Vannak azok a fajta koncertek, amikről be lehetne számolni akár egy szóban is. Megfizethetetlen. Lehetne ezt így, de a Madball hétfő esti, Dürer kertes koncertje megérdemel ennél sokkal, de sokkal többet is. Mert ha már ők vették a fáradtságot hogy megajándékozzanak minket az év egyik legjobb koncertélményével, akkor nekem is belefér hogy leírom pár karakterben, én hogyan éltem ezt meg.
Először is kisebb meglepetés ért, amikor kiderült mennyire korán van kezdés. Sebaj, gondoltam, a kedd mégiscsak munkanap, így még talán használható is leszek (nem jött be). Aztán jött a kellemes csalódás, amikor 18.30-kor besétált a bolgár Expectations, akik lassan 20 éve koptatják a színpadokat, de mint ahogy Georgi Dimitrov énekes elmondta, most kapták meg életük lehetőségét a Madballtól. Ahogy nézem, élnek is vele. Mire a fél órás műsor felénél jártunk, már egyértelműen maguk mellé állították a közönséget melodikus hardcore zenéjükkel és hozzáállásukkal. Kifejezetten hálásak voltak hogy ennyire korán ilyen sok ember megjelent és meg is tettek mindent, hogy bemelegedjünk az estére. Remélem találkozok még velük, mert ez pont az a fajta, melankólikus poszt-hardcore-ral átitatott muzsika, amivel meg lehet tölteni úgy egy egész estét, hogy jó élményekkel távozzon az ember.
Átszerelés után úgy robbant be az angol Desolated, mintha az életük múlna azon hogy jó bulit toljanak. Sikerült is nekik, brutális energiákat szabadítottak fel már az első pár percben. Látszódott a közel 20 éves rutin, de kiegészült azzal az arcbamászó, brutális átéléssel, ami magával ragadja az embert, megpörgeti, összetöri, felzabálja és kiköpi. Mégis mosolyogva mész ki utána szünetben egy sörért. Nem lehetett ellenállni nekik, de hát ki megy el úgy egy hardcore koncertre, hogy akar, igaz? 40 percben mutatták meg mit tudnak, és bennem nem maradt hiányérzet. Kimaxolták a színpad méretét, az idejüket, a zene pörgését, a közönség szeretetét. Brutál intenzív előadás volt, és ez főleg Paul Williams énekes érdeme, aki olyan szinten tudja hergelni a közönséget, ami ritka még ebben a közegben is. Na de ha már ilyen jól hangulatba hoztak minket, jöhetett a főattrakció!
20.20-kor elindult egy hangulatos intro, a három hangszeres zenész felsétált a sötét színpadra, a két gitáros a rajongóknak háttal állva várta Freddyt és a kezdést. Szerencsére nem húzták az időt és bele is csaptak a dolgok sűrűjébe, ami még több táncot, még nagyobb moshpitet, még több crowdsurfinget, még több embert jelentett a színpadon. Kb. 2-3 dal kellett hozzá, és már is totális káosz uralkodott a küzdőtéren. Sör, talpak és mikrofon az arcba, Freddy pedig mint egy őrült, vigyorogva rohangált a színpad egyik végéből a másikba, és látható elégedettséggel nyugtázta, hogy hogyan köszönti őt és csapatát a magyar közönség. Többször hálálkodott, sokszor ugrált, és még többet ölelkezett és énekelt együtt az első sorokban tomboló arcokkal. Imádnivaló ez a hozzáállás ennyi idő után, egyértelműen szívből jött, látszódott hogy nagyon élvezi az egészet, kiemelte hogy mennyire boldog, amiért ilyen vehemensen bulizunk hétfő este.
Csapata se tétlenkedett, megállás nem igazán volt, sorban jöttek a klasszikusok, kiegészítve pár Not Your Kingdom szerzeménnyel, köztük az új kedvenc Tethereddel. És ha már kedvencek, akkor meg kell említenem egyik abszolút favoritomat tőlük, a Heavenhellt a Legacy albumról, ami egyértelműen nem csak nekem jött be nagyon, ugyanis akkora zúzás és őrület kerekedett abban a szűk 3 percben, ami tényleg ritkaság számba megy, még egy hardcore koncerten is. Az a rengeteg éneklő, ölelkező, mosolygó arc belevésődött az agyamba. Ilyenkor látszik a legjobban, hogy a zenének tényleg egyesítő ereje van. És még csak a műsor felénél jártunk! Még hátra voltak korai klasszikusok, amik, ha van egyáltalán ilyen, még feljebb tornászták a hangulatot, kis túlzással elszabadult a pokol, emberek egymás nyakában a színpadon, a mikrofon mögött, együtt üvöltenek a zenészekkel, beleértve a Desolated crowdsurfölő tagjait is. Innen már tényleg nem volt feljebb, 21.25 körül Freddyék nagy hálálkodás közepette levonultak, mi pedig izzadtan, kimerülve, de még mindig felpörögve indultunk haza, hogy következő reggel megint munkába menjünk, de már új élményekkel. Mert nálunk ilyenek a hétfő esték.
