Ezzel a filmmel el is érkezünk Christopher Nolan eddigi rendezõi munkásságának kivesézéséhez. Aki végigolvassa az összes, vele kapcsolatos cikkünket (Mementó, Álmatlanság, Batman: Kezdõdik, A tökéletes trükk és a Sötét Lovag), láthatja, hogy sem Ric$ sem én nem beszéltünk a levegõbe, amikor Hollywood egyik legjobb rendezõjének tituláltuk õt. Aki valóban, és ténylegesen izgalmas, csavaros és élménydús filmeket akar látni, annak minden filmjét ajánlom.
Író és rendezõ: Christopher Nolan
Fõszereplõk: Leonardo DiCaprio (Dominic Cobb), Joseph Gordon-Levitt (Arthur), Ellen Page (Ariadne), Tom Hardy (Eames), Ken Watanabe (Saito), Cillian Murphy (Robert Fischer)
Még mielõtt vázolnám a filmmel kapcsolatos meglátásaimat, érdemes megfigyelni, hogy Christopher Nolan látszólag szeret ugyan azon színészekkel dolgozni. Michael Caine (mindkét Batman, a Tökéletes Trükk illetve Eredet) és Christian Bale (mindkét Batman, a Tökéletes Trükk) is láthatóan több filmjében kapott fontosabb szerepeket (ezt csak Caine miatt említem, aki ebben a filmben is szerepel).
Alapsztori: Dominic Cobb (Leonardo DiCaprio) nem átlagos adottsággal rendelkezik. Képes mások elméjét irányítani, illetve a rendelkezésére álló furcsa géppel (melyet a hadsereg fejlesztett ki csoportos álomlátogatásra) kilopni információkat az emberek agyából, amikor azok álmodnak. Azonban munkájának veszélye okán nem térhet haza a családjához az Egyesült Államokba. Egy nap egy igen befolyásos üzletember kínál neki egy munkát, melynek fizettsége gyanánt ismét együtt élhet majd a családjával – már amennyiben sikerrel jár. Feladata nem az, hogy ellopjon valamit, hanem, hogy beültessen egy gondolatot valaki agyába.
Azt mindenképpen tudni kell errõl a filmrõl, hogy nem beszédes. Ez alatt azt értem, hogy nem érdemes közben másra is figyelni, beszélgetni, vagy vasalni, mittudomén, hiszen ha egyetlen apró mozzanatot is elszalasztunk, könnyen értelmetlenné, vagy érthetetlenné válhat a film számunkra. Ezt pedig nyilván nem akarjuk.
Christopher Nolan ismét megmutatta azt, hogy mennyire ismeri az emberek lelki világát. Mind az Álmatlanság, mind a Tökéletes trükk megfelelõ példaként hozható fel emellett az állítás mellett. Ebbe a sorba áll be most az Eredet is. A feleségét elveszítõ fõszereplõ, a mardosó bûntudat, a megszállottság, a félelem, az emlékek, mind-mind helyet kaptak ebben a filmben.
Ami tetszett: A cselekmény. Zseniálisan kidolgozott cselekménysort láthatunk, amelyben mindenkinek megvan a maga szerepe. A csapat összes tagjáról megtudunk valamit, a karakterek megfelelõen ki vannak dolgozva (amennyire a filmhez szükséges). Nincsenek felesleges jelenetek, idõhúzás, unalmas részek. Minden pillanat igenis fontosnak mondható a történet szempontjából.
Ami nem tetszett: Gondolom senkinek nem mondok újat azzal, ha elárulom, hogy a film álmokról szól. Mirõl is híresek az álmok? Hogy szinte bármi megtörténhet bennük. A fizika, a matematika, a kémia összes törvényét meghazuttoló dolgokat láthatunk, és élhetünk át, miközben álmodunk. Ha ehhez hozzáadjuk még azt is, hogy mi tervezhetjük meg a saját álmunkat, akkor belátható, hogy még messzebb mehetünk. Ehhez képest az Eredetben talán egyetlen olyan álom van, ami ténylegesen látványos (és az is inkább csak az eleje-közepe felé). Az összes többi olyan, mint ha a valóságban játszódna az egész. Szerintem ilyen szemszögbõl sokkal tovább is elmehetett volna Nolan bácsi.
A kamerakezelés és a filmzene elsõosztályú, egyszerûen hibátlan. A háttérzene mindig az adott jelenethez illõ, fokozza annak izgalmait, érzéseit, soha nem zökkenti ki a nézõt a ráhangolódásból. A néhány (számomra) logikai bakit leszámítva nehéz eldöntenem, hogy a rendezõ úr a Tökéletes Trükk címû filmmel alkotta meg élete legjobbját, vagy ezzel az alkotással.
Olvassátok el az összes Nolan-cikket, nézzétek meg az összes filmet, utána pedig kérjük a véleményeket és az érveket, melyik a jobb? A Tökéletes Trükk vagy az Eredet.
Nálam 10/9. (mármint az Eredet)