A hazai tribute közösség egyik legüdébb színfoltja a 2022 óta létező Anett&Livi Acoustic feat. Radó Éden. A hölgyek a System of a Down munkásságának ápolását tűzték ki célul, akusztikus formában. A formáció harmadik tagja a Tiansenből is ismert Éden, aki billentyű és ének poszton erősít. A lányok áprilisban a debreceni Víztoronyban jártak, ahol nem csak meghallgattam, hanem meg is interjúvoltam őket.
Honnan van a kötődés a SOAD -hoz?
Anett: mondjuk úgy, hogy én vagyok a rangidős a zenekarban. Én gimis voltam, amikor a System nagyot ment, ez volt az egyik kedvenc zenekarom. Nagyon éltem ezt a zenét és máig abszolút nosztalgikus a ’90-es és 2000-es évek zenéit hallgatni. Úgyhogy innen a kötődés.
Livi: Én csak pár dalt ismertem tőlük, Ancsi mondta, hogy lenne ez a projekt, és akkor ránéztem, teljesen beszippantott a sztori.
Éden: Nekem van két nővérem, az egyikük nagy System rajongó. Mikor elköltözött otthonról 18 évesen, otthon hagyta a discman-jét. Én meg nagy naivan kb. 6 évesen elkezdtem hallgatni, hogy mi lehet ez. Ez volt a Toxicity. Kicsit megijedtem, de aztán ez átcsapott rajongásba.
A System alapvetően egy torzított gitáros, zúzós zene. Ezt ti akusztikusan prezentáljátok. Miért lett ez a fajta áthangszerelés?
Mert így tudunk csak hárman lenni :DDD
Anett: Mi hárman szeretjük ezt a kis miliőnket. Mindannyian szeretjük a részletes zenét, és ebben a formában nekünk is nagyon szépen kell játszani – amellett, hogy őrülten is. A System remek lehetőség arra, hogy kiéljük a maximalizmusunkat, a csajos lelkiismeretességünket – ez a nőkre szerintem jellemző egyébként. De ugyanakkor kicsit vadóckák is vagyunk, és ebben a zenében ez is benne van. Úgyhogy ez így egy tökéletes kombó nekünk.
Hogyan nézett ki az, amikor összeraktátok a műsort?
Anett: Sokat izzadtunk, és a kb. öt órás próbák után beszélni se bírtunk. 😀 Fél év volt megcsinálni, áthangszerelni. Kitalálni, hogy mi hogy szól jól.
Éden: Minden dalnak megvan a maga ikonikus motívuma, dallama, ezeket meg kell tartani. De közben nagyon máshogy szól akusztikusan.
A trió felállás eleve nehéz, de ti nem is klasszikus trió vagytok. Az akusztikus hangszeres koncertekre szokták mondani, hogy az egyfajta előadói meztelenség. Ezt hogyan élitek meg befelé?
Anett: Amit említettünk, hogy mi nagyon lelkiismeretes, precíz csajok vagyunk, ezért mi nagyon jól éljük meg. Minden levegővétel hallatszik, és ez felelősség és kihívás egyszerre. De mikor lehozzuk jól, az nagyon jó érzés.
Livi: Itt nem nagyon lehet mismásolni, ha valaki elront valamit, az hallatszik. Ez a fajta együtt zenélés a kémiát nagyon erősíti, hiszen kevés hangszer van, az is, ahogy mondtad, meztelen, így itt egymásra is nagyon kell figyelni.
Anett: Amit még imádunk, hogy nálunk nincs ének meg vokál, hanem két egyenrangú ének van. Ez eléggé extra dolog, ilyen kevés zenekarban van.Szóval két ének van, és nagyon élvezzük Édennel, hogy a kettőnk hangja összedolgozik.
Éden: Nagy mázli, hogy különböző hangszínünk van. Viszont nem az van, hogy az egyikünknek mondjuk lágyabb a hangja, a másiknak erősebb, hanem textúrában egyenrangú, és ettől működik jól.
Én arra emlékszem, hogy hirtelen megjelent az Anett&Livi brand a hazai rockszakmában. Külső szemlélőként úgy tűnt, hogy ezt nagyon jól vette a közönség. Ti hogy emlékeztek az indulásra, milyen volt ez belülről?
Livi: Sokan szkeptikusak, még most is. Aztán eljönnek a koncertre és pozitívan csalódnak. A hangszerelés, a kinézetünk is elüt a System Of A Down világától – de mindenki azt mondja, hogy visszahozzuk neki a gimis, fiatalkori vibe-okat. A System ugye nem nagyon jön errefelé koncertezni.
Éden: Egy placebo hatást érzek – én magamban sokszor hahotázok, jó értelemben véve –hogy annyira megőrülnek, mintha hangos zenét nyomnánk. Ugye akusztikus bulikra ez a fajta közönségreakció nem jellemző. De megőrülnek, pogóznak, és nagyon jó ezt látni, és így játszani ezeket a dalokat.
Van egy hipotézisem, cáfoljatok, vagy erősítsetek meg. A System of a Down ebben az interpretálásban helye lehet olyan típusú rendezvényeken is, ami nem egy klasszikus rockbuli, hanem más típusú rendezvény… ilyen felkérésre volt már példa?
Livi: Játszottunk egyszer jazz klubban, ahol hatvan percnél szünetet kellett tartani, mert ott az volt a módi. Mi mondtuk, hogy nem szoktunk, de ők mondták, hogy ott ez a szokás. Az mondjuk vicces volt, hogy lenyomtunk mondjuk egy Dreaming-et, ami azért elég tempós, aztán kicsit lementünk, visszamentünk, és folytattuk a totálisan megszeppent közönségnek. Szóval szerintem van helye más típusú rendezvényeken ennek, más miliőben – de azért ez a jazz klubos story egy véglet volt. Gondolom valami vidéki babfőzelék főző fesztivál is az lenne 😀
Anett: Voltunk ilyen szőnyeges babszákos helyen is. Ott a közönség egyik fele azt mondta, hogy hű, a másik fele meg úgy nézett ránk, mint akik megőrültek. Megvan ennek a helye, tere, mi is próbálkozunk többfelé. Fesztiválok, klubok, de volt olyan is, hogy szülinapra kértek minket, de volt céges buli is.
Igen, ilyesmikre gondoltam. Ezekből mi a legmeredekebb vagy legemlékezetesebb sztoritok?
Livi: Nekem a tavalyi Fezen elég emlékezetes volt. A koncertünk napján bejelentették, hogy iszonyat nagy szél lesz, így nem léphettünk fel a tervezett szabadtéri színpadon. El kellett minket költöztetni, és végül egy pult előtti részen, a nagyszínpaddal szemben nyomtuk le a bulit. Az emberek ott sorban álltak, velünk szemben a Junkies, Miattad iszom te állat szólt, közben az emberek meg néztek minket. Én nem hallottam, hogy mit játszom, de nekik tetszett. 😀
Éden: Nagyon kellett koncentrálni, valamilyen más hangnemben és ütemben szólt szemben a Junkies.
Anett: Azért jó ez a hármas, mert ezeket mi poénra vesszük. Tök jó volt, hogy az első húsz percben így nyomtuk, a koncert második felében meg nagyon sokan odagyűltek, és hatalmas buli kerekedett. Ami még jó szokott lenni, hogy apukák jönnek, 3-4 éves fülvédős gyerekekkel. Nagyon széles a közönségünk. Szülő-gyerek program, pici gyerekes anyukák, negyven körüli haverok, tinédzser csajok… nagyon jó ezt látni, hogy mennyien szeretik a Systemet, és hogy milyen színes közönség jár a koncertjeinkre.
Magyarországon elég erős a tribute közösség. Nagyon sok tribute banda van, és nagyon maszkulin a műfaj maga. Ti hogyan érkeztetek meg ebbe?
Bundában és magassarkúban. 😀
Ezt csak azért kérdezem, mert sok női előadó a mai napig lenyilatkozza, hogy eléggé férfiközpontú a zeneipar, és nehéz nőként érvényesülni. Pl. Péterfy Bori is…
Livi: A magam részéről én Kőbányás voltam. Úgyhogy nekem viszonylag rövid idő volt ezt megszokni. A sulitól kezdve nekem mindig voltak projektjeim, zenekaraim, úgyhogy én szocializálódtam, engem nehéz meglepni. Engem hamar befogadtak. Jófej emberekkel voltam együtt, olyan projektekben amiket szerettek az emberek és finnyás sem vagyok.
Éden: Nekem ott van a Tiansen én két oldalról támadok a szakmában. Én azt láttam, hogy nyitott a közösség. Minket is többen megkerestek, hogy dolgozzunk együtt, úgyhogy ez azért pozitív visszacsatolás. Abszolút elégedett vagyok ezzel kapcsolatban.
Anett: Én ezen még nem is gondolkodtam. Szerintem mi mindannyian önmagunkat adjuk, nem pletykálkodunk, nem kombinálunk. Nem is akarunk keménykedni férfiasan. Szerintem az őszinte kisugárzás miatt a túloldal is elfogadóbb. Azt észrevettük, hogy nagyobb a férfi közönségünk… nem tudjuk mi ennek az oka, de igyekszünk csinosak lenni… 😀
Nagyobb víziótok?
Szeretnénk külföldre menni. A covid óta ez kicsit meg van rekedve. Úgyhogy aki ezt olvassa, és szeretne nekünk szervezni, az keressen minket bátran.
