A nagykunsági pop-punk duó The Neighbors tagjai nemigen szeretnek a babérjaikon üldögélni, alig egy évvel a „Nagy ugrás első lépésre” című bemutatkozó lemezük után máris itt a folytatás, a „Papírvilág”. A sokat látott és tapasztalt – többek között a Brain Drain, a Side Track és a Senor soraiból ismerős – zenészek között nagyon működik a kémia: folyamatosan ötletelnek, alkotnak és igen komolyan veszik a hobbijukat. Papp Norbi kérdéseire Balla István és Törőcsik István – azaz BallaPé és Zúzda – válaszolt.
– Alig két éve létezik a formáció, viszont folyamatosan aktívak vagytok, ez idő alatt már két nagylemezt készítettetek. Ezek alapján úgy tűnik, valóságos szerelemprojekt számotokra a The Neighbors. Meséljetek az indulásról, hogyan állt össze a csapat?
BallaPé: Először is, üdvözöljük az oldal követőit és köszönjük szépen a lehetőséget. Ez tényleg egy valódi szerelemprojekt. Mivel mindkettőnket Pistinek hívnak, így a megkülönböztetés végett lettünk BallaPé és Zúzda. Utóbbi korábbi zenekara keresett basszusgitárost és egy nagyon jó közös barátunk engem ajánlott be számukra. Már az első telefonbeszélgetéskor éreztem a szimpátiát. Ezt követően a próbák során a zene mellett emberileg is egymásra találtunk. Az viszont egy másik műfajú zene volt, de a beszélgetések alkalmával kiderült, mindketten rengeteg azonos zenekart szeretünk. Egyik nap felvetettem az ötletet, mit lenne, ha készítenénk egy punk rock dalt? Pisti azonnal igent mondott, és rögzített is egy szuper dob témát nagyjából egy órán belül. Rögtön tudtam, mit szeretnék viszont hallani és nagyon hamar, pár nap leforgása alatt el is készült az Álomkép c. dalunk. Annyira sok volt a pozitív visszajelzés, a színtér nevesebb zenészei részéről is, hogy úgy döntöttünk, hozzunk össze egy másikat is. Aztán pedig egyik dal jött a másik után, szóval egyértelművé vált, hogy lemezt fogunk készíteni.
Zúzda: Már lassan kettő éve? Tényleg öregszem veszettül… Fel sem tűnt, mivel napi szintű kommunikáció és munka zajlik nálunk. Nagyon régen álmodoztam arról, hogy egyszer ilyen műfajban alkotok, csak igazából az volt a gond, hogy ahol én lakom (Karcag), két-háromféle aktív rockzenészre oszlik a választható opció: vagy extrém zúzás, vagy hard rock, esetleg heavy metal. A korcsoportomban pedig érdemben már csak 1-2 zenész választható, de azok sem különösen aktívak, utánpótlás meg érdemben nem létezik, szóval a merítési lehetőség nagyjából a nullával egyenlő. Egy másik formáció tagjaként (Side Track) az ottani basszusgitáros révén ismerkedtem meg BallaPével, aki először kisegítette a Brain Drain-t a fennmaradó néhány koncerten. Közben felmerült a gyerekkori álom valóra váltásának lehetősége, amikor BallaPé azzal fordult hozzám, hogy nem csinálunk esetleg egy punk rock dalt? Számomra ez már kijelentéssel felérő kérdés volt. Úgy voltunk vele, kipróbáljuk, mennyire tudna működni a kémia kettőnk között. Így született a semmiből az Álomkép c. dal, amit egyben bemutatkozásnak is szántunk. Aztán szinte azonnal jött a Csapdába csalt hús, amelynek klipje instant marhulásból lett összevágva. A pozitív visszajelzések és vártnál magasabb érdeklődés hatására úgy döntöttünk, 2023-tól rálépünk a gázra. Pikk-pakk, fél év alatt elkészült a 10 dalos bemutatkozó lemezünk „Nagy ugrás első lépésre” címmel, aminek a keverését még be sem fejeztük, már két új demo ott várt az e-mail fiókban. Szóval igen, egy valódi szerelemprojekt ez számunkra, hajt a vérünk, úgy pörgünk, mint tinédzserként – csak a különbség, hogy inkább a 40-hez közeledünk a 20 helyett, de ez nem akadály. Imádom, hogy végre nem kell éveket várnom arra, hogy 1-2 dal összeálljon, mert mindenkit minden más lefoglal a zenén kívül, hanem egyformán húznak a lovak és bőségesen jut idő az alkotásra – család és munka mellett is.
– Zenei vállalásotokkal finoman szólva sem ültetek fel az aktuális divatvonatra, sőt, nagyon is tudatosan céloztátok be az ezredfordulós skate/pop-punk vonalat. Eleve ez volt a koncepció? Nem tartottátok kockázatosnak? Hiszen ma már egy viszonylag szűk réteg körében népszerű ez a stílus…
BallaPé: Én ezen a stíluson nőttem fel, ezért is tanultam meg játszani, hogy ilyen dalokat írhassak. A dédelgetett álmom az volt, hogy van egy olyan bandám, ami ezt a műfajt képviseli majd. Korábban több próbálkozásom is volt, de sosem jutott el arra a szintre, hogy ilyen jellegű zenét tudjunk játszani. Hamar elveszítettem a lelkesedésemet, néha azt éreztem, nem is igazán nekem való ez az egész. Most azonban végre ki tudok teljesedni, és ez hatalmas motivációval bír számomra. A műfaj iránt ténylegesen lelkesedő hallgatóság lehet, hogy szűk rétű, de az a tudat, hogy végre azt játszhatom, amit szeretek, már önmagában nagyszerű élmény. Mivel külföldön újra a köztudatba lépett a stílus, így várhatóan itthon is meg fog történni, mi pedig azért dolgozunk, hogy egyike lehessünk a zászlóvivőknek.
Zúzda: Mindketten a műfaj szerelmesei vagyunk és tudjuk jól, hogy van olyan réteg, aki nagyon is éli ezeket a dalokat a mai napig. Nézd meg az egykori koronázatlan királyait a stílusnak: érzik ők is, hogy valami újra megmozdult ebben a műfajban. Mindenki kibékült a régi tagokkal vagy rendezte a sorait és olyan izgalmas anyagokat hoznak sorra, ami elhozhatja a pop-punk reneszánszát. Miért ne lehetnénk mi is egyike az itthoni komoly képviselőinek? Ha nincsenek nagy álmaid, akkor motivációd sincs és megmaradsz garázsbandának, amiben lesz 1-2 év, néhány kocsmaturné a környéken, 5-10 ember előtt, saját szórakozásra. Ha nem tudsz tovább lépni, rövid távon mindenki el fog fáradni, és ott forr majd a levegőben, hogy hagyjuk a francba az egészet, nincs ebből semmi. A zenészek túlnyomó többsége nem azért kezd el hangszeren tanulni, hogy évek múlva is csak a család, vagy néhány haver tapsoljon neki. Dobálhatnék olyan közhelyeket, hogy persze nehéz érvényesülni, telített a piac, nem mindegy, honnan indulsz vagy épp kinek az ismerőseként próbálsz előrelépni. Ezekben azért van igazság bőven, de így nekiállni, erre fogni minden balul elsült lépést és napi szinten ezen őrlődni eleve befásult és vesztes hozzáállás. Fel kell mérni a piaci igényeket is. Egy jóbarátom mondta nekem egykoron, hogy bármit nézek, minden egy körívet ír le. Legyen ez a Beatles, a hajmetál, vagy akár a klasszikus hiphop, de erre a sorsra jutnak majd a mostanság nagyot futó műfajok is. A hullám azonban nemcsak lefelé halad, így minden újra fog virágzani. A pop-punk ma még szintén kockázat, meg érdemben minden, ami nincs jelenleg felkapva, de sokat segít a kitartásban, ha tényleg szereted is, amit csinálsz és nem egy mesterségesen összerakott produkcióról van szó. Mivel jobb az, amikor 1-2 bejáródott név után te akarsz lenni a kétszázadik Bikini vagy Tankcsapda? Lehet, hogy Jóska bácsi és Mari néni odamegy hozzád a falunapon néhány feles után és elmondja, hogy mekkora jó zenész vagy, meg ez az igazi zene, de azért legbelül te is érezni fogod, hogy ettől még nem váltod meg a világot.
A pop-punkot egyébként sokszor látom kifigurázva mémként. Nyilván egy része ezeknek irigység, mert sokkal populárisabb, mint mondjuk a kemény vonalas punk, vagy mondjuk a death metal. Azt is tudom, hogy egyesek igénytelen zenének tartják. A Youtube-on is láttam nem egy videót, miszerint bárki meg tudja csinálni, meg fél óra alatt hogy kell elkészíteni egy ilyen slágert – mégsem működik valahogy, nem lesz belőle az, mert pont az alázat hiányzik és a tömeg van olyan kritikus, hogy ezt megérezze. Mások viszont a befogadhatósága miatt szeretik, netán a kamasz éveiket élik át újra (mint ahogyan mi is egyrészről), vagy az energikus, húzós tempó, ami mégsem popzene, hiszen itt legalább zsizseg a gitár, még ha nem is A-ra van hangolva. Azt is el kell fogadni, hogy nem mindenkit hoz lázba az önjelölt művészkedés, ahol 1 perc alatt több tempóváltás, meg gitárszóló van, mint nálunk egy egész lemezen. Egy zenész nem feltétlen tud attól kevesebbet sok esetben. Én is például képzett hangszeres vagyok ütős részről, ismerem a kottát, alkottam is keményebb műfajban korábban, de a pop-punk egyáltalán nem derogál nekem, sőt! Ez a műfaj a feszes tempó mellett nagy fokú pontosságot és dinamikus játékot követel meg, nem véletlen sok – egyébként jó dobosnak tekinthető – egyén elvérzik. De ez már inkább szakmai rész.
– A pop-punk laza, könnyed zenei vonalnak nevezhető, amit zeneileg rendkívül hűen, hitelesen vállaltok fel – a szövegeitek ugyanakkor jóval komolyabbak, érettebbek, mint a stílus más képviselőinek esetében. Nem kevés társadalomkritikát, személyes jellegű mondanivalót közvetítenek a dalok. Ez is az életkorotokból, a megélt tapasztalatokból fakad? A visszajelzések alapján mennyire találnak be a pop-punk stílus rajongóinál a „nehezebb” gondolatok? Célt ér az üzenet?
BallaPé: A dalok szövegei 99%-ban Zúzda fejében állnak össze. Nagyon meglepődtem azon, milyen jó szövegeket tud 20-30 perc alatt írni a semmiből. Viszont fontos megemlítenem, hogy minden dal esetében kikéri a véleményem, hogy milyen hangulatú és képi világgal írja meg azokat, majd átküldi nekem, hogy írjak bele nyugodtan, ha valamit másképp gondolnék. Olyan témakörökben próbálunk alkotni, amely a hétköznapi embereket rendszerint körülveszi, ezáltal azonosulni tud azokkal. Szerencsére sokszínű a paletta, hiszen ott a barátság, a szerelem, a veszteségekből fakadó fájdalom, vagy épp az emlékek, amelyek hosszú évtizedek óta elnyűhetetlen témák az összes zenei stílusban, legyen az komoly- vagy könnyűzene.
Zúzda: Nagyon sok dal esetében hiába jó a dal, ha az ének és a szöveg primitivitása hazavágja azt. Ha már BallaPé ilyen jó dalokat rak össze – sokszor egymaga –, akkor az a minimum, hogy maximálisan odateszem magam a szövegek terén. Jó, oké, néha belefér egy kis idétlenkedés, de a legerősebb dalaink rendszerint azok, amelyek komolyabb mondanivalót tartalmaznak. Minden esetben arra törekszem, hogy amit megírok, más előtt meg tudjon jelenni vizuálisan, vagy gondolatokat ébresszen benne, amikor hallgatja majd. Szerencsére jók a visszajelzések és pont ezt tekintik mások egyik legfőbb erősségünknek, hogy olyan az egész, mintha minden – számunkra fontos – inspiráló zenekar világát megelevenítenénk a dalokban, mégsem nyúlunk senkitől és a szövegek is a megszokottól eltérőek, mélyebbek. Ha már eljut odáig egy-egy szöveg, hogy gondolatot ébreszt a hallgatóban, akkor már megérte megvalósítani és nem a kazánban végezte a selejtezettek között.
– A „Nagy ugrás első lépésre” című debütalbumotok 2023 nyarán jelent meg. Egy év távlatából hogyan viszonyultok hozzá? Azt tudom, hogy a szakma részéről igen sok pozitív visszajelzés érkezett, de végül is beváltotta a lemez a hozzá fűzött reményeiteket?
BallaPé: A „Nagy ugrás első lépésre” lemezünkről abszolút jó visszajelzéseket kaptunk. Akadt persze negatív is, de ettől vagyunk sokszínűek és elfogadóak, hogy tudjuk jól, ahány ember, annyi érés és vélemény. Ha úgy éreztük, jogos a negatív kritika, de építő szándékú, akkor igyekeztünk ezeket a hibákat orvosolni. Szerencsére több volt a pozitív visszacsatolás, ami azt jelenti, hogy nem reményvesztett a dolog. A világháló adta lehetőségnek köszönhetően manapság nem szükséges nagy kiadónak lenni a hátad mögött, hogy máshová is eljuthassanak a dalaid, viszont nyilván sokkal rögösebb az út és keményebb pofonokat kell kiállnod hozzá, de semmi sem lehetetlen. Ki gondolta volna, hogy a „Durva boldog Karácsonyt!” címre keresztelt, „Pásztorok, pásztorok” újragondolásából született szatirikus karácsonyi dalunk humoros videókból összevágva ekkorát fog menni, hogy minden héten 100-200 új Shazam felhasználó érdeklődését váltja ki mindenféle vásárolt robotok nélkül (mellyel azért manapság sokan próbálják kozmetikázni a nézettséget vagy hallgatottságot). Beszéltük is mindketten, hogy lehet, érdemes lenne ezzel kezdeni a koncerteket a jövőben.
Zúzda: A lemez bemutatkozásnak lett szánva, hogy felmérjük, érdekes-e másoknak az, amit csinálunk. Szeretném leszögezni, hogy én nagyon szeretem ezeket a dalokat, hiszen a nyári hangulat szellemében íródtak zeneileg és szövegileg is, így mindig ezt juttatja az eszembe. Nyilvánvalóan nem várhattunk tíz- meg százezres megtekintést a Youtube-on vagy hallgatást mondjuk a Spotify-on/Apple Musicon, viszont nekem kettős érzésem van így egy év távlatában. Egyrészt baromi csalódott vagyok amiatt, hogy amikor a magyar rockzenei lapoknak elküldtük a bemutatkozó levelünket 1-2 dallal együtt, sok esetben még csak válaszra sem méltattak bennünket. Persze ismerem azt a filozófiát, miszerint annyi levél érkezik be más előadóktól is, de egyszerűbb lenne egy egyenes válasz, miszerint nem érdekel bennünket és kész. Volt ilyen is, ezzel semmi probléma, nem kell ezen megsértődnie senkinek, én szeretem a nyílt kártyákat. Ugyanakkor ami boldoggá tett, hogy a Fülelő csatorna üzemeltetői az év értékelő toplistájukon azt mondták, hogy számukra a „Kacat és ajándék” dal 2023 magyar pop punk slágere. Na, az könnyeket csalt mindkettőnk szemébe. Továbbá a zenénk a kontinensen túl, főleg Észak- és Közép-Amerika területeire is eljutott, ezáltal Costa Rica-i vagy épp a pop punk fővárosának számító Los Angeles-i székhelyű internetes rock magazinok cikkeztek rólunk, hogy létezik egy Közép-Kelet Európából származó, nem angolul éneklő, ráadásul kisvárosi csapat, aki figyelemre méltó alázattal, igencsak tisztességesen és igényesen képviseli a műfajt. Ennek hatására jöttek sorra az e-mailek, hogy láttak bennünket itt vagy ott és hogy ez milyen jó, meg fordítsuk már le angolra nekik ennek és annak a dalnak a szövegét, hiszen érdekli őket, miről éneklünk mi itt a nagykunsági sivatagban majd 8-10.000 kilométerre tőlük. Sikerült néhány hazai lejátszási listára is felkerülni Spotify-on, aminek köszönhetően megugrott néhány dal hallgatottsága is. Ha ebből a szemszögből nézem, ez így elsőre nem is olyan rossz.
– Az új anyag elkészítésekor mennyiben tértetek el a korábbi munkamódszertől? Volt, amin változtattatok? Történtek esetleg technikai újítások? Hogyan zajlott a folyamat, kik voltak a segítségetekre a felvételek során?
BallaPé: Amikor nekiálltunk az új lemeznek, a munkafolyamaton nem változtattunk sokat, viszont a fejlődés érdekében földhöz vágtuk a malacperselyt és új hangszerek, valamint stúdióeszközök kerültek beszerzésre, amelynek következtében minőségi előrelépést tudtunk elérni az alapvető hangzást illetően. Továbbá technikai téren is fejlesztettük magunkat különféle tanfolyamoknak köszönhetően, ezáltal sokkal jobb végeredményt tudtunk kihozni a felvételekből. Újítottunk női vokállal a háttérben, ügyelve a harmóniákra és persze arra is, hogy ne váljon giccsparádévá egy-egy dal.
Zúzda: Az új lemez készítésének módszere nem sokat változott az előző anyaghoz képest, inkább az impulzusok voltak mások. Viharos időszakon vagyunk túl mindketten, a visszahozhatatlanságból és tehetetlenségből fakadó fájdalom végett tudtuk, hogy ezúttal nem a gondtalan nyári hangulat fog előtérbe kerülni, hanem egy érzelemközpontú, de sajgóbb lelkű végeredményre számolhatunk, ami így személyesebbé is tette az egészet. Most is akadnak vidám dalok a lemezen, mert egyébként nem volt rossz a hangulatunk, sokat jelentett mindkettőnknek egymás támogatása. Technikai téren is sikerült előre lépnünk, szükség esetén segítséget kértünk másoktól. Volt zenésztársaim sokat hozzátettek az új album munkálataihoz. Perge Adrián felzongorázta az első lírai dalunkat, Nagy Péter pedig segített a keverési és masterelési munkálatokban és meg is tanított az alapokra és én ezért nem tudok elég hálás lenni nekik, amiért ilyen önzetlenül segítettek nekünk.
– A mai zenehallgatási szokások nemigen kedveznek a 10-12 dalos nagylemez formátumnak, ti viszont kezdettől teljes albumokban gondolkodtok. Ez a hozzáállás számomra mindenképpen szimpatikus, ugyanakkor kíváncsi lennék a miértjére.
BallaPé: Olyan sok jó ötletünk volt, hogy bő háromnegyed év alatt 17 dalt raktunk össze, és tudtunk selejtezni is. Na nem azért, mert azok rosszak lennének, hanem úgy éreztük, hogy azokból többet is ki lehet hozni, így a jövőben simán elképzelhető, hogy felkerülnek egy soron következő anyagra, ha elérik végleges formájukat. Nem is gondolkoztunk azon, hogy nem teljes albumot készítünk. Mi mindig megadjuk azt a tiszteletet egy szeretett bandánk számára, hogy végig hallgatjuk a lemezt, így több dolgot viszünk magukkal, mint azok, akik belepörgetnek 10-30 másodperceket, aztán fél perc sem marad meg nekik, és ez alapján döntik el teljes meggyőződéssel, mennyire jó vagy sem. Ez olyan, mint ha leintenéd a magyar tanárt az iskolában, amikor felolvassa a verset, hogy olvasson bele itt és ott, és már haladhatunk is tovább. Szívesen megkérdezném őket másnap, mire emlékeznek az egészből a semmin kívül. A mi zenénk tehát nem nekik szól, van rá sok más előadó, akik ezt a réteget célozzák meg, nekik ott érdemes keresgélni.
Zúzda: Engem kifejezetten irritál, amikor valaki összevissza pörgeti a dalokat, olyan hatást kelt bennem, hogy gyorsan essünk túl rajta, nem érek rá egész nap ezzel kínlódni. Ha ez tényleg kínlódás és muszáj, nem is kíváncsi, akkor inkább bele se fogjon. Ha kijön egy új lemez, vagy ajánl valaki egy bandát nekem, úgy tudom igazán megismerni, ha rászánom az időt és esélyt adok neki. Én nem végig pörgetem, hanem végig hallgatom a lemezeket és ez óriási különbség. Nekem is annyi időm van az életben, mint másnak: 24 óra egy napon, amibe bele kell férnie a melónak és a magánéletnek is. Fűnyíráskor, takarításkor vagy épp a francia csodám szerelése közben szívesen hallgatom meg, mert tudom jól, hogy az úgysem 2-3 perc lesz, így miért ne lenne jó alkalom a tényleges megismeréshez. Nem vagyok híve a dalonként történő megjelenésnek, azzal csak a „most, azonnal akarom, de csak 2 percem van!” szokásoknak adunk igazat és melegágyat. Ha van sok jó ötlet, akkor abból lemez lesz, ha csak néhány, akkor meg még idő kell és majd lesz lemez is, esetleg néha egy-egy kislemez belefér. Akinek nincs türelme kivárni 1-2 évet, azt nem is érinted meg igazán, csak felszínesen. Egy biztos: a mi esetünkben biztosan nem kell annyit várni egy új lemezre, mint a Guns ’N’ Roses-féle Chinese Democracy esetén.
– A zene mellett nagy hangsúlyt fektettek a vizualitásra is, hiszen korábban öt klipet készítettetek viszonylag rövid idő alatt, az új albumot pedig a „Felnőtt a gyermek” dalra forgatott klasszikus sztorivonalas-zenélős videó vezette fel. Mennyire fontos ma, az internet, a YouTube korában ily módon is megszólítani a hallgatóságot szerintetek? Mik az eddigi tapasztalatok, beteljesítették küldetésüket ezek a videók?
BallaPé: Az első videó, az Álomkép dalunkra készült el egy garázsban, ennek ellenére sikerült felkelteni az emberek figyelmét, még ha érthető módon kisebb számban is elsőre. A második klip esetében sem volt sok koncepciónk, beálltunk a zöld háttér elé és párszor végig ment a dal, ami alatt különféle ökörködést produkáltunk a rendelkezésre álló eszközök bevonásával. Meg is lepett, hogy mennyivel jobb eredményt ért el a Youtube csatornánkon, ráadásul van, aki mai napig benyögi a beszélgetés kellős közepén, hogy „Csapdába csalt hús”. De ahogyan az lenni szokott, meg akartuk mutatni, hogy ha egy picit komolyabbra vesszük a figurát, komolyabb videókat is le tudunk tenni az asztalra, nehogy elmenjünk cringe irányba teljesen. A „Kalifornia távol” már egy ilyen lépés volt, tudatosabb koncepcióval és több helyszínnel. Zúzda még a torockói kiruccanása alkalmával is rögzített hozzá néhány képsort. A legutóbbi klip viszont úgy alakult, hogy „B” opció valósult meg, mivel a kamerásunk az utolsó pillanatban lemondta a forgatást, mi pedig ott álltunk az eszközökkel ketten, idő szűkében, de a helyzethez képest egész jól kijöttünk ebből, hiszen így is sikerült elérni a célját, miszerint megmutatta a csapat személyesebb oldalát is. Akadtak viszont olyanok, akik személyes üzenetet küldtek nekem, miszerint kellően meghatódtak a videó végére.
Zúzda: Egy zenekar klipje tükrözi az arculatot. A minőségi klipek a komolyan vehetőségi faktoron sokat lendítenek és ez igaz fordítva is. A The Neighbors klipek minden esetben más hangulatot képviseltek eddig, ezzel szerintem BallaPé is egyet ért. Mindegyiket élveztük a maga módján, viszont kétség sem fér ahhoz, hogy a „Csapdába csalt hús” esetén értük el az infantilitás csúcsát. Hát ha még tudnád, mennyi fel nem használt jelenet maradt ki! Volt ott breakelni próbáló Michael Myers, WC pumpa és gázolaj lopásának imitálása is, hogy csak néhányat említsek. Viszont a kaliforniás klipre vagyok a legbüszkébb, mert ott éreztem először azt, hogy azok tényleg mi vagyunk és végre tudtuk hasznosítani a filmes kvalitásainkat is, bizonyos jelenetekhez külön kamerásunk is volt. Számomra egy időben fura volt, hogy alig van komment egy-egy klip alatt, mintha mindenki a másikra várna, bár a mi generációnk nem az a hozzászóló és azonnal véleményformáló típus még, így egy idő után elfogadtam ezt.
– Mivel mindketten több hangszeren zenéltek, emellett az énektémákat is megosztjátok egymás között, így a stúdióban nyilvánvalóan nem jelent gondot a formáció duó jellege. A dalok, a lemezek népszerűségét viszont mégiscsak a koncerteken tudja lemérni egy zenekar – ehhez azonban társakra lenne szükség. Felmerült-e a trióvá bővülés lehetősége?
BallaPé: Igen, a mi esetünkben abszolút jó az összhang ilyen téren és nagyon hamar közös nevezőre jutunk, néhány alkalommal szinte másodpercre azonosan ugyanazt az elképzelést dobjuk be. Természetesen színpadra is szeretnénk vinni a produkciót, mert megérdemlik a dalok és persze mi is. A háttérben folyamatos a munka, hogy ez megvalósulhasson. Bár volt néhány próbálkozás, nem volt az igazi érzete még egyszer sem, így továbbra is nyitott szemmel figyelünk, vannak úgymond „nyitott pozíciók”. Mindenképp olyan emberre van szükségünk, akinek a vérében van ez a stílus, de nem akarja megváltoztatni az alap koncepciót. Nem erőltetjük minden áron, kivárjuk a megfelelő pillanatot és személyt. Hiszünk abban, hogy a megfelelő időben a megfelelő minőségben ki fogunk tudni állni és remélhetőleg addig bevonzunk annyi embert, hogy ne 5-10 fő előtt szerencsétlenkedjünk majd, ha már ennyire a maximumra törekedni. Ha van gitáros és dobos, aki szabadúszó, akkor ne legyen rest írni nekünk.
Zúzda: A stúdióban BallaPé felel a húros hangszerekért, jómagam pedig az ütős szekció rögzítéséért. Viszont úgy hozta az élet, hogy 20 évnyi dobolás után már a vállízületem kezdi feladni a harcot, több esetben kellett fél éveket kihagynom túlerőltetés miatt, ugyanis nem vagyok egy finom játékos, én odateszem keményen a dobnak. Áttértem a basszusgitárra idéntől, amit 9 év után vettem fel újra, az ének végett amúgy is szerencsésebb a színpadon. Egyrészt legalább látják, hogy ki énekel, másodsorban az sem hátrány, ha mondjuk a nyolcadik dal után nem a gyors kétlábas túrás közben akarok magas és kitartott hangot énekelni, mert abból általában minden kisül, csak jó nem, meg hát a dobos hall mindig a legkevesebbet, főleg klubban, így még könnyebb macskázni. Úgyhogy akinek kedve van nálunk dobolni és nem most ismerkedik a hangszerrel, várjuk szeretettel, de egy jó gitárost is el tudnék képzelni, elvégre mégis két gitárra lettek írva ezek a dalok.
– Végezetül mit üzennétek a Ric$&Green olvasóinak?
Először is köszönjük, hogy végig olvastátok ezt az interjút, hiszen akkor már eleve nem csak 2 percet szántatok ránk, így még van remény. 🙂 Ha még csak most ismerkedtek velünk, reméljük, tetszeni fog, mint ahogyan az új „Papírvilág” című lemezünk is. Bízunk abban, hogy mindenki rátalál a saját dalára a szerzeményeink közül. Írjatok hozzászólásokat a dalokhoz, küldjetek üzenetet nyugodtan (mondjuk spamot és primitív anyázásokat ne), hiszen azon vagyunk, hogy fejlődjünk és tudásunk legjavát adhassuk nektek, hiszen a zenész a közönségért, a közönség a zenészért van. Hallgassatok sok jó zenét és adjatok esélyt más előadóknak, műfajoknak is. A legjobb dolog rejtett kincseket találni!
The Neighbors Facebook