Rendezte: Mikkel Nørgaard
Főszereplő(k): Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares, Pilou Asbæk
Történet: Egy tóparti nyaralóban brutálisan meggyilkolnak egy fiatal ikerpárt. A nyomok alapján a rendőrség egy helyi bentlakásos iskola gazdag és befolyásos családból származó diákjai között keresi az elkövetőt, mivel azonban a bizonyítékok nem perdöntőek, vádemelés nélkül a lezáratlan ügyek közé kerül az akta. Az elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály 20 évvel később újra foglalkozni kezd az esettel. Carl Morck nyomozó és társa beleássa magát az ügybe, és hamar rájönnek, hogy a bűncselekmény körül valami bűzlik. A meglévő nyomok egy, a testvérpár meggyilkolásával egy időben eltűnt lányhoz vezetnek, ám hamar kiderül, hogy nem csak a nyomozók próbálják elszántan felkutatni a nőt, hogy a hiányzó információkat megszerezzék tőle. Az ország három legbefolyásosabb köreiből néhányan szintén kétségbeesetten kutatnak az utcán élő nő után, mert olyan tudás birtokában van, ami egy életre tönkreteheti őket. A hajtóvadászat kezdetét veszi. (Hivatalos, port.hu oldalról kiollózva)
Mivel az első rész, a Nyomtalanul, kritikájában leírtam a skandináv és európai krimikről a véleményem és reménységem, ezért most ide nem írnám be újra, hanem kattintás után olvassa el, aki esetleg egy kis bevezetőre vágyik! 🙂
Amikor a Fácángyilkosok kijött a hazai mozikban, elég kesztyűs kézzel bántak vele a kritikusok, és bizony többségében inkább hideget kapott, mint meleget. Bálint barátom ajánlotta figyelmembe, hogy erre mindenképpen üljek be, mert nagyon jól sikerült film. Húztam egy darabig, de miután a Nyomtalanult megnéztem, úgy gondoltam, azonnal látnom kell ezt is. Az első rész remekül megalapozta azt a fajta hangulatot, amit amerikai filmekből mostanában még hírből sem ismerünk. A kellően fojtogató atmoszféra, a már-már tökéletes színészi játék ezúttal is jelen van, akárcsak a társadalmat bomlasztó morális kérdések. Ezek azok a dolgok, amikben ez a dán sorozat, vagyis hát elsősorban az írója, Jussi Adler-Olsen igazán nagymester.
Míg a Nyomtalanul esetében inkább a klasszikus krimi-vonal dominált, addig ezúttal erősen kacsintgatunk Európa felé. Konkrétan a számomra abszolút alapvetés Bíbor folyók hangulatát idézi sokszor a Fácángyilkosok. Ugyan a sztori nem annyira komplex, mint az első résznél, illetve mint az emlegetett francia mozinál, azért ezúttal sem mondanám, hogy megfejtettem volna előre a filmet. A tempó közel sem annyira feszes, mint azt az előzetes alapján gondoltam, egy percre sem ül le a film, vagy válik vontatottá. Kicsit több teret kap az alagsor, a két főszereplő, a titkárnő, és kezdünk velük egyfajta kapcsolatot kialakítani, kötődni hozzájuk. Külön érdekes, hogy Assad és Carl viszonya egészen új szintre lép, már-már barátivá alakul. (A Nyomtalanul végét tekintve ez mondjuk nem csoda, természetesen.)
A színészek tekintetében szinte egy az egyben bemásolhatnám, amit az előző résznél írtam, ugyanis érezhető, hogy abszolút a szívükön viselik a produkciót, és nem csak eljátsszák a szerepüket. A könyvek után mindig azt gondoltam, hogy ezt azért baromi nehéz lenne a vásznon úgy előadni, hogy visszaadja a könyv hangulata. Szerencsére nem annak másolására törekednek Ők sem, inkább minimális egyéni színezettel saját képükre formálni a karaktereket. A rendezés tisztes, korrekt iparosmunka, amire panaszunk nem lehet, viszont ez magával vonja azt is, hogy egyedi megoldásokat sem találunk, viszont továbbra sem érzem, hogy szükség lett volna rájuk. Erős annyira a sztori, hogy nincs mit kompenzálni ezekkel.
A hazai DVD-kiadás ugyan nem a legjobb, hiszen egyszerű, fapados, extramentes kiadvány, de az, hogy megjelent itthon, egy korrekt magyar szinkronnal, már önmagában dicséretes. Ugyanakkor továbbra is remélem, hogy egyszer kapunk belőle legalább egy feliratos blu-ray-t is.
10/10. Nem csökkent a minőség! Köszönet a DVD-ért az esztergomi Babits könyvesboltnak és a Könyvbagolynak!