Vajon mit gondolhatsz – így elsőre – a Lángoló folyók zenekar (hevenyészett fordításban) Bel-külső rettegés című albumáról? Nem túl vidám a felütés, de mégsem egyszerű a kérdésre a válasz, mint ahogyan nem egyszerű maga a mű sem. Mondjuk el azért a most érkezettek kedvéért, hogy a Rivers Ablaze egy magyar zenekar, amelyik extrém, progresszív, fúziós, jazzes és moodos eszközökkel is operáló, alapvetően azonban a death és black metalban gyökerező zenei vállalkozás, amelyet a gitáros-zeneszerző tálentum, Kertész Márton (Sear Bliss, ex-From the Sky, ex-Special Providence) alapított 2019-ben, az idei Inexternal Dread pedig már az 5. album tőlük. De nyilván nem egyszemélyes ez a projekt, a tagság szintén hétpróbás zenészekből áll, hiszen Rieckmann Tadeusz (dobok), Knapp Oszkár (ének), Purnhauser Pál (basszus), Ferenczi Márton ‘Moth’ (gitár) is ismert, sőt elismert muzsikusok, zeneipari szakemberek.
Aztán sokszor volt már olyan, hogy a jó zenészek tudása, tapasztalata egymás mellett nem tudott eléggé érvényesülni, de elárulom, ebben az esetben éppen ennek az ellenkezője történt, itt a hullámok éppen egymást erősítve, nagy amplitúdón mozognak, ez az új album egy abszolút kiemelkedő és mindenki figyelmére méltó alkotás. Messze vagyok attól, hogy kijelentsem, a stílusban kiemelkedően jártas és elmélyült vagyok, sőt nem mondom, kizárólag csak az extrém metal hoz lázba, így hatalmas örömmel tölt el, ha valami ilyesmit találok (főleg a hazai palettán), ami nemcsak kiváló minőségben megírt és kivitelezett, hanem olyan produkciós szinten van, amely a zenét művészi szintű eredményre transzformálja. Hozzáteszem, nem újdonság ez a részükről, mivel a korábbi kiadványok (különösen a 2023-as Omnipresence) szintén kiváló kiadványok voltak a maguk erősen komponált, összetettségében is fogós és megragadó hangulati elemekkel operáló formájában.
Ez az album egy monumentális labirintus, amely megannyi stíluson és kanyargós zenei szerpentinen vezet végig, hogy az már szinte egy idegenvezetés a zenei történelemben. Az egyes hangszereken a domináns technikai játéktudás méltóan szolgálja ki az ízléses és átgondolt kompozíciókat. Vannak itt dallamos részek, a hangulatkeltés keretében gyakran kísérteties, galaktikus és lebegős betétek, közben pedig a hangok és az érzelmek útvesztőjén kanyargunk, de azokon kívül találunk még itt ős-prog, jazz-fúziós, technikás death és black metalos elemeket is. Kiemelendő, hogy a disszonancia uralta közegben mégis mennyire befogadhatót sikerült alkotni, szerintem ez már önmagában is mesteri. Magas rendű muzsika, külön érdem minden közreműködőnek! Egyébként az extrém világban nem túl gyakori, hogy a vokál mekkora hatással lehet a zene okozta hangulati hatásra, vagy éppen azzal szemben (függetlenül attól, hogy érthető-e). Itt ez mesteri, eggyé válik a hangszerekkel, erős kötésben. Bravó!
Remek kezdés, egyúttal kiváló felvezetése az albumnak a Silent Orbit. A Laika (első űrhajós kutya) történetét metaforaként használva az ártatlan lények (állatok és emberek egyaránt) „nagyobb” ügyekért való feláldozását taglaló szerzemény megmutatja milyen is ez a fajta muzsika. Kapásból gyomron rúg a kezdés, mire levegőt kapunk a nyomasztó témától, érkezik is a szintén minden esetben beépített fellélegzés egy hangulatos gitártémával, majd ismét emelve a tempót, kissé kivéreztetve és feszülten várhatjuk is a következő csapást.
A lendület az Enemy Within kezdetén sem csökken, figyelemre méltó, hogyan fogja közre a gitármunka „okozta” dallam a rikácsolós vokált, aztán szónikus black gyorsulás végén érkezünk el a dalközepi-pihentető lassuláshoz, de sosem a teljes megnyugváshoz, hiszen az ellenség gyakran maga az elme, illetve annak zaklatottsága.
A trauma tömegsírjába temetkezik az atmoszférikus kezdés utáni csépléssel folytatódó A Mass Grave of Trauma. Teljesen reményvesztett hangulatú tétel, amelynek a közepén ezúttal egy – amúgy az albumon több helyen is észlelhető – Mastodon-szerű „utaztatós” rész is hallható.
Erős hangulatú, tüskés alkotás, mesteri kompozíció. Az elszigeteltség szélsőséges módjának elképesztő hatású leírása a nyomasztó sebességű és kreatív gitárjátékkal kísért Lunar Perception. Benne meg az a billentyűs momentum…ah! A XXI. század space metalja!
A Born From Flame a természet romboló, mégis kreatív erejét használja metaforaként a belső átalakulásra, hosszú, epikus tétel, több téma és hangulat variábilis elegye, ismét a mastodonos résszel. Az egyik kedvencem, talán a kissé optimistábbnak tűnő hangulat miatt?! De hihetetlen kontrasztként azonnal ránk szabadul az egyik legsötétebb, ugyanakkor a végére némi vigaszt nyújtó, fenséges, ugyanakkor erősen gyászos hangulatú Carrion Throne, ami szintén kedvenc lesz, érzem. Kompakt!
A függőség okozta belső marcang és tehetetlenség a témája a szintén rövidebb, de annál zaklatottabb Mirror Trap-nek. Felkavaró érzelmileg, hihetetlen, mekkora hatással lehet lenni a lélekre hangszerek által. Nyugis bevezetővel fordít tévútra bennünket a záró Death On Impact, a dal igazi esszenciája a zenekar művészetének, gyors témák, lebegős részek váltják egymást, közben mégis folyamatos a nyugtalanító kísértetiesség. Ahogy kezdődött, úgy végződik, nincs „Hallgató, eleresztelek, menj békével!” hangulat, erős csépléssel dob el magától az album.
A Rivers Ablaze kompozíciós tekintetben multistílusos vibrálásban alkot, amolyan ős-prog hozzáállással, mint mondjuk a korai Genesis és társai esetében. Éppen ez az igazi szépsége ennek a dolognak, annyiféle hatás érvényesül itt egyszerre, de mégis összetettségében is egyedi hangzású alkotás kerekedik belőle klisék és sablonok nélkül. Igazából nagyon nehéz átadni írásban azt, amit a fentiekben próbáltam kifejteni a hallottakról. Olyan ez, mint az erős emberek sportjában a mázsás kőgolyó. Egyszerű, csiszolt külső, nehéz fogást találni rajta, mégis békésen pihen a talajon, de ahhoz, hogy felemelkedjen, kitartó edzés, majd erő és folyamatos összpontosítás szükséges. Ez a muzsika is egy mázsás tömb, ahhoz, hogy eljuss a befogadásához, nem szabad elsőre ítélned, adj neki időt, edződj meg a befogadásához és annak eredményeként ez a monumentális stílus- és zajmassza olyan élményt fog okozni, ami minden komorsága ellenére is örömet okoz, hiszen végül is a befogadás nyújtotta öröm, az értő szemlélés vezet el a garantált katarzisig.
Aki olvasta, tudja, hogy nekem a 2026-os évre vonatkozóan az egyik reménységem ez az új album volt, azt gondolom, nem hiába. Megérte várnom, várnunk! Köszönöm!
10 (+1)
A zenekar az album bemutatóját 2026. április 11-én tartja a BARHOLE-ban, ahol a vendég az Odion lesz. Találkozzunk!