás koncert hanganyagát CD-n. Nofene, gondoltam, az a koncert kurva jó volt, a Rice bombaformában van, és bár nem értem, miért nem az Arénás bulit adják majd ki (Nyilván kijön az is majd, mindig csak a kérdések és az értetlenkedés?!), de inkább meghallgattam és seggre ültem tőle. Tudjátok miért? Azon felül, hogy zseniálisan szól (biztos forrásból tudom, hogy nincs utánjátszás), jó a setlist, egy óriási reveláció az egész. Újra és újra rájövök, mennyire fontos nekem a zenekar, mennyire fontosak ezek a dalok. (Sok bandával ellentétben az újabb dalok is.) Döbbenetesen húsba vágó, hogy a szövegek nagy része még mindig érvényben van… Gondoljunk csak a Túl késő már soraira, amik talán még sosem voltak ennyire aktuálisak, vagy a Csodálkozol, hogy iszom?!, az Üzenetek, a Jól érzem magam, az Operettország, Hahó Tahó és még napestig sorolhatnám… Mintha ma születtek volna, annyira aktuálisak. Hihetetlen, zseniális és valahol elkeserítő is, természetesen…
Amikor a múltkori interjúban Feró mesélte, mire lehet majd számítani a jubileumi koncerten, olyan borzongás futott végig a gerincemen, hogy teljesen rápörögtem a gondolatra: JÖN A 40 ÉVES JUBILEUMI KONCERT!!!! Ős-Rice, Ős-Bikini és sok-sok egyéb exkluzivitás! Aki rajongó, annak ez bizony kihagyhatatlan, főleg egy ilyen helyszínen. Amikor nemrég a haveri társaságban egy sör mellett szóba került a buli, kiderült, hogy szinte mindenkinek a zsebében van már a jegye és szinte mindenki alig várja. És hát én, én is egy kicsit… Csak hogy klasszikust idézzek, ugyebár… És tudod miért? Mert Feró mára sem lett kifakult sztár. Jó lesz végre egy olyan kaliberű bulin látni, amilyet megérdemel Ő is és a zenekar is. Te is ott leszel? Ha igen, a keverő környékén megtalálsz és sört iszom, hahaha!
Nem akartam kitenni egy szimpla hírt arról, hogy héj, holnap Beatrice az Arénában, mikor úgyis mindenki a tegnapi Metallica-val van elfoglalva. (Joggal.) Helyette gondoltam megosztok pár gondolatot is mellé. Hozzám illően csapongó lett, kusza és kicsit sete-suta, de helyettem majd beszél Feró és a zenekar holnap, nem igaz?
Támadás, 1-2-3!!!
Buli infó:
Nagy Feró nevét a Beatrice frontembereként és színpadi szerepei kapcsán mindenki jól ismeri, több évtizede a zenei élet egyik legfoglalkoztatottabb, legkedveltebb előadója határon innen és határon túl. Páratlan pályafutása alkalmából egy egyszeri és megismételhetetlen életműkoncertre készül 2018. április 7-én, a Papp László Budapest Sportarénában. A nagykoncerten a Beatrice 40. születésnapját is megünnepli vendégekkel, meglepetésekkel.
Díszvendég: Miklóska Lajos
Sztárvendégek:
Gidófalvy Attila, Donászy Tibor
Mező Misi, Varga Miklós, Pásztor Anna, Kalapács Józsi, Wahorn András (A.E. Bizottság), Magasvári Viktor
Előzenekar: Xenon
Kapunyitás: 18:30