A Szepesi Matyi nevével fémjelzett trió, a Konyha a közelmúltban új lemezzel jelentkezett. Az anyag az Elveszíteni hoztam címet viseli, és minden túlzás nélkül állítható róla, hogy a hazai alternatív zene idei csúcspontját tisztelhetjük az alkotásban.
A Konyha zenekar már az alakulásakor is „betegesen” ragaszkodott a ’70-es éveket idéző analóg hangzáshoz, és ezt a szokásukat a mai napig megtartották. Alapvetően egy gitár/basszus/dob felállású, de számos alkalommal jeleik meg a lemezen billentyű, orgona és fúvós hangszerek is. Az Elveszíteni hoztam hangzása a motown korszak legszebb időszakát idézi, szinte hallatszik hogy valaki a stúdióban dobolnak a lábukkal az emberek, és hogy potyognak a pengetők, miközben a (h)őskorból összeszedett vintage hangszereken játszanak – ez még abban az esetben is így van, ha az ember nem néz kicsit utána a dolgoknak, ahol a zenészek elmondják, hogy ez az anyag a legszebb hagyományokat egyben lett felvéve, egy két kölcsönbe kapott hangszerritkaság társaságában.
De persze az ember utána néz, mert egyrészt rajongó, másrészt szeretné a dalok hátterét megérteni, és így elkerülni a felületességet…
A burkolt pedagógiai kitérő után érdemes visszatérni az írás tárgyára, annak a vizuális részére (bár, lehet, hogy ezzel kellett volna kezdeni, de már mindegy). A minimalista , ős-MALÉV óriásplakátokat idéző képi-és színvilág nagyon jól vezeti fel és támasztja alá az édesbús utazós dalokat.
Ha már az édesbús (keserédes?) dalok és az utazós hangulat megemlítésre került: a lemezen szereplő dalok mindegyike a szerelem, szakítás, magány, utazás témaköröket járja körbe, a kedvcsináló Hullámvasút című dal pedig látványvilágában is ezt jeleníti meg.
Ez persze a Konyha világától nem idegen, sőt, Matyi számos más hazai zenekar számára írt már dalokat: mondhatjuk, hogy ez az ő stílusa, vagy ilyen az élete?
Mindenesetre, ezek az élethelyzetek mindenkinél előfordulnak, és persze a pop-és rocktörténelemben számos dalt ihlettek. Nem nehéz tehát önazonosságot találni a szövegekben, és nagyon gyorsan megszeretni őket. A Konyha dalaiban viszont ezen felül van egy olyan dallamtapadással párosított mélység és tartalom, ami kiemeli a mezőnyből a bandát.
A dögös, blues alapú rockandroll, a melankolikus gitármuzsika, de még néhol a punk/ska lendület is felfedezhető a, mindez remek dinamikával egymás mellé (mögé?) rakva.
Számomra biztos, hogy ez az egyik legerősebb idei hazai kiadvány, ezek a nóták nagyon jó inspirációk. A 9 dal, 28 percben egy tömör, vidám vagy elgondolkodtató tartalom, buszon ülve, sétálva munkába menet szuper útitárs – mondhatjuk, hogy ez a kiadvány egy zenei zsebkönyv a mindennapokra egyszerre tartalmas és könnyed.
Gondolom, ezek után talán nem meglepő, hogy 10/10.