Tini koromban volt egy furcsa kattanásom, az év végi listák. Sosem értettem a létjogosultságukat igazán, de valahogy mindig érdekelt, mindig bennem volt: vajon ki lesz az élbolyban? Ki lesz dobogós? Amikor a Ric$ & Green végre tényleg csapattá tudott formálódni és szépen lassan kialakult, ki mihez ért igazán, ki miben van otthon jobban, akkor pedig kimondottan izgalmassá vált ez az egész hajcihő. Ugyan a főszerkesztői feladatok már egy ideje Papp Norbihoz vándoroltak, aki nálam jobban, sőt, mi több, remekül instruálja a csapatot, a listáknál pedig határozott törekvések mentén felvázolva kaptunk időt, alkossuk meg a kedvenceinket. Idén először azt éreztem, ez könnyű lesz! Simán megvagyok vele egy óra alatt! Nos, nem lettem. Több módosítás után három nap alatt állt össze a lista és tudom, a többiek is komoly brainstormingokat csináltak magukkal, hogy meglegyen, milyen is volt 2024, szerintünk. Kíváncsi vagyok, kedves Olvasó, mit szólsz hozzá? – Ric$
Papp Norbert
TOP 10 külföldi lemez
Nagy meglepetéssel nem szolgálhatok, amint az látszik, idén is jóval több magyar zenét hallgattam, mint külföldit. Utóbbi vonatkozásában elégedetten nyugtáztam több régi kedvencem visszatérését, akik közül a Linkin Park és a P.O.D. okozta a leginkább örömteli pillanatokat, de a nagy öregek sem vallottak szégyent. Jó, hogy van, ami örök és változatlan ebben a követhetetlen világban.
1. Jerry Cantrell – I Want Blood
2. P.O.D. – Veritas
3. Linkin Park – From Zero
4. Deep Purple – =1
5. Madder Mortem – Old Eyes, New Heart
6. Lucifer – V
7. The Warning – Keep me fed
8. High On Fire – Cometh the Storm
9. Pearl Jam – Dark Matter
10. The Dead Daisies – Light ´Em Up
TOP 10 magyar lemez
Hazai vonatkozásban igen erős évet zárunk, szerintem lemezek terén nincs okunk panaszra. A magyar rock/metal színtér helyzete már nem ilyen rózsás, de erről a zenekarok tehetnek a legkevésbé. Az AWS idén vitt nálam mindent, ugyanakkor az undergroundot ezúttal is jóval többen képviselik a listámon. Nem véletlenül; igenis megéri mélyre ásni, kutatni a rejtett kincsek után, mert rengeteg többre érdemes csapat alkot kis hazánk mélyvizeiben.
1. AWS – Innen szép nyerni
2. Polonkai Tamás – Lélekvándorlás EP
3. Salvus – Szabad szemmel
4. Mudfield – Fehér zászló
5. A Király Halott – A tiszta lap súlya
6. Dying Wish – A világ peremén
7. Thy Catafalque – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
8. Alva – Out Of This Madness
9. Trillion – Purple Sugar Coated Dreameater
10. Magma Rise – Neither land nor sea
+1 The Neighbors – Papírvilág
TOP 5 külföldi dal
1. Linkin Park – The Emptiness Machine
2. P.O.D. – Lay Me Down
3. Jerry Cantrell – It Comes
4. Madder Mortem – Towers
5. The Warning – Automatic Sun
TOP 5 magyar dal
1. Polonkai Tamás – Újjászületés
2. AWS – Legyen könnyebb
3. Thy Catafalque – A gyönyörű álmok ezután jönnek
4. Alva – G´s Torment
5. Kóda – Én a napról
TOP 5 film
Nehéz ma már újat mutatni, megugrani az elvárásokat, megütni az ingerküszöböt. Mégis megéri moziba járni, böngészni a filmes oldalakat, figyelemmel kísérni a történéseket, mert nem lehet tudni, mikor futunk bele egy-egy váratlan maradandó élménybe. Egy tízes listára felfért volna az Alien: Romulus, a Mad Max: Furiosa vagy éppen Axel Foley új kalandja is, de mint a felsorolásból is látszik, lassan belefulladunk a sok folytatásba, remake-be, rebootba, spinoffba, miközben az eredetiséget nagyítóval kell keresni. Nálam még mindig az eredeti a nyerő. Megvénültem, ez van.
1. Longlegs – A rém (Longlegs)
2. Artúr, a király (Arthur the King)
3. Dűne: Második rész (Dune: Part Two)
4. Téli szünet (The Holdovers)
5. Motorosok (The Bikeriders)
TOP 5 sorozat
Hasonló a helyzet, mint a filmeknél – ma már nehezen jövök lázba, cserébe viszont leginkább pozitívan szoktam csalódni. Tessenek tenni egy próbát a listán szereplőkkel, a függőség garantált.
1. A Sógun (Shogun)
2. Tulsa királya (Tulsa King)
3. Fallout
4. A siló (Silo)
5. Kiút (From)
TOP 5 könyv
1. Val Kilmer – Én vagyok az embered
2. Bruce Springsteen – Amerikában születtem
3. Hobo – Térdig a szarban, fülig a szeretetben
4. Scottie Pippen – Unguarded
5. Dave Grohl – A történetmondó
Mit várok 2025-től
Bízom benne, hogy nem oszlik fel több „nagy ígéret”, ellenben javul a helyzet klubkoncertezés terén – főleg az undergroundban –, és a hallgatóság is rájön, hogy megéri az előzenekarokat is megnézni. Filmes vonalon szeretném, ha az értelmetlen folytatások és újrázások mellett/helyett ismét az eredeti produkcióké lenne a főszerep, persze nagy változást azért nem várok. Ja és ideje lenne már egy új Shapat Terror lemeznek (s talán a koncertes aktivitáson felbuzdulva egy új Black-Out anyag ötlete sem volna ördögtől való).
Gáti Viktor
TOP 20 külföldi lemez
Aki ismer engem, mint zenerajongót, tudhatja, hogy nekem 2024 legfontosabb album megjelenése az Opeth-é – kellett volna legyen. A 2019-es In Cauda Venenum után meglátásom szerint csak felfelé vezetett az út, és az, hogy Akerfeldt mester a szememben ugyanúgy kedves prog rock korszak előtti Opeth több aspektusát – nemcsak a hörgést – visszaemelte a zenébe, nagyon üdvözlendő, ám ez így még mindig messze nem volt elég a katarzishoz számomra, aki 16 évig élete zenekaraként tekintett az Opeth-re.
Mindazonáltal, a külföldi lemezterméssel kapcsolatban idén sincs ok a panaszra, habár az utóbbi években megszokott, közel egész éves izgulás utólag visszagondolva már nyáron okafogyottá vált, hiszen több hónapja senki nem tudta megingatni az ismeretlenségből érkezett earthtone9 Év Lemeze Várományos pozícióját. A Blood Incantation a ’70-es évek progjával vegyített amcsi klasszikus/sci-fi death metalja, a Cemetery Skyline stílus-újradefiniáló, közel hibátlan eresztése és a Crippled Black Phoenix lenyűgöző újragondolásokból álló dalcsokra jelentett továbbá különösen kellemes meglepetést.
- earthtone9 – In Resonance Nexus
- Borknagar – Fall
- Witherfall – Sounds Of The Forgotten
- Darkest Hour – Perpetual | Terminal
- Blood Incantation – Absolute Elsewhere
- Cemetery Skyline – Nordic Gothic
- Judas Priest – Invincible Shield
- Jerry Cantrell – I Want Blood
- Dvne – Voidkind
- Black Country Communion – V
- Caligula’s Horse – Charcoal Grace
- Job For A Cowboy – Moon Healer
- Iotunn – Kinship
- Dan Patlansky – Movin’ On
- Bruce Dickinson – The Mandrake Project
- Gigan – Anomalous Abstactigate Infinitessimus
- Voidgazer – Dance Of The Undesirables
- Beardfish – Songs For Beating Hearts
- Ulver – Liminal Animals
- Opeth – The Last Will And Testament
+1 Crippled Black Phoenix – The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
TOP 10 magyar lemez
A magyarok talán soha nem okoztak még számomra egy éven belül ennyi örömteli percet korábban, mint most. A Magma Rise világszínvonalú stoner/doomja, az At Night I Fly csúcskategóriás zeneisége, a The Idoru, a Watch My Dying és a Sear Bliss egyszerre karrierösszegző és előremutató visszatérő anyagai megannyi stílus egyedülálló teljesítményei.
- Magma Rise – Neither land nor sea
- At Night I Fly – collision/fusion/division
- The Idoru – Undertow
- Watch My Dying – Egyenes kerülő
- Thy Catafalque – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
- Sear Bliss – Heavenly Down
- Boru – Self-Dealer
- Trillion – Purple Sugar Coated Dreameater
- This Calling – Nightlife
- Salvus – Szabad szemmel
TOP 5 külföldi dal
Csak megerősített az Év Lemeze kérdésében, amikor azon vacilláltam, három-négy közül melyik earthtone9-dal legyen az első helyezett ebben a kategóriában. Végül, erre a dallamokban és érzelmekben erős darabra esett a választásom. A BCC a Led Zeppelin örökségéből és Glenn Hughes páratlan melódiáiból táplálkozó tétele, a vegyes megítélésű nótákból álló WGD-album egyik legemocionálisabb darabja, a TBDM feltámadásának egyik legizgalmasabb, szinte formabontó lenyomata és Julie Christmas leírhatatlan karizmával előadott száma szintúgy mélyen bevésődött a szürkeállományomba.
- earthtone9 – Black Swan Roulette
- Black Country Communion – Red Sun
- Whom Gods Destroy – The Decision
- The Black Dahlia Murder – Mammoth’s Hand
- Julie Christmas – The Lighthouse
TOP 5 magyar dal
Kevés dal építkezik olyan magától értetődő, természetes és tiszta módon az idei termésből, mint ez a mostrum; megint csak a dallamok és érzelmek – egyszerre kozmikus és földhözragadt – mesteri formálása által. A WMD szerzeménye a lüktetés és a riffek, a The Idorué az atipikusnak mondható megszólalás és a sajátos monumentalitás, a TC-é a meglepő és telitalálat fogósság, a Trillioné a ’70-es éveket idéző grandiózus csúcspont révén ragadott magával.
- Magma Rise – I am
- Watch My Dying – Fedetlen lépés
- The Idoru – Between Good And Evil
- Thy Catafalque – A gyönyörű álmok ezután jönnek
- Trillion – Wolves
TOP 5 koncertélmény
Hazai koncertek terén idén (is) hihetetlen méreteket és színvonalat ért el a kínálat a klub buliktól kezdve az aréna/stadionkoncertekig. Dan Patlansky ismét rengeteget adott élőben, és ennek tetejébe egy olyan „pillanatot” a Who I Am előadásával, amire örökké emlékezni fogok. Hobót sosem láttam még ekkora léptékű és színvonalú produkcióval, Richie Kotzen szokásos személyes varázsához pedig kimondhatatlanul sokat adott gyermekem édesanyjának jelenléte. A SP/RA páros elképesztő méretű zenei utazásra vitt, a svéd trió pedig hozta a papírformát, és már ez elég volt a felhőtlen hangulathoz.
- Dan Patlansky – Analog Music Hall
- Hobo – Budapest Arena
- Richie Kotzen – Dürer Kert
- Special Providence, Rivers Ablaze – A38 Hajó
- In Flames, Arch Enemy, Soilwork – Barba Negra
TOP 5 reménység 2025-től
- Új Between The Buried And Me-lemez (bár ennek még semmi híre)
- A Rivers Ablaze új albuma meghódítja a globális extrém metal színteret
- Új Testament-lemez (ami képes visszaterelni engem a korábban hőn szeretett thrash-hez)
- Lesz jövőre is Gire-koncert, amire el is jutok
- Csak újra összeáll már végre az In Solitude (és esetleg koncertezik is itthon)
Bár igyekeztem minél több eseményre eljutni, az életem számos, nagy horderejű változása okán erre korlátozottan volt lehetőségem. Egyebek mellett ahhoz is komoly reményeket fűzök, hogy e téren javulnak a dolgok, és hogy jövőre szintén remek lemezekben, koncertekben és egyéb zeneipari sikerekben lesz részünk.
Kiss Ákos
TOP 20 külföldi lemez
A Spotify adatösszesítése szerint 4989 dalt hallgattam meg 2799 előadótól, közel 50.000 percet töltve zenehallgatással. És volt persze Youtube, CD lemez, stb. Így, közhelyes, de egyértelmű, hogy nehéz egy minden szempontnak megfelelő toplista. Ràadàs, hogy hiányoznak kategóriák, amelyek segítségével teljes képet adhatnék magamról: példàul, nagyon nagyon jó volt a Fishing On Orfű, de roppant szomorú, hogy bezàrt a debreceni RoncsBár, amihez ezer emlék kötött. Rics&Green szempontból viszont a legjobb, hogy – ha csak online is – de szerkesztőség lettünk, és a csapatchat a mindennapi élet része lett – ennek folyomànya, hogy rengeteg új bandàt és mémet ismertem meg. Ha esetleg nem tetszik a listám, lehet nekik köszönhető. 😉
1. Primal Scream: Come Ahead
2. Trap Jazz: Go Get It
3. Linkin Park: From Zero
4. The Georgia Thunderbolts: Rise Above It All
5. Neck Deep: Neck Deep
6. Kate Hudson: Glorious
7. Gun: Hombres
8. SUM41: Heaven & Hell
9. The Black Keys: Ohio Players
10. P.O.D.: Veritas
11. INXS: All Juiced Up: Part 2
12. Post Malone: F-1 Trillion
13. Robyn Adele Anderson : Volt. 11
14. Victoria Monét: Jaguar II.
15. Falling In Reverse: Popular Monster
16. Bon Jovi: Forever
17. Bring Me The Horizon: Post Human NextGen
18. Taylor Swift: The Tortured Poers Tournment
19. Jerry Cantrell: I want blood
20. Beyoncé: Cowboy Carter
TOP 10 magyar lemez
A magyar zenei közeg nem egyszerűen jó lemezeket, hanem sok szempontból definitív alkotàsokat, de minimum mérföldköveket tett le az asztalra. A Konyha az alter rock közeg messze legjobb dalait fűzte össze, és ezzel jóval túlmutat önmagàn. A túltenyésztett, sok esetben öncélú és önismétlő alterosok (bocs) egy olyan mércét kaptak, mint amikor a Kispàl meghatározta itthon ezt az egészet az első anyagával. Az AH és az AWS alaptagok halàla utàn tudtàk folytatni, mindketten remek és mèltó folytatàsokkal. A Mörk egy rájuk jellemző zseniàlis anyaggal búcsúzik, Dàci pedig Fekete Nap néven a magyar rocktörténelem legőszintébb frusztració kiadós lemezét írta meg. Az ALVA életben tartja a grunge làngjàt, Gently pedig az oldschool rap terén teszi ugyanazt. Nagyon fontos év volt ez a magyar könnyűzene szempontjàból… pár év (tized) múlva majd kíváncsi leszek, hogy öregedett ez a mondat.
1. Konyha: Elveszíteni hoztam
2. Asphalt Horseman: Never Forget
3. Gently Da Spittah’: Adult Kid
4. Mörk:Still Dreamin’
5. Fekete Nap: Dühös Lemez
6. ALVA: Out of this madness
7. AWS: Innen szép nyerni
8. Muzvio: Stay
9. Blahalousiana: Sötét Villàm
10. The Blindmirrors: Outsider
TOP 10 dal
Ezt a kategóriàt döntő többségben a hazai alkotóknak ajànlom, akik közt vannak feloszlók, nagy visszatérők, és örök idealista alkotók egyarànt. Mindegyiküknek azt üzenem: köszi a dalokat.
1. SONYA: Azt remélem
2. Hodi Kiabál: I Love Török Gabriella Csilla
3. Saya Noé: Free (remix)
4. Red Swamp: I am The Sun
5. Fatal Error: Negatív
6. Bigfoot Preston: Glorybound
7. Kozmosz: 1987
8. Kies: Szép kör volt
9. Electric Callboy: RATATATA
10. mgk feat Jelly Roll: Lonely Road
TOP 5 film
A Scarlett Johansson főszereplésével és producelésével készült Fly Me To The Moon az év filmje – de sajnos itthon nem kapott nagy figyelmet. Deadpool pedig hozott némi fényt az éjszakába, talán a Marvel univerzum újra magára talál. A TrapJazz nem csak zenében, hanem a történetüket feldolgozó dokumentumfilm tekintetében is befér az évi toplistára. A Furiosa pedig nagyot bukott, számomra teljesen érthetetlen módon…
1. Fly Me To The Moon
2. Deadpool & Wolverine
3. TrapJazz
4. Dune: Part Two
5. Furiosa
TOP 5 sorozat
Nem vagyok egy nagy sorozatnéző, ráadásul a Star Wars Acolyte traumatizált is annyira rossz volt. De voltak jó zenei dokuk, doku sorozatok, jöttek régi kedvencek folytatásai (Cobra Kai, Young Sheldon) és a Rough Heroes második évada is érkezik, ezért muszáj voltam felidézni az első epizódokat.
1. Thank you, goodnigt: The Bon Jovi Story
2. Cobra Kai (Last Season)
3. Sógun
4. Young Sheldon (Season 7)
5. Rough Heroes
TOP 5 könyv
1. Bruce Springsteen – Amerikában születtem
2. Boruzs Gergely Gábor: Ifini éjszakák
3. Laszlo Bock: Google titok
4. Alekszej Navalnij: Hazafi
5. Werner Herzog: Dereng a világ
TOP 5 koncertélmény
Koncertgazdag esztendő volt (hála Istennek). Régi kedvencek, bakancslistàk, és egy Campus fesztivàlos véletlennek köszönhetően az év felfedezettje: Dominiqa Savah (akiről a blogon is írtam, és nagyon remélem, hogy egyre gyakrabban látjuk majd a koncertszínpadokon).
1. Rise Against / Ignite – 2024.08.13. Budapest Park
2. Fun Lovin’ Criminals – 2024. 10.11. Barba Negra
3. Kaleo/Július Meywant – 2024. 11. 25. MVM Dome
4. Fish/ Nova Prospect/ Pulse – 2024.11.29. A38
5. Hemlock – 2024.07. 24. Campus Fesztivál
+1 Dominiqa Savah – 2024. 07. 24. Campus Fesztivál
Mit várok 2025-től
Több nagy hazai és külföldi kedvenc is új lemezzel jelentkezik majd jövőre, például a FLC, a BSC, vagy a Fish!. Nyilván az ember nagyon várja a favoritok új anyagait, nincs ez velem sem másképp. Illetve, több új kedvencet is sikerült elkapnom itthon, mint például Dominiqa Savah, a Nova Prospect, vagy épp a Pulse, úgyhogy a sors is azt akarja, akkor a jövőben is “felfedezhetek” új tehetségeket. Mindemellett már elkezdtem bevásárolni a jövő évi koncertjegyeket, hiszen jön a Godsmack, a Train éééééés Alanis Morisette… de a Jamiroquai is a közelbe látogat majd. Eseményekben, élményekben és zenében gazdag 2025-öt vízionálok.
Szabó Róbert
TOP 20 külföldi lemezek
Egyrészt könnyű volt listát állítani, mert ezeket a lemezeket sokat hallgattam és van köztük pár tényleg kiemelkedő. Másrészt szerintem továbbra is vacak állapotban van az egész szintér album fronton, mert nincsenek már korszakalkotó lemezek/újmegjelenések, amiket 10-20-30 év múlva is hallgatni fogunk.
- Jerry Cantrell: I Want Blood
- Unto Others: Never, Neverland
- Pearl Jam: Dark Matter
- Bruce Dickinson The Mandrake Project
- Blood Incation: Absolute Elsewhere
- Gatecreeper: Dark Superstition
- Cemetery Skyline: Nordic Gothic
- Opeth: The Last Will and Testament
- Kerry King: From Hell I Rise
- Exhorder: Defectum Omnium
- Marilyn Manson: One Assassination Under God- Chapter 1.
- Bon Jovi: Forever
- Judas Priest: Invincible Shield
- Mandoki Soulmates A Memory of Our Future
- The Black Crowes: Happines Bastard
- Big Big Train: The Likes of Us
- Dark Tranquillity: Endtime Signals
- Sonic Universe: It Is What It Is
- Grand Magus: Sunraven
- High on Fire: Cometh the Storm
TOP 10 magyar album
Sokkal több magyar zenét kéne hallgatnom, alig bírtam összeszedni tíz magyar kedvencet az évből.
1. Alva: Out of this madness
2. At Night I Fly : collision / fusion / division
3. Thy Catafalque: XII. A gyönyörű álmok ezután jönnek
4. Watch My Dying: Egyenes Kerülő
5. Trillion: Purple Sugar Coated Dreameater
6. Ákos: Metropolis (Make Orwell Fiction Again)
7. Sear Bliss: Heavenly Down
8. The Idoru: Undertow
9. This Calling: Nightlife
10. Ossian: Angyalok és Emberek
TOP 5 külföldi dal
Ez a kategória eléggé „random” módon állt össze, mert album hallgató vagyok és egyben szeretem értékelni a műveket. De ez nem azt jelenti, hogy nem lennének jók a dalok a felsorolásban.
1. Jerry Cantrell: I Want Blood
2. Bruce Dickinson: Rain on the Graves
3. Unto Others: Butterfly
4. Pearl Jam: Waiting For Stevie
5. Blood Incantation: The Stargate (Tablet III.)
TOP 5 magyar dal
Ugyanúgy „random” a lista, mint a külföldi daloknál.
1. Alva: Drifting apart
2. At Night I Fly: Chains
3. Thy Catafalque: Ködkirály
4. Watch My Dying: Napköszörű
5. Ossian: Hetedhét őrület
TOP 5 film
Egyre kevésbé vonz a mozi és az sem segít rajta, hogy alig akad már különleges és egyedi mainstream mozifilm. De a Dűne kicsit visszaadta a reményt, hogy van még igény a minőségi és egyben populáris filmekre.
1. Dűne II. rész
2. Alien: Romulus
3. Twisters: Végzetes vihar/ Deadpool és Rozsomák
4. Godzilla Minus One
5.Vad Robot
TOP 5 sorozat
Amilyen jól indultak úgy laposodtak el a streaming óriások sorozat fronton, csak úgy ontják magukból a középszert. De természetesen ilyen dömpingben is vannak azért továbbra is minőségi alkotások.
1. Fallout
2. Terminátor: A vég kapujában
3. A hatalom gyűrűi II. évad
4. Dűne: Prófécia
5. Pingvin
TOP 5 könyv
Hosszú évek óta Ken Follet-et, Bíró Szabolcsot és zenész önéletrajzokat olvasok a legtöbbet. Jó lenne újévi fogadalomnak a két hetente egy könyv.
- Ken Follet: Évszázad trilógia (nem 2024-es megjelenés)
- Bíró Szabolcs: Anjouk
- Hajime Isayama: Attack On Titan
- Joe Hill: Egy kosár fej/Merülés
- Geezer Butler: Into The Void
TOP 5 koncertélmény
Bruce Dickinson bulival egy igazi bakancslistás koncertet pipáltam ki, egészen elképesztő volt. De a felsorolásban szereplő többi koncerten is remekül éreztem magam.
- Bruce Dickinson, Divided – Budapest Barba Negra, 2024. június 1.
- Tool, Night Verses – Budapest Aréna, 2024. június 13.
- Mr. Big, Jared James Nichols – Budapest Barba Negra, 2024. április 7.
- Judas Priest Rockmaraton Fesztivál – Dunaújváros, 2024. július 15.
- Dream Theater – Budapest Aréna, 2024. november 1.
TOP 5 reménység 2025-re
- Guns n’ Roses lemez
- Tool lemez
- AC/DC koncert itthon
- King Diamond végre kijön a régóta igért új lemezzel
-
DOWN koncert itthon
Szabó Roland
TOP 20 külföldi lemez
A 2024-es év számomra nem volt olyan erős és kiemelkedő, mint a tavalyi. Persze nem panaszkodhatok, most is születtek olyan albumok, amiket 10 év múlva bármikor újra elővennék. A legtöbb album a listán nagyon eltér egymástól, így szinte lehetetlen ezeket összehasonlítani. Hogyan lehetne egy Distantot összemérni egy Combichristtal? Sehogy! Ami biztos, hogy ezek az albumok mentek nálam a legtöbbet, és hazudnék, ha azt mondanám 1 óra múlva nem változna valahol a sorrend. Egyetlen dolog lenne állandó, az Imminence a lista élén, igazi remekmű, számomra verhetetlen ebben az évben.
1. Imminence – The Black
2. Cypecore – Make Me Real
3. Distant – Tsukuyomi: The Origin
4. Emil Bulls – Love Will Fix It
5. Poppy – Negative Spaces
6. Bring Me The Horizon – Post Human: NeX Gen
7. Combichrist – CMBCRST
8. NECKBRAEKKER – Within The Viscera
9. Swallow The Sun – Shining
10. Dark Tranquillity – Endtime Signals
11. The Browning – OMNI
12. Shrapnel – In Gravity
13. Better Lovers – Highly Irresponsible
14. GHOSTKID – Hollywood Suicide
15. Marilyn Manson – One Assassination Under God – Chapter 1
16. Fit For An Autopsy – The Nothing That Is
17. Knocked Loose – You Won’t Go Before You’re Supposed To
18. Enterprise Earth – Death: An Anthology
19. Gatecreeper – Dark Superstition
20. FEVER 333 – Darker White
+1. Linkin Park – From Zero
+2. Nile – The Underworld Awaits Us All
+3. Aborted – Vault Of Horrors
+4. Cemetery Skyline – Nordic Gothic
+5. AVRALIZE – Freaks
TOP 10 magyar lemez
Magyar zene és albumok terén sajnos nem vagyok annyira jártas, így nem lesz olyan meglepő a következő 10 név és album. A haza színtéren otthonosan mozgóknak, ezek kötelező darabok.
1. Road – Az utolsó rapszódia
2. Leander Kills – Ébredés
3. Thy Catafalque – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
4. Pennhurst – Törésvonal
5. Nest Of Plagues – Hellsolation
6. AWS – Innen szép nyerni
7. Phrenia – Your Heaven Is My Hell
8. Heedless Elegance – The Dream Within
9. Watch My Dying – Egyenes kerülő
10. Z!ENEMi – Manna
TOP 5 magyar dal
Minden friss megjelenésen akad egy szám, mely a legjobban megfogott. Számomra ezek lettek hazai széntéren a kedvencek.
1. Leander Kills – Holdvilágos éjszakán
2. Road – Az utolsó rapszódia
3. Pennhurst – Szörnyszülött
4. AWS – Senki nincs már ébren
5. Nest Of Plagues – Mundane
TOP 5 külföldi dal
Nem sokat kellett gondolkoznom ezen az a topikon. TOP 30 se esne nehezemre. A műfajbéli változatosságra lehet panaszkodni, de képtelen vagyok levetkőzni a core-os mivoltom.
1. Ice Nine Kills – A Work Of Art
2. Imminence – The Call Of The Void
3. Paleface Swiss – Love Burns
4. Poppy – They’re All Aournd Us
5. Bring Me The Horizon – Top 10 staTues tHat CriEd bloOd
TOP 5 film
Régebben nagyon sok filmet néztem. Folyamatosan követtem az új megjelenéseket és naponta 3-4 is belefért az időmbe. Sajnos már nem szánok erre annyi időt. Ez az 5 film is nagy szó, hogy láttam ebben az évben, mint új megjelenés. De ezeket bátran tudom ajánlani azoknak, akik nem várnak túl sokat egy filmtől, csak kicsit ki akarnak kapcsolni jó másfél órára.
1. Deadpool & Rozsomák
2. Agymanók 2
3. Beetlejuice Beetlejuice
4. Kinyírni a világot
5. A méhész
TOP 5 sorozat
Sorozat fronton valahogy otthonosabban érzem magam. Úgy látom sokkal több minőségibb darab születik, mint filmekből az utóbbi években. Sokkal könnyebben tudnám bővíteni ezt a listát, mint a filmeset. Csekkoljátok ezeket a szenzációs darabokat!
1. The Boys
2. Pingvin
3. Fallout
4. Sweetpea
5. Yellowstone
TOP 5 könyv
Tudom manapság egyre nehezebb időt szakítani egy jó olvasmányra. De, ha mégis megtennétek ezek közül nem nyúlhattok mellé. :)
1. Jo Nesbo: Vérségi kötelék
2. Zajácz D Zoltán: Balaton sorozat
3. Korn: Függőség, hit, gyógyulás
4. Remigiusz Mróz: Feröer
5. Kristina Ohlsson: Jégtörő
TOP 5 koncertélmény
A havi átlag 2 koncert idén is megvolt, így volt miből választani. Sokat viszont nem kellett agyalnom. A Sum 41 búcsúkoncert toronymagasan vitt mindent részemről. Ezt a véleményem erősen befolyásolja a sok emlék, amely a bandához köt, de nem mehetünk el amellett, hogy odatették magukat utoljára és egy újabb felejthetetlen emléket tehetek a „gyűjteménybe”.
1. Sum 41 – Budapest Aréna
2. Ice Nine Kills, Five Finger Death Punch – Budapest Aréna
3. The Devil Wears Prada, LANDMVRKS – Akvárium
4. Sleep Token – MVM Dome
5. Ill Nino – A38 Hajó
TOP 5 reménység 2025-re
1. Breaking Benjamin végre ellátogat hozzánk egy turné keretében.
2. Ice Nine Kills el kezdi felvenni az új albumát és esetleg még meg is jelenik az évben.
3. Érkezik a The Last Of Us második évada, remélhetőleg ugyanolyan minőségben, mint az első évad.
4. Stranger Things befejező évad megpróbálja űberelni a negyediket, szeretnék egy korrekt befejezést.
5. Még több deathcore koncertet a népnek!
Zabari Milán Zsolt
TOP 20 külföldi album
1. Jerry Cantrell – I Want Blood
2. Sebastian Bach – Child Within The Man
3. Mick Mars – The Other Side of Mars
4. The Dead Daisies – Light ´Em Up
5. Marilyn Manson – One Assassination Under God – Chapter 1
6. Babylon A.D. – Rome Wasn´t Built In A Day
7. Cemetery Skyline – Nordic Gothic
8. Unto Others – Never, Neverland
9. Vain – Disintegrate Together
10. Smoking Snakes – Danger Zone
11. Dark Tranquillity – Endtime Signals
12. Judas Priest – Invincible Shield
13. My Dying Bride – A Mortal Binding
14. Duff McKagan – Lighthouse
15. Myles Kennedy – The Art Of Letting Go
16. HammerFall – Avenge The Fallen
17. Electric Frankenstein – Reanimated Rock
18. Crossbone Skully – Evil World Machine
19. High Parasite – Forever We Burn
20. Blues Pills – Birthday
TOP 10 magyar album
1. YZZO- RGBW
2. Asphalt Horsemen – Never Forget
3. Hooligans – Fekete szivárvány
4. Nevergreen – Harag és remény
5. Nest Of Plagues – Hellsolation
6. Road – Az utolsó rapszódia
7. Bloody Holly and the RicketZ
8. Alva – Out of this Madness
9. Watch My Dying – Egyenes kerülő
10. HallucinatorZ – III.
TOP 5 külföldi dal
1. Arch Enemy – Liars & Thieves
2. Jerry Cantrell – It Comes
3. Sebastian Bach – What Do I Got To Lose
4. Cemetery Skyline- Behind The Lie
5. Unto Outhers- Suicide Today
TOP 5 magyar dal
1. Asphalt Horsemen – Breathe The Air
2. Yzzo – RGBW
3. Road – Az utolsó rapszódia
4. Everflow – Álarc
5. Performance Droid – Senki és semmi
TOP 5 film/sorozat
1. Caddo-tó
2. Kiút (3. évad)
3. Joker: Kétszemélyes téboly
4. Monte Cristo grófja
5. A változás valutája
TOP 5 könyv
1. Nikki Sixx – Az első 21
2. Arne Dahl – Hajsza (skandináv krimik)
3. B.B. Easton – A Rocksztár
4. Stephen King – A kívülálló
5. Rex Brown – A Pantera igaz története
TOP 5 koncertélmény
1. Scorpions – Papp Lászlő Sportaréna
2. Slash ft. Myles Kennedy and The Conspirators – MVM Dome
3. Dead Daises, Mike Tramp, Beasto Blanco – Barba Negra
4. In Flames, Arch Enemy, Soilwork – Barba Negra
5. Fezen fesztivál – Székesfehérvár
TOP 5 reménység 2025-re
1. Új Alice In Chains album, koncert
2. Egy igazán „új kedvenc” banda felfedezése
3. Új Avenged Sevenfold lemez
4. Eljutni több határon túli koncertre
5. Több nem a „biztonsági játékra” törekvő album megjelenése
Vladár Bea
TOP 10 külföldi lemez
A Green Day a megszokott stílust frissítette, sikerült megújítaniuk a hangzásukat, miközben megőrizték azt a punkos, lázadó energiát, ami miatt szeretjük őket. A The American Dream Is Killing Me és a Look Ma, No Brains remek példái annak, hogyan keverednek a klasszikus Green Day elemek a modern rockkal. Az egész album izgalmas és friss, és éppen olyan energiát hoz, amire szükség volt, hogy újra a csúcsra érjenek. Az album különlegessége, hogy ismét Rob Cavallo producerrel dolgoztak, aki már korábban olyan ikonikus lemezeket segített létrehozni, mint a Dookie vagy az American Idiot. Ez az együttműködés visszahozta a banda nyers energiáját és politikai töltetét, amely a korai munkáik védjegyévé is vált.
4. The Cure – Songs of a Lost World
5. The Black Crowes – Happiness Bastards
7. Bruce Dickinson – The mandrake projekt
9. Lenny Kravitz – Blue Electric Light
10. P.O.D – Veritas
TOP 10 magyar lemez
Az AWS – “Innen szép nyerni” album nemcsak zenei, hanem érzelmi szempontból is kiemelkedő. Ez az album a zenekar tagjainak személyes tragédiája után született, és Siklósi Örs emlékét őrzi, aki a banda lelke és frontembere volt. Az album dalai egyszerre hordozzák az újrakezdés fájdalmát és az előre tekintés reményét. Az AWS mindig is képes volt a szívhez szóló üzeneteket brutális energiával átadni, de ezen a lemezen érezhetően mélyebb, intimebb hangvétel uralkodik, ami még közelebb hozza a zenét az emberekhez.
6. Paddy And The Rats – Lord of the ring
7. Dying Wish: A világ peremén
9. Palásti csata 1552 rockopera
10. Thy Catafalque – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
TOP 5 külföldi dal
1. Green Day – One eyed bastard
2. Offspring – ok but this is the last time the
4. Slash – The Pusher feat. Chris Robinson
5. The Black Crowes -Follow the Moon
TOP 5 magyar dal
3. Leander Kills- Síkba rejtett üveggömb
TOP 5 film
A Wicked remekül adja vissza Óz világának sötétebb, összetettebb oldalát. Elphaba és Glinda karakterei sokkal többek, mint a jól ismert boszorkányok; a film elmélyíti az ő történetüket, és bemutatja, hogyan válnak azzá, akik a Óz, a csodák csodája című filmben szerepelnek. Cynthia Erivo és Ariana Grande erőteljes alakításai jól érzékeltetik, hogy a hatalom és a körülmények hogyan formálhatja őket. A látványos effektusok és a történet sötétebb tónusai érdekes kontrasztot alkotnak a hagyományos Óz történetével, miközben frissebb, aktuálisabb kérdéseket is feszegetnek.
1. Wicked
4. Egy csiga emlékiratai
5. Polgárháború (Civil War)
TOP 5 sorozat
1. Dexter: Original Sin
2. Outlander
3. Briliáns elmék
5. A diplomata
TOP 5 könyv
A történet szívbemarkolóan ábrázolja az emberi kapcsolatok finomságát, a belső szabadság keresését, és az önelfogadás nehéz, de felemelő útját. Vajon melyik nézőpontunk igaz? Vizler-Nyirádi Luca stílusa lírai, mégis letisztult, ami még jobban kihangsúlyozza a könyv érzelmi mélységét.
1. Vizler-Nyirádi Luca -Kismadaram
2. Diana Gabaldon -Outlander
3. Orvos-Tóth Noémi – Örökölt sors
4. Grecsó Krisztián – Apám üzent
5. Horváth Charlie – Charlie 77 sztori
TOP 5 reménység 2025-re
1. Tremonti koncert Magyarországon
2. Egy olyan új album, amit végtelenítve szeretnék hallgatni
3. Fergeteges koncertek
4. Megunhatatlan sorozatok
5. Letehetetlen könyvek
Szénégető Richárd
TOP 20 külföldi lemez
Elképesztő év volt 2024. Totális meglepetés számomra, mennyi, de mennyi kurva jó lemez jelent meg. Annyi, hogy kénytelen voltam csalni és megtoldani öttel a lemezek számát, de pszt, a többieknek ne szóljatok! Komoly brainstorming volt a sorrend felállítása. Olyannyira, hogy megmondom őszintén, sokáig az is opció volt, hogy csak ABC sorrendbe teszem, de az túl megúszós lett volna! Viszont bármennyire nem ez lett a Body Count legerősebb albuma, fel sem merült bennem, hogy ne tegyem az első helyre, még akkor is, ha objektíven nézve nem az első lenne a jogos helyezése a korongnak! Ahogy az is, hogy a kvázi „nulladik” a Petty Country legyen, mert az egy tisztelgés, egy tribute, de annyira hibátlan, hogy muszáj itt lennie!
0. Petty Country (A Country Music Celebration Of Tom Petty)
1. Body Count: Merciless
2. Brian Kelley – Tennesse Truth / Ed & Mary Margaret’s Son
3. Linkin Park – From Zero
4. Twisters OST
5. Texas Hippie Coalition – Gunsmoke
6. Judas Priest – Invincible Shield
7. Luke Grimes: Luke Grimes
8. P.O.D. – Veritas
9. Skillet – Revolution
10. Lainey Wilson: Whirlwind
11. The Funeral Portrait – Greetings From Suffocate City
12. Brantley Gilbert: Tattoos
13. The Offspring – Supercharged
14. Bon Jovi – Forever
15. Bruce Dickinson – The Mandrake Project
16. Luke Bryan: Mind Of A Country Boy
17. Bad Omens – Concrete Jungle [The OST]
18. Shane Smith & the Saints: Norther
19. Sum 41 – Heaven :X: Hell
20. Ministry – Hopiumforthemasses
21. Zombeast – Heart Of Darkness
22. Cemetery Skyline: Nordic Gothic
23. Jerry Cantrell: I Want Blood
24. Mandoki Soulmates: Memory Of Our Future
25. Tennessee Blues Mob: Deep Dark Alibi
TOP 10 magyar lemez
Magyar fronton sem volt kevésbé erős az év, de talán egy kicsit több meglepetés is jött, mint azt vártam. Az első hely itt nem nagyon lehetett kérdéses, olyannyira nem, hogy azt kapásból tudtam, amint a listát elkezdtem, hogy ezek az arcok viszik a prímet, ahogy az is biztos volt, hogy Endréék befutnak a második helyre és Ákos a dobogóra. Ám, a többi nem volt könnyű, nagyon nem!
1. Asphalt Horsemen: Never Forget
2. Ossian: Angyalok és emberek
3. Ákos: Metropolis
4. Phrenia: Your Heaven Is My Hell
5. Dying Wish: A világ peremén
6. Watch My Dying: Egyenes kerülő
7. AWS: Innen szép nyerni
8. Road: Az utolsó rapszódia
9. Thy Catafalque – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
10. Pokolgép: Vissza sose nézz
11. Palásti csata 1552 rockopera
12. Nagyferó és Csillag Endre: A Beatrice legendája
13. Alvin és a Mókusok: Haljunk bele együtt
14. Firkin: Rumini Tükör-szigeten/Kocsmadalok
15. At Night I Fly: collision/fusion/division
+1 Rudán Joe: Vasvitéz
+1 Pennhurst: Törésvonal
+1 Magma Rise: Neither land nor sea
+1 Ektomorf – Vivid Black
TOP 10 külföldi dal
Na, megint egy lista, ahol az első három hely egyértelmű volt, de a többi már nem annyira. Aztán ahogy írtam össze, azt vettem észre, hogy „enyhe” country túlsúly van, így végül ezt is kénytelen voltam bővíteni… Ám az első hely még így is megosztott lett, nem volt mit tenni, hármas holtverseny!
1. Shane Smith & the Saints: Adeline / Field Of Heather / Body Count: Do Or Die
2. Brian Kelley: Barefeet Or Boots / King Ranch / Rockin’ Randall
3. Luke Grimes: Ain’t Dead Yet
4. Lainey Wilson: Whirlwind / Out Of Oklahoma
5. Wynona & Lainey Wilson: Refugee
6. Cemetery Skyline: The Coldest Heart
7. Texas Hippie Coalition: Eat Crow
8. The Funeral Portrait: Alien / Voodoo Doll
9. Daughtry: Artiffical
10. Luke Combs: Ain’t No Love In Oklahoma
TOP 5 magyar dal
Ez volt az egyetlen lista gyakorlatilag, ami azonnal „kifolyt” az ujjaimból, mert rögtön tudtam, miket akarok ide!
1. Ossian: Félúton
2. Ákos: Csak énekelj / Bolondulásig
3. Road: Az utolsó rapszódia
4. AWS: Innen szép nyerni
5. Dying Wish: Hamvakból / Legyen sötétség
TOP 5 film
Megszoktam már, hogy ha zenei téren kiemelkedő egy év, akkor az film fronton gyenge lesz. Nagyjából bejött ez most is, azt leszámítva, hogy kaptunk ilyen mesterműveket, mint a Polgárháború, vagy meglepő módon a Twisters.
1. Polgárháború (Civil War)
2. Dűne – Második rész (Dune – Part Two)
3. Twisters – Végzetes vihar
4. Kung Fu Panda 4.
5. Horizont: Egy amerikai eposz
Futottak még: Alien: Romolous, Bob Marley: One Love, Agymanók 2., Fekete pont, Late Night with the Devil, Beetlejuice Beetlejuice, Rebel Ridge, Beverly Hills-i zsaru 4.
TOP 5 sorozat
Na, a lista, amin nulla a meglepetés. Taylor Sheridan és Michael Connelly uralom van, meg egy kis Pingvin. Nincs új a Nap alatt! :)
1. Yellowstone
2. Az igazság ára
3. Spec Ops: Lioness
4. Az olajügynök
5. Pingvin
TOP 5 könyv
Könyves fronton is tudott nagyokat húzni az év. Je Nesbo új regénye elképesztő, Benyák Zoli trilógiája csodálatos, ha tehettem volna, osztott első helyet kapnak!
1. Jo Nesbo: Vérségi kötelék
2. Benyák Zoltán: Requiem-trilógia
3. Bán Mór & Karády Anna: Karácsony Lillafüreden
4. Ice-T: Egy gengszer útja Hollywoodig
5. Hajime Isayama: Attack On Titan – gyűjtemény 1.
TOP 5 koncert
Végre eljutott a Take That kis hazánkba és még Túró Rudit is ettek a színpadon! Kellhet ennél több? Na, ugye, hogy nem?
1. Take That, Budapest Park
2. Body Count, Budapest Park
3. Judas Priest, Rockmaraton
4. In Flames, Arch Enemy, Soilwork, Barba Negra
5. Sepultura, Obituary, Barba Negra
TOP 5 reménység 2025-re
1. Lynyrd Skynyrd új album és Európa turné
2. Body Count Európa turné
3. Még több country sztár jön Európába
4. Nem bassza el a Netflix a Harry Hole-sorozatot
5. Folytatódik a Yellowstone