Azt hiszem, kevesen várhatták annyira a MOM harmadik lemezét (a második anno már Tommy Lee neve alatt jött ki, ha valaki nem tudná esetleg), mint én. Az elsõ lemez Nálam hatalmas alapvetés, rövidsége ellenére is. Rajta van mindenki, aki számít, ráadásul rap-metal… Arról nem is beszélve, hogy Tommy Lee elég faszán énekel a dobolás mellett.
A borító egy kicsit csalódás az elõzõekhez képest, de nem lehet minden tökéletes gondoltam, és beraktam a cd-t. Nos, a lemez sem az. Sajnos. Vagy mégis? Már az elsõ kislemezdal (Fight Song) idején voltak kétségeim, és bár az elõzõ korongok is sokszínûek voltak, ám ennyire éles váltásokra nem számítottam.
Nos, a sokadik hallgatásra már egész pofás lemez az APDA. Nagyon lassan érett be nálam, az kétségtelen. Emlékszem, anno a debüt sem nyûgözött le elsõre. Ám ott egy-két elektro durvulástól eltekintve nem voltak annyira élesek a kontrasztok, mint itt. Kevesebb ugyan a közremûködõ, mégis sokkal színesebb lett a végeredmény. Ami elsõre nem tetszett, most azok az igazán nagy favoritok.
Van itt skate-punk, amolyan American Pie módra, de rap-metal, és még kurva sok minden is! 🙂 Mindent csak akkor fedezhetsz fel benne, ha legalább 10-20 alkalommal végighallgatod. Sõt! Ki ne hagyjam! Volt olyan szám, amiben még Justin Timberlake vendégeskedése sem lett volna számomra idegen! Komolyan…
Csúcspont(ok): Talk Me Off The Ledge, All I Wanna Do, Party Instructions, Fight Song, Drunk Uncle Pete, Let's Go
Mélypont(ok): Nincs? 🙂
10/10 (Már csak a név miatt is! :D)