Az Imre Fia Imre György Imre kezdeményezésére létrejött budapesti alter/grunge/metal -na, jó maradjunk annyiban, hogy crossover gitárzenekar, amely már több, mint egy évtizede nyűvi a rocksztárrá válás göröngyös útjait. Én, mint a hazai underground tisztelője, mindig igyekszem nyomon követni a szcéna szereplőit, történéseit – így szinte törvényszerű volt, hogy az Imre Fia Imre is a látókörömbe kerül, egy hozzám hasonló zenebarát, vagy az internet segítségével. Ez is történt, az Imre Fia Imre -barátoknak és rajongóknak csak IFI – többször jelent meg az üzeneteim közt és az üzenőfalamon. A zenekarnév azonban annyira „prosztónak” tűnt számomra, hogy sokáig emiatt nem kattintottam rá. Aztán rajongó lettem. Személyes sztoriba oltott lemezkritikák -vagy inkább életmű elemzés, és bujtatott (?) koncertajánló egyben.
A pandémia okozta karantén idején aztán megjelent az éterben a Felütés podcast, amelyben két srác beszélgetett a kedvenc zenekaraimról, olyan mélységben és stílusban, mint ahogy én szoktam a nagyon kevés zeneértő barátommal. Egyrészt, azonnal rajongója lettem a csatornának, másrészt kicsit irigy is voltam, hogy ezt miért nem én csináltam meg? Másrészt, a sokadik bejelentkezés és #podcast végighallgatás közben derült ki, hogy a műsor egyik alappillére, György Imre bizony az az Imre, aki az ITI frontembere. Azt gondoltam, hogy ha a zenei okfejtései ilyen jók, akkor talán az általa prezentált muzsika sem lehet olyan rossz – horribilis névválasztás ide, vagy oda. Így, sok elszalasztott lehetőség után végre rápróbáltam a Fekete Volga című dalra -majd a továbbiakra is.
A prekoncepcióm az volt, hogy ha Imi jó zenéket hallgat és azt mélységében tudja értelmezni és elemezni, akkor valószínűleg a magáról elnevezett zenekara is -ezekből a gyökerekből táplálkozva – jó lesz. És tényleg az lett.
A furcsa az, hogy az IFI zenészei már abból a generációból kerülnek ki, akik eleve stíluskeveredésekből táplálkozó zenekarokon nőttek fel – hisz a numetal stílus gyakorlatilag a rap és rock műfajokat ötvözte. Ráadásul, talán a mai 30-as generáció volt az, aki már „elfelejtett” zenei szubkultúrákba tömörülni: egy mostani playlisten ugyanúgy megtalálható a Tankcsapda és Nótár Mary is, és az elektronikus zene is.
Az Imre Fia Imre dalaiban épp ez a fajta zenei mindenevés csapódik le: madártávlatból nézve – vagyis inkább hallgatva – az embernek az az érzése, hogy egyszerre hallgatott Kispál és a Borzot, folkot, rapet, és döngölős metalt. (saját megfogalmazásukban ők a Hiperkarma és a Korn szerelemgyereke, így talán az én megélésem sem áll annyira távol a megoldástól). Mondhatjuk, hogy itt stílusfüggetlenül mindenki megtalálja a számítását, vagy akár azt is, hogy küldjük mindenkinek aki szereti- akár alteros vagy, akár metalos, az IFI zenéjében biztos, hogy megtalálod magad. Ezt a legjobban talán a Balaton szelet című dal példázza:
Mondanivaló: az IFI a dalszövegekben egyszerre ragadja meg az átlag 30-40 közti generáció életérzését, és a közéleti -vagy megkockáztatom politikai – reakciókat. Ha a Szomszédok nem filmsorozat lenne, hanem zene, és nem a 2000-es évek elején szűnik meg, hanem akkor indul, akkor az lenne a neve, hogy Imre Fia Imre.
A zenekar sem zeneileg, sem szövegeit tekintve nem egy klasszikus bulizós zene: agyalós, megfejtős, és minden szinten komoly mondanivalóval bír.
Nincs első hallásra dallamtapadás, cserébe viszont van egy magával ragadó mélysége az egésznek, ami arra készteti az embert, hogy újra meghallgassa, és próbálja a hangszeres és hangszerelési fifikákat, valamint a líra leleményességét megfejteni – mert az tény, hogy nagyon sok IFI szöveg tartalmaz nyelvi játékosságot, illetve rejtett popkult utalást. Ezek pedig mind megérdemlik az értő figyelmet.
Azt fontos hangsúlyozni, hogy – ahogyan már a bevezetőben írtam – egy underground formációról van szó. Tehát a tagok valamilyen civil munka/tevékenység mellett végzik a bandához kapcsolódó tevékenységeket. Talán ennek (is) köszönhető az, hogy itt nem egy folyamatosan lemezeket kiadó, és állandóan turnézó csapatról beszélhetünk.
A működés 11 éve alatt az egyszemélyes szobaprojektből egy teljes értékű zenekar fejlődött ki, de az azért érződik, hogy két korszaka van a bandának. Az egyik az alakulás, avagy György Imre szólóprojektjének időszaka. Ennek a végeredménye a Nálad Hatalmasabb Dolgok című 2018-as első lemez (ezen szerepel a már fent linkelt Fekete Volga is), amely ugyan még egy személyben készült, de már egy komplett zenekar mutatta be a budapesti és vidéki klubokban. A második „rendes” nagylemez a tavaly megjelent Karszalag a Mennyországba, amely 15 dalt tartalmaz, és itt már közös dalszerzés folyt – még akkor is, ha egyértelmű, hogy a nóták vázát és szövegeit nagyrészben még mindig a főhős szállítja. A második lemez egyszerre eklektikus és kiforrott az elődjéhez képest. Mégis, egy jó IFI koncert mindkét anyagról tartalmaz dalokat.
A csapat a közelmúltban megjelenő lemezt viszonylag aktív koncertezéssel népszerűsíti. A debrecenben honos underground Deeprecen pedig napokon belül beindítja a cívis városi klubszezont, erről korábban ITT írtunk. AZ ehhez kapcsolódó további jó hír pedig az, hogy ennek keretében 09.28-án az IFI is fellép majd a Kálvinista Rómában. Az esemény ITT érhető el, remek lehetőség a régi és a leendő rajongóknak a kulturált szórakozásra.