A tatabányai Black Jack-ről egyre többet hallani mostanság, egyre több fesztiválon bukkanni a nevükre a fellépők között. A nemrégiben új klippel jelentkező és éppen lemezt író zenekar gitárosa, Milán válaszolt kérdéseimre.
– Menjünk sorban! Történt egy tagcserétek nemrég: Kerekes Laci helyére a Dirty Dogs-ból ismerős Heitekker Dávid érkezett. Mi történt Lacival, és miért éppen Dávid?
– Mindenekelőtt fontosnak tartom elmondani, hogy a válás miatt egyikünkben sincs harag, tüske vagy rossz érzés. Majdhogynem nyolc évet zenéltünk együtt (ez volt a zenekar eredeti felállása). Lezárhatnám ennyivel, hogy Így alakult. Éljük az életünk, mindnyájunknak vannak álmaink és céljaink. Néha ezek változnak, ahogy telik az idő. Van ez így. Lacus úgy döntött, hogy kipróbálná magát egy másik műfajban is. Természetesen egy zenekar (vagy egy cég, vagy egy család) nem működhet úgy, hogy a lovak nem egy irányba húznak. Így aztán elváltak az útjaink. Ki erre, ki arra. Dáviddal régóta ismerjük egymást. Tatabányai ő is, és nem mellesleg korábbi zenekarával néha csináltunk közös bulikat is. 2017-ben gyakran kértük a segítségét, mikor Lacikának sűrűsödtek a programjai. Nagyon szerettünk vele zenélni, így amikor megszületett a döntés, magától értetődő volt, hogy megkérdezzük, lenne-e kedve beszállni a csapatba. Nagy örömünkre igent mondott. Itt azért meg kell állnunk egy gondolat erejéig. 2017 végén volt egy bő két hónapos időszak, amikor Delbó István segítette a zenekart basszus fronton. Lezavart velünk egy kárpátaljai turnét és egy négy állomásos csapatást a Sing Sing-gel! Ő egy igazi Punk. Szeretünk Pityubá!!!
– Készült a közelmúltban egy új klipetek a Valami kell című dalotokra. Meséljetek kicsit a klipről és a dalról! Miért éppen ezt választottátok? Hol és hogyan zajlottak a felvételek?
– Igen, pár héttel ezelőtt készült el a klip. Igazság szerint a legutóbbi, Szerencse forgandó című lemezünk valamelyik dalára mindenképpen szerettünk volna még egy kisfilmet forgatni. Persze benne volt a sztoriban, hogy minél előbb megmutassuk magunkat, Dáviddal a fedélzeten. Azt gondoltuk legyen egy dal a durvábbak közül. A felállás változott, tehát nyilvánvaló volt az is, hogy image klip fog készülni. A helyszínt a tatabányai Vértes Agorája biztosította, így egy elég különleges helyszínen forgathattunk. Gyöngyösi Péter és Freschli József operatőrként, némiképp rendezőként és kreatív munkatársakként nagyon sokat segítettek. A vágás és az effektezés is nagy meló volt, amit Péter és Dávidunk követtek el.
– A korábban megjelent két nagylemezeteken fele-fele arányban találhatóak saját és ismert slágerek Black Jack-esített változatai. Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy elkezdtek saját dalokat is írni? Elképzelhető, hogy egyszer csak saját dalos Black Jack lemez is megjelenik?
– Ezt tudtuk már a legelején, még 2010-ben. Az alap koncepciónk az volt, hogy saját képünkre formálunk jó pár dalt a 80-as , 90-es évek külföldi pop slágerei közül. De nem szerettünk volna feldolgozás zenekar lenni. Szeretjük ezeket a dalokat, mindenkinek megvan a maga kedvence a repertoárban. Jó néhány közülük ma már retro sláger! Ugyanakkor, aki valaha valamilyen hangszert fogott a kezébe, vágya, hogy a saját (belül szóló) dalait megírja. Nincs ez másképp a mi esetünkben sem. A kezdetektől fogva íródnak dalok. Persze van jó pár, ami soha nem jutott el a színpadig. Kiszelektálódtak. Az első lemez igazi útkeresés volt. A másodiknak már jóval határozottabb vonalai vannak. A harmadik… Nagyon jó érzéseim vannak… (nevet) Ja, és a terveink szerint nem lesz rajta feldolgozás.
– Ebből a válaszból akkor kitalálhattuk, hogy készül az új Black Jack album. Mennyire lesz más, mint a korábbiak? Módosult valamit a zene Dávid érkezésével?
– Sok minden változott az elmúlt időszakban. Természetesen mi is folyamatosan formálódunk, mint egyén és mint zenekar egyaránt. A változás új lendületet adott a csapatnak. Köszönjük szépen jól vagyunk! (nevet) Új lemez? Mostanában nagyon kreatívak vagyunk, annyit talán elmondhatok. Egyelőre dalok születnek. Némelyeket már színpadra is vittünk közülük. Tehát tessék BJ koncertre járni, követni minket a Youtube-on és a facebook-on! (nevet) Lesznek meglepik folyamatosan! Hogy mikor lesz lemez? Nem tudom, talán jövőre.
– Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb koncertje a zenekarnak? Van esetleg személyes kedvenc klub, fesztivál, ahol nagyon szerettek játszani?
– Alapvetően nagyon szeretünk színpadon lenni, pakolni már kevésbé… (nevet) De egyet kiemelni… Nem is tudom… Nagyon szeretünk a Barba Negrában játszani, ez tény. Nagy színpad, nagy hang, nagy fény. De szeretjük a kis klubokat is. Az egy más hangulat. Nagyon nehezen tudnék kiemelni egyet is közülük.
– Korábban több nagyobb zenekarral is turnéztatok és rendszeresen játszotok a rockosabb fesztiválokon, motoros találkozókon. Mennyire nehéz összeegyeztetni a zenélést a civil élettel? Mivel foglalkoztok, amikor nem zenéltek?
– Igen, több mint két éven keresztül voltunk a Zorall vendégzenekara, miután megnyertünk egy tehetségkutatót. Aztán sokat mentünk még az újjáalakult Sing Sing-gel is, és még sorolhatnám kikkel és merre jártunk. Persze mindnyájunknak van civil foglalkozása, és hát fárasztó tud lenni néha, nem tagadjuk. De ez az életünk, mi már így maradunk. Van az LGT-nek egy dala, Mondd mi lesz velem, Illik ide. Civilben dobosunk, Pöpi, nem az, hanem a másik, hehe, például ács. Indián neve: Tetőnjáró! (nevet) Kalapál egész nap. Attila (a Matyi) autónepper, Dávid (a Dávid 🙂 képviseleti szervező, és én (a Milán) pedig az agrárban utazom.
– Van még olyan hazai zenekar, akivel nem álltatok egy színpadon, de nagyon szeretnétek? Külföldiek közül ki lenne nagy álom?
– Nehezet kérdezel. Természetesen sok zenekar van, akikkel nagyon szeretnénk közösen színpadra állni, ha megengeded kerülném a felsorolást. Ennél nagyobb célunk az, hogy a zenekar méginkább a saját lábára álljon. Sok munka vár még ránk. Nagyon hiszünk az új dalok erejében, ami egyfajta megújulás is a Black Jack életében. Mindehhez hozzá tartozik a rengeteg háttérmunka is, ami nagy feladat.
– Melyek azok a zenék, filmek, könyvek, amik leginkább hatnak a zenekarra, amikor dalokat írtok?
– Különbözőek vagyunk, mindenkire más hatott. Többnyire ezek tinédzser korból datálható zenék. Szerintem egy ember ebben a korban a legfogékonyabb nem csak a zenére, hanem bármilyen művészetre vagy tudományra. Ekkor működik úgy az agyunk, mint a szivacs, és az ebben a korban magunkba szívott vagy átélt dolgok, érzések adják a kreativitásunk legfőbb táplálékát. Amikor dalt írunk mindenki hozza a saját kis világát, és belerakja az éppen készülő zenébe, így lesz kerek egész. Sokat olvastuk példaképeink történeteit. Lemmy, Duff Mckagan, vagy éppen Nikki Six könyvei tanulságosak. Persze néha nehéz párhuzamot találni az Egyesült Államok és kis hazánk dolgai között. De a lényeg valahogy ugyan az. Aki egyszer beszáll ebbe a bizniszbe, csak nagyon nehezen tud kiszakadni belőle.
– Mivel ütitek el az időt a turnébuszban?
– Keverjük a fröccsöt a Pöpinek! (nevet)
– Üzentek valamit az Olvasóknak?
– Azon felül, hogy reméljük mindenkinek rendben van mindene, szép nyarat kívánunk. Találkozzunk minél több koncerten. Fesztiválra fel! Ha érdekel bővebben a zenekar és van kedvetek, kövessetek minket a Facebookon, vagy a zenekar hivatalos YouTube csatonáján.
Black Jack koncertek a közeljövőben:
2018. augusztus 24. Alsóörs – Zorall Sörolimpia
2018. szeptember 14. Kalocsa – Paprika fesztivál
2018. szeptember 15. Naszály – XIX. Naszályi napok
2018. október 13. Tatabánya – Roxxy Music Café – Születésnapi koncert