Eltűnt, keressük! – Nyomozás, leszámolás és maffia, új Rejtélyek Háza szoba!

Szabadulószoba. Új helyen, új köntösben. Ezzel az ígérettel csábított régi jó partnerünk a Rejtélyek Háza esztergomi részlege minket, hogy a szerkesztőség vegyen részt az új helység tesztelésében. Az előzőt nagyon szerettük, pályafutásának egy éve alatt jómagam három alkalommal is megcsináltam, kíváncsi voltam, vajon az új mennyire tudja azt túlszárnyalni. Yoogee, Dávid és jómagam tehát ismét egy pince foglyai lettünk…

Akár egy könyv, vagy film ajánlójánál, úgy itt is roppant fontos a spoiler-mentesség. Anno, mikor a legtöbb feladatot leteszteltük, igyekeztünk az RH csapat kreatív részlegének jó tanácsokat adni, mitől lehet a játék még élvezetesebb, még gördülékenyebb. Az egyik ilyen beszélgetés alkalmával vázoltam fel egy picit felnőttesebb szabadulószoba ötletét Kónya Andrisnak, a feladatok és a koncepciók megalkotójának. Ő fogta az ötletemet, kiforgatta a négy sarkából, majd kiegészítette a saját dolgaival.
Ezúttal kapunk egy kicsit komplexebb sztorit, mint a Halloween-i szoba esetében, méghozzá az 1920-as évek Amerikájába megyünk, a szesztilalom idejére, ahol meg kell oldanunk egy esetet, ami egy eltűnt riporternőhöz és segédjéhez kapcsolódik. Többet felesleges előzetesen tudnunk, hiszen az már jelentősen csökkentené az izgalmi faktort. 🙂

Amikor az ajtó becsukódott a hátunk mögött, és lementünk a lépcsőn, elégedetten nyugtáztam, hogy a feeling és a hangulat tényleg egy korabeli pincehelyiséget idéz, már amennyire el tudom képzelni persze. 🙂 Nem tudom, ki hogy van vele, de ilyen helyre szerintem a legjobb összeszokott csapattal menni, ahol mindenki másban és máshogy jó. Akárcsak az előző alkalommal, most sem állt az agyunk elsőre a helyes gondolatmenetre, hanem más irányban kezdtünk el tapogatózni, mint  kellene. Ez volt anno a másiknál is ugyebár, és ott egy nagyobb vakvágány után tudtunk csak rátérni a feladatokra. Ennek oka nem is igazán a nehézségen múlott, hanem azon, hogy az Ördög a részletekben rejlik ugyebár. Túl akartuk komplikálni a dolgokat, aztán mikor rájöttünk a helyes folyamatra, akkor már ment minden, mint a karikacsapás. 🙂

Az idő ezúttal is 69 perc, ami hiába ugyanannyi, mintha most kicsit több lenne a feladat, pörgősebb a játékmenet. Tetszett a sorrend, a feladatok, meg úgy az egész koncepció rendben volt. Kaptunk ugyan súgót, de már csak dacból sem szeretek ilyen eszközökkel élni, ahogy a többiek sem. (Dávid konkrétan kategorikusan kijelentette az elején, hogy azt hagyjuk a p…..a. András mosolyogva ott hagyta azért.) Mivel rögtön belépéskor egyértelművé válik, hogy lesz még egy helyiség, ha sikerült kinyitni az ajtaját, illetve a sztoriban is volt utalás az okkult szálra, ezért alig vártam, hogy végre ott tarthassunk, és lássam mi van ott. Az ötletesség néhol elégedett mosolyra késztetett, máshol a homlokomat csapkodtam, hogy vajon hogy jut ilyen az eszébe Andrásnak?
Ahogy néha az órámra pillantottam, láttam, hogy ezúttal is csak úgy repülnek a percek. Sokszor azt is hittem, nem leszünk készen 69 perc alatt, de aztán mindig megjött a következő ihlet, az Isteni szikra, így sikerült pontról pontra haladni. Valamivel az idő lejárta előtt aztán meglett a megoldás, sikeresen megtaláltuk a szabadulásunk kulcsát, és elégedett mosollyal kiballagtunk, hogy ez is megvolt, megcsináltuk!

Levonva a konzekvenciákat, azt kell mondanom, sikerült túltennie a szobának az elődjén. A Halloween-i szabadulás is nagyon kedvemre való volt, már csak témája miatt is, de ez a szoba, az erősen +18-as, néhol kicsit Lovecraft-i, horroros hangulata miatt jóval közelebb áll hozzám. A kapcsolódási pontokat pedig szeretjük ugyebár, ezért megjegyzem: a Rejtélyes Vacsora és a szoba története kapcsolatban áll egymással, ahogy a Horror-Színház Telihold színdarabja és a Telihold Szabadulószoba is (ami szintén remek szórakozás). Már most imádom a szobát, és amint elérhetővé válik a nagyközönség számára, biztosan végigcsinálom/végigcsináljuk még egyszer! 🙂

Információ, foglalás, aktualitások:
https://rejtelyekhaza.hu/
https://www.facebook.com/rejtelyekhaza
https://www.facebook.com/rejtelyek.haza.rh

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás