Rendezte: Morten Tyldum
Főszereplő(k): Aksel Hennie, Synnove Macody Lund, Nikolaj Coster-Waldau
Történet: (Hivatalos változat!) Roger Brown Norvégia legsikeresebb fejvadásza, aki hivatása mellett titokban műkincs tolvajként tevékenykedik, nem kevés hatékonysággal. Ám amikor eddigi legmerészebb betörését készíti elő, rá kell jönnie, vadászból ezúttal üldözötté vált. Méltó ellenfélre talál, akinek nemcsak műkincsekre fáj a foga, de célja elérése érdekében az emberéletet sem kíméli. Kezdetét veszi az országos hajtóvadászat.
Meg is érkeztünk tegnapi cikkünkben említett egyik tökéletes ellenpéldához. A Fejvadászok egy olyan európai, egészen pontosan norvég, krimi, amit még sokáig fogunk emlegetni, az egészen biztos. Ha másért nem, akkor azért, mert szinte mindenhol végletesek a hozzászólások, vélemények a filmről. Valaki vagy imádja, vagy utálja. Középút nincs. Az egyszer biztos, hogy a norvég, meg úgy az egész skandináv, és európai filmgyártásra egyre inkább érdemes odafigyelni.
Morten Tyldum rendező korai filmjeihez sajnos nem volt szerencsém, ám a Kódjátszma egy kellemes meglepetés volt, így némiképp felcsigázott elvárásokkal ültem le megtekinteni a Fejvadászokat. A rendezés végig feszes, pergős, üresjárat nélküli, ráadásul remek vágásokkal operál, pontosan úgy, ahogy egy krimihez illik. Nincsenek ugyan még felismerhető stílusjegyei, egyedi kamerakezelése, de nem tartom kizártnak, hogy idővel beérik majd.
Ami viszont kellőképpen fontos: remekül nyúltak hozzá Jo Nesbo mester hibátlan krimijéhez. Ritkán lát az ember ennyire jó adaptációt. Nesbo kétségkívül a kortárs krimi egyik leginkább kiemelkedő alakja. Rajongótábora egyre nő, könyvei egyre nagyobb ütemben fogynak, egyre több kötetből készül moziváltozat. A Fejvadászok után kellőképpen bizakodó vagyok. 🙂
A színészek abszolút remekelnek a szerepükben. Aksel Hennie nem egy tipikus filmcsillag, túl sok felénk is ismert szerepe nem volt, ám az utóbbi időben két amcsi produkcióban is feltűnt (A The Rock-féle Herculesben és a 24: Élj egy új napért című filmekben), talán most jön majd a nagy karrier. Abszolút hihetően hozza a figurát, elhisszük neki minden mozdulatát, rezzenését, és könnyen tudunk vele azonosulni. Synnove kisasszony olyannyira nem színésznő, hogy ez az egyetlen nagyjátékfilmes szerepe. Ez kifejezetten meglepett, ugyanis az alakításába nem nagyon tudtam belekötni, maximum a zavarba ejtő magasságán rökönyödnék meg, ha egyszer összefutnánk. 🙂 Nikolajt pedig legtöbben egyértelműen a Trónok Harca című sorozatból ismerik, annak ellenére, hogy már 2001-ben láthattuk Őt a Sólyom végveszélyben című filmben, illetve azóta több nagyobb produkcióban is. Alakítására ezúttal sem lehet panasz, kemény, mint Tarzan sarka. Nem szeretnék a karakterével összetűzésbe keveredni, hehe. 🙂
Egy szónak is száz a vége, ahogy gyerekként mondtam, mindig rosszul persze: röpke másfél órában itt annyi csavarral, és meglepő fordulattal találkozunk, nem beszélve a (szerintem) cseppet sem kiszámítható végkifejletről, amennyinek a feléért már hálát adtuk volna a Holtodiglan esetében. Kicsit úgy is érzem, hogy az európai krimi éra olyannyira köröket ver a Hollywood szülte hasonló műfajú filmekre, hogy arra jelzőt sem találok hirtelen. Remélem hamarosan rájönnek Magyarhon szülöttei, hogy nem csak azokban az indokolatlanul sok pénzt felemésztő szuperprodukciókban kell keresni a szórakozást, hanem nyitni az európai piac felé is. Még egyszer nagy pacsi a Fantasy Filmnek, amiért idehaza is megjelent ez a film, és tartsák meg jó szokásukat, és hozzanak be minél több ilyen mozit!
10/10! Kötelező!