2023-ban, a thrash metal manapság jellemző arculatát nézve, egy meglehetősen sokszínű, változatos lemezt készített Scorched címmel a New York/New Jersey-ből 1980-ban (!) indult Overkill, amely azért a Bobby „Blitz” Ellsworth által vezetett brigád több mint négy évtizedes munkásságát tekintve nem annyira meglepő tőlük. Az album megjelenése környékén Blitz meglebegtetett egy lehetséges EU-turnét, s ez most, ősz elején, nagy örömünkre, hazánkba is elért a Concerto jóvoltából.
Sokáig csak a spanyol thrash intézmény Angelus Apatrida szerepelt a koncertplakátokon, végül viszont csatlakozott a felálláshoz a szintén amcsi One Machine, élén Steve Smyth gitárossal, aki karrier szempontból – és talán művészeti értelemben is – a Nevermore-ral (RIP) ért a csúcsra a kétezres évek elején, de megfordult többek között olyan Bay Area-legendák soraiban, mint a Testament és a Forbidden. A csapat 2014-ben és 2015-ben jelentkezett nagylemezzel. Az első eresztésük számomra azért volt kiemelten érdekes, mert szerepelt rajta a dán fenomén Mercenary volt frontembere, az aranytorkú Mikkel Sandager. A folytatáson már nem ő énekelt, aztán eléggé be is lassult a brigád, amit leginkább az bizonyít, hogy kilenc év után nemrégiben érkezett az első single, az A New Plane Of Existence, amelyet el is toltak a bulin. Egy igencsak thrash-orientált darab ez, mint a csapat dalainak többsége, de akadnak emellett melodikusabb, groove-osabb, vagy épp power metalosabb tételek is a repertoárban. A kvintett idén vérfrissítésen esett át: csatlakozott hozzájuk Matt Spike dobos (nem összetévesztendő a Sleep/High On Fire fejes Matt Pike-kal) valamint Tasos Lazaris, görög származású énekes, aki számos honbéli fémhordában énekel még. A mindössze 28 éves titán sokat tanult John Arch-tól (ex-Fates Warning) és Alan Tecchiótól (Watchtower), és nagyfokú színpadi jelenléttel fokozta a zenei összhatást. A kis Barba már náluk is jól szólt, a bő félórás koncert végén pedig vagy féltucat Smyth-hívő örülhetett a maga fekete, hegyes pengetőjének.
A 2001 óta aktív spanyol négyes a főzenekarhoz hasonlóan tavaly szintén egy meglehetősen erős koronggal rukkolt elő – címe Aftermath –, amelyről a teljes est egyik csúcspontjaként a Cold címet viselő darab is felcsendült. Talán ennél a dalnál mutatkozott meg a legjobban – nekem legalábbis – a banda élő ereje, hiszen a mindenkori feszes thrash zenei elemeket rendhagyónak ható dallamos megoldások tagolják, melyek a refrénben tetőznek, és nagyon izgalmas, fordulatos kompozícióvá emelik a dalt. Ellenpontozásként a hőskorba visszarepítő időkapszulának beillő, féktelen thrash-bombákkal szintúgy támadott az AA, például a 2007-es kettes lemezről, de a 2018-as dalgyűjteményről is egy ultra sűrű, szélvészgyors darab került elő. Guillermo énekes/gitáros külön üdvözölte a hosszú ideje a zenekar albumborítóit készítő grafikus-nagyság Havancsák Gyulát (lásd még mások mellett Accept, Ensiferum, Stratovarius, Omen, Pokolgép), és jólesően többször felemlegette, mennyire jó itt játszani. Szerintem az ő háromnegyedórás bulijuk dörrent meg a legjobban, és – a várakozásaimmal ellentétben – ezt élveztem leginkább.
Nem mintha az egyik legfontosabb elsőgenerációs thrash metal zenekarnak számító Overkill produkciójában bármi érdemi kivetnivaló lett volna. A Blue Stage-et lazán megtöltő tömeg túlnyomó többsége egyértelműen miattuk jött, szép számban gyűltek össze az Overkill-pólós rajongók, és a helyben kínált pólókból, valamint a nagyon impozáns rövidujjú ingből is fogyott kielégítő mennyiségben, továbbá a farmermellények és a fehér magasszárú csukák jelenléte is meggyőző volt. Az öt zenész a megszokott módon, eléggé statikusan lakta be a színpadot, nem sok mozgás jellemezte őket, ám nem is kellett több – a példás hangzás most is kitartott –, hogy érezzük a csapat és dalaik lehengerlő energiáját. Ezzel együtt nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy Blitz mester minden szám alatt hátra ment a Marshall-falakkal ékesített színpad mögé, és amennyire látni lehetett a félhomályban, mintha egy oxigénpalackot csapolt volna meg nagyjából ötperces rendszerességgel.
Mindazonáltal, a dalok előadásának minőségén ez szemernyit sem mutatkozott meg. A setlist a méretes életművet tekintve kellő gondossággal lett összeállítva, minden korszakuk megjelent benne. A másfél órás játékidőben természetesen bőven jutott hely a punk/crossover lüktetésű klasszikusoknak, mint a Rotten To The Core, a Hello From The Gutter vagy az egyik nagy kedvenc Horrorscope. Szintúgy előkaptak pár kihagyhatatlan darabot az újkori lemezekről, például Electric Rattlesnake, Mean, Green, Killing Machine és a 2023-as esztendő egyik legjobb LP-jéről a koncertnyitó címadó mellett, fiatalokat megszégyenítő módon pusztító The Surgeon. A főblokkot a (streaming) közönségkedvenc Elimination zárta, ám előtte felcsendült az Overkill valaha írt egyik legkiválóbb szerzeménye, az Ironbound 2010-ből, amelynek vad csépelései, fokozottan izgalmas ritmusváltásai és utánozhatatlanul ötletes témavariációi a színpad előtt állva méginkább a XXI. századi metalzene egyik csodás pillanataként nyűgöztek le. A köztes, további underground stílusokkal kísérletező érából a Necroshine igazán nagyot húzott, és remek példáját szolgáltatta annak, miszerint az Overkill útkereső hangvételű nótái/lemezei is időtállóak. A ráadásban pedig egy darabka extrém fémzene történelem érkezett, az In Union We Stand/E.vil N.ever D.ies/Fuck You hármassal.
Blitz bizonytalan egészségi állapota mellett is derűsen, dinamikusan vezényelte le a koncertet, többször kedvesen szólt a nagyérdeműhöz, de nem beszélt túl sokat sem. Alighanem ez az arányos közvetlenség is szerepet játszott abban – a nagyszerű dalok mellett –, hogy az addig visszafogott közönség a zenekar műsora alatt nem egyszer produkált circle pitet. A frontember társai közül a lassan negyedszázada a csapatot erősítő Derek Tailer gitáros volt a legaktívabb, ő teljes idő alatt kontaktban volt a közönséggel, leginkább grimaszolás és nem kevés pengető hajigálása képében. Bemutatásra került a kellemetlen hirtelenséggel távozott Jason Bittner helyére érkezett új dobos, Jeramie Kling, aki döbbenetesen feszesen, lehengerlő pergő és kifinomult cinmunkával nyomta le a bulit, továbbá a másik alapember, a vállműtétje után lábadozó D.D. Verni basszusgitáros helyett beugrott, „dark-hippi” fizimiskájával kissé kilógó Christian Griesler. Remekül összeállítot felállással érkezett hozzánk az Overkill, és a koncert minden perce aranyat ért a thrash-központú zenék híveinek.