A Girlfactory egy debreceni post-punk és/vagy alternatív-rock zenekar. 2022-ben alapította Kalashnik Hans (ének, gitár) és Kádár Lóránt (basszusgitár). A jelenlegi tagok: Bányai Patrik (dob), Kádár Lóránt (basszusgitár), Gergely Patrik (szólógitár), Kalashnik Hans (ének, gitár). 2024 tavaszán kidobták az első lemezüket, amit a műfaj kedvelőinek érdemes megismerniük. Lemezajánló a pince mélyéről.
A csapat anti-tudatos karrierépítését jelzi, hogy a social média jelenlétük is meglehetősen hiányos: mindössze egy személyként regisztrált FB account, egy pár soros debreceni cikk, és egy, a KÁ studióban felvett pár perces podcast jelzi az interneten a létüket. Ja, meg van egy Insta oldaluk, ahová saját bevallásuk szerint néha posztolnak… mikor eszükbe jut, hogy van ilyenjük.
A mai (túl)digitalizált világunkban ez a fajta mentalitás már önmagában punk, hiszen más zenekarok, filmesek, vagy webshop tulajdonosok, vagy önjelölt influencerek a legtöbb csatornán, a legváltozatosabb módokon próbálják felhívni a nagyközönség figyelmét a „termékre”.
A zenekar egy Deeprecen poszt kapcsán jött velem szembe, ahol egy Spotify linkre kattintva egy teljes lemez tárult elém, ami idén márciusban jött ki, és én voltam az 50. hallgatója. Ez a tény már önmagában annyira szimpatikusan underground volt, hogy végigpörgettem a hanganyagot, és igazi régiiskolás módon elkezdtem magamban megfogalmazni róla a véleményemet – nem befolyásolhat más rockmagazin vagy blogger véleménye, nincsenek magánvéleményeket tükröző posztok, nincs lehúzó vagy felmagasztaló lemezkritika, nincs számottevő háttérinformáció – csak a zene önmagában. Ilyen élményem rockzsurnalisztaként megközelítőleg 20 évvel ezelőtt lehetett…
A lemez a Vove Come Drink! címet viseli, hasonlóan a második dalhoz – ami kicsit olyan, mintha az első tétel (Magazin) szerves folytatása, felgyorsított verziója lenne. Nagyon hasonló a két nóta lüktetése – sőt igazából mind a 10, a lemezen szereplő dal egységesen viszi végig ezt a lázadóan, felzaklatóan lüktető vájbot – attól függetlenül, hogy kicsit gyorsabb, lassabb, vagy pszichedelikusabb e az adott tétel (mint például az instrumentális Assembly Line).
Ami első hallgatásra feltűnt, hogy a gitársound az direkten punkos: ezt a hangot akkor hallottam először és utoljára, mikor a ’90-es évek végén jómagam vásároltam egy használt Washburn gitárt, egy igen viseletes Regent erősítőt, majd ezt egy próbateremnek alig alkalmas próbateremben megpróbáltam megszólaltatni az igencsak korlátozott hangszeres tudásommal. Én akkor és ott a szó szoros értelmében magam voltam a limitált tudású, de lelkes, sehová sem tartó rocksztár archetípusa – a srácoknál ez a sound viszont abszolút tudatos, és stílusazonos. A zenekar, vagy az anyagot keverő hangmérnök a felvételeknél nagyon figyelt arra, hogy ez a fajta nyers hangzás és bájos fésületlenség ne vesszen el a potmétertekergetések és editálások tengerében – és milyen jól tette, hiszen ezzel a banda egyik esszenciális összetevőjére érzett és erősített rá.
A zene stílusa a hangzáson túl a primitív riffelésen és groovos alapokon nyugszik – nyilván, a punkban viszonylag kevés a nagy ívű refrén és a heroikus gitárszóló – de mindez pozitív sajátosság, és egy időutazással ér fel. A 25 perces lemezt hallgatva nekem lépten-nyomon a ’80-as és ’90-es évek magyar, esetleg kelet-európai és keletnémet alternatív-ellenzéki rock arcai jutottak eszembe – az a típusú szubkultúra elevenedik meg itt, amelyből a Kispál, vagy a Tankcsapda is ki tudott nőni. Ehhez jön a német származású gitáros/énekes Kalashnik Hans Rammsteint idéző énekhangja – ami sokszor nem is ének, hanem inkább kántálás, vagy mai szóval élve (t)rap.
Ha nem a napokban jelent volna meg a Trabant zenekar 40 évet késő lemeze – amit nyilván tisztességből és érdeklődésemtől vezérelve végighallgattam -, akkor azt mondhatnám, hogy nagyon régen hallottam ilyen őserőt képviselő muzsikát, ennyire őszintén és önazonosan megszólalni.
Ez tényleg és szó szerint az underground hangja, és külön öröm, hogy a srácok átlagéletkora 20 év, tehát ők real time-ban nem rendelkezhetnek olyan zenei élménnyel, ami viszont hallhatóan a táptalajt jelenti nekik.
Időseknek nosztalgikus hang, fiataloknak újszerűen hathat, summa summárum tehát mindenkinek ajánlott, aki egy kis hanyag eleganciával, jó értelemben vett beleszarós attitűddel előadott vagány és friss hangra vágyik.