Vannak az egyszeri zenehallgató életében olyan kedvencek, amiket bármikor elé tehetnek, azt kétpofára fogja felzabálni, némi leegyszerűsített képzavarral élve. Viszont az ilyen liblingeknek két fajtája van: Az egyik a megmagyarázhatatlan szerelem, akik hullámzó teljesítmény mellett is ugyanazt a hatást váltja ki belőlünk, és vannak azok a zenészek, akik egyszerűen olyan minőségben alkotnak, hogy nem is kérdés egy-egy új produktum megítélése, mert gyakorlatilag biztosak lehetünk benne, hogy minimális probléma sem lesz az új művel. Steven Wilson egyértelműen a második kategóriába tartozik, mert egy rendkívül sokoldalú és innovatív brit zenész, dalszerző és producer, aki a progresszív rock szcéna egyik meghatározó alakjává vált az elmúlt évtizedekben és nemhogy rossz, de még csak közepes lemez sem jött ki a kezei közül. Pedig az eddigi karrierje is igencsak méretes. Pályafutását a kultikus Porcupine Tree zenekar frontembereként kezdte, ahol egyedi hangzásvilágukkal és komplex kompozícióikkal szép lassan nemzetközi elismerést szereztek és a kezdeti art/progresszív rockos lemezektől eljutottak egy jóval keményebb, már-már prog metalos vonalra. A zenekar mellett számos más projektben is részt vett, illetve a szólókarrierje is virágzik, melyeken kísérletező kedve és zenei látásmódja tovább bontakozik. Wilson emellett elismert stúdiómunkás, aki olyan klasszikus progresszív rock lemezek remasterelésével szerzett hírnevet, mint a King Crimson, Jethro Tull vagy Yes albumai, új életet lehelve ezekbe a mérföldkövekbe, a modern hallgatók számára még relevánsabbá téve azokat. Munkásságát a folyamatos megújulás, a műfaji határok feszegetése és a magas zenei minőség iránti elkötelezettség jellemzi. Egy igazi klasszikus értelemben vett művész. De miért is emelem ki, hogy Ő egy nagybetűs Művész? Mert a művészet egy elvont fogalom, amely túlmutat a pusztán technikai tudáson vagy a szórakoztatáson. Az, ami egy zenei művet művészetté emel, és alkotóját művésszé avatja, gyakran egy nehezen megfogható „plusz”. Ez az extra lehet az eredetiség, az a képesség, hogy valami újat és egyedit hozzon létre, ami korábban nem létezett. Lehet a mélység, hogy a mű érzelmeket, gondolatokat ébreszt, vagy akár társadalmi kérdéseket vet fel. De talán a legfontosabb összetevő az alkotói szándék és a személyes vízió, az a vágy, hogy az alkotó önmagát fejezze ki a művén keresztül. Steven Wilson kiváló példa arra, hogy ez az autonómia, a szabad és korlátok nélküli alkotás milyen fontos szerepet játszik a művészetben. Pályafutása során sosem kötötte magát szigorú műfaji keretekhez, folyamatosan kísérletezett a hangzásokkal, a kompozíciós technikákkal és a témákkal. Legyen szó a Porcupine Tree kezdeti pszichedelikus rockjától, szólóalbumainak eklektikus szabad stílusán át a klasszikus progresszív rock lemezek aprólékos remastereléséig. Wilson minden munkájában érezhető az a belső kényszer, hogy a saját elképzeléseit valósítsa meg. Szerintem ez az attitűd, szabadság és a kompromisszumok nélküli vízió teszi őt művésszé, munkáit pedig valódi művészetté. A The Overview album is ennek az autonóm folyamatnak a gyümölcse, ahol nyoma sincs bárminemű alkunak, ezért a hallgató egy olyan zenei világba nyerhet betekintést, amelyet Wilson saját szabadsága formált.
Az album központi témája az úgynevezett overview effektus, magyarra nehéz lefordítani, hiszen az overview áttekintést is jelent, de a szó szoros értelmében felülnézetet. Ez egy kognitív eltolódás, amelyet néhány űrhajós tapasztalt meg, amikor először pillantották meg a Földet a világűrből. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezt a mélyreható élményt nem minden űrhajós éli meg egyformán, és az intenzitása, valamint a megnyilvánulásai egyénenként nagyon eltérőek lehetnek. Egyeseknél a vizuális élmény dominál, a bolygó lenyűgöző szépsége és törékenysége vált ki azonnali érzelmi reakciót. Másoknál az egység és az összetartozás érzése kerül előtérbe, a nemzeti határok és a konfliktusok kozmikus léptékben való eltűnése és teljes mértékű jelentéktelensége lesz hangsúlyos. Vannak, akiknél pedig inkább intellektuális felismerések születnek a Föld ökoszisztémájának komplexitásáról és az emberiség helyéről az univerzumban. Steven Wilson az albumon keresztül az overview effektusnak ezt a sokrétűségét és egyéni megélését igyekszik zenei formában megragadni. A dalok szövegei és hangzásvilága a távoli látvány fenségességétől kezdve a bolygó sérülékenységének tudatosításán át az emberiség egységének vágyáig számos aspektust érintenek. A zenei utazás során a hallgató bepillantást nyerhet abba a perspektíva váltásba, amely az űrhajósok egy részét megérintette. Az album így nem csupán egy tudományos jelenség leírása, hanem egy személyes és univerzális reflexió a létezésünkről a kozmikus távlat fényében, elismerve, hogy ennek a befogadása is egyéni és sokféle lehet. Lehetséges, hogy a fenti megfejtés konyhafilozófia, de utána olvasva a témakörnek nekem nagyjából ezek a gondolatok ragadtak meg. Néha érdemes kicsit másképp szemlélni a dolgokat és megtalálni a „felülnézetet”.
A The Overview zenei megvalósításában Steven Wilson szokás szerint olyan kiváló zenészekkel dolgozott együtt, akik mindannyian elismert alkotók a progresszív zene világában. A gitáron Guthrie Govan virtuóz játéka hallható, aki technikai tudásával és melodikus érzékével egyaránt hozzájárul az album komplex hangzásához. A basszusgitáron Nick Beggs, aki korábban a Kajagoogoo és más progresszív projektekből lehet ismerős, biztosítja a masszív és sokszínű ritmusszekciót. A doboknál Craig Blundell precíz és dinamikus játéka teremti meg az album változatos lüktetését. Ez a kiváló zenészekből álló csapat tökéletesen értelmezi Wilson zenei elképzeléseit, és emeli a hangzást a legmagasabb szintre. Ami a zenei hatásokat illeti, a The Overview egyértelműen merít a progresszív rock klasszikusainak örökségéből. Érződik az olyan úttörő zenekarok szellemisége, mint a Tangerine Dream elektronikus tájképei, a Pink Floyd atmoszférikus hangzásvilága és a King Crimson komplex ritmusai és harmóniái. Az albumot áthatja a space rock elszállt, kozmikus hangulata, miközben megőrzi a klasszikus progresszív rockra jellemző, sallang nélküli hangszeres virtuozitását és az epikus kompozíciós struktúrákat. Érdekes megfigyelni azt, hogy az album zenei íve két markánsabb, jól elkülönülő részre osztható. Az első fele talán a hagyományosabb prog elemeket hangsúlyozza komplexebb hangszereléssel, változatos tempókkal és elgondolkodtató dallamokkal. Ezzel szemben a lemez második felében egyre inkább előtérbe kerülnek a gépiesebb, elektronikusabb hangzások és a kiterjedtebb, elszállósabb instrumentális részek, mintegy zenei párhuzamot vonva az overview effektus által kiváltott transzcendens élménnyel és a kozmikus tér végtelenségével. Ez a kettősség teszi a The Overview-t egy igazán izgalmas és sokrétű zenei utazássá. Az album hangzása természetesen tökéletes, részletgazdag, kidolgozott, a hangkép tiszta és dinamikus, de tőle ez az alap elvárás.
Steven Wilson ezen az albumon ismételten bizonyítja, hogy túlzás nélkül korunk egyik legzseniálisabb alkotója a rockzene teljes spektrumát figyelembe véve. Képes továbbra is a legkülönbözőbb stílusok és hatások organikus ötvözésére, miközben megőrzi egyedi, azonnal felismerhető zenei identitását. Mert bármi, ami kijön a kezei közül azonnal Steven Wilson-os lesz, a legjobb értelemben véve. A The Overview egy újabb bizonyítéka ennek a rendkívüli tehetségnek, egy olyan alkotás, amely mélységével, komplexitásával és érzelmi töltetével hosszú időre a hallgató emlékezetébe vésődik. Már most nagyon várom, hogy Wilson legközelebb milyen zenei irányba indul el. Vajon egy újabb, a poposabb hangzásvilágot képviselő, intelligens art pop lemez érkezik a The Future Bite szellemében? Vagy egy újabb monumentális prog rock mestermunka születik a The Raven That Refused to Sing örökségét folytatva? Esetleg egy új Porcupine Tree albummal örvendezteti meg a rajongókat? Bármi is legyen a következő lépés, egy dolog biztos: Steven Wilson neve garancia a magas minőségre és az innovatív, gondolatébresztő zenére. Ha a kritikát egy plasztikusabb képpel kezdtem, akkor azzal is zárom: Úgy emelkedik ki Steven Wilson a kortárs progresszív rock mezőnyből, mintha a Burj Khalifa emelkedett volna ki a Rákosrendező területéről.
