Rögtön az év elején néhány tervet szeretnénk megosztani veletek, kedves olvasók az év első felére vonatkozóan. Azt megígérhetjük, hogy idén is a tőlünk telhető legkomolyabb szakmaisággal és szorgalommal válogatjuk és gondozzuk e történeteket, melyek remélhetőleg mindenki számára kiváló olvasmányélményeket nyújtanak majd!
Dennis Lehane-nel nyitunk, aki hat év kihagyás után jelentkezett új regénnyel, mely ráadásul bevallottan az utolsó prózai munkája lesz, tehát a megjelenés igazi kuriózum, és ennek megfelelően viharos kritikai sikert aratott. Felkerült minden toplistára, az Amazon egyenesen az év könyve címet adta neki krimi/thriller kategóriában. Az Apró irgalmak Boston 1974-es, iskolai szegregációs válságának színfalai előtt játszódó, lebilincselő hatású mű, főszerepben egy mindenre elszánt nővel, aki eltűnt lányát keresi. Februári megjelenéssel készülünk.
Szintén februárban adjuk ki Bob Mortimer angol humorista és színész első regényét, A Szacuma-rejtélyt, ami óriási sikert arat a hazájában 2022-es megjelenése óta, és mindenkinek ajánljuk, aki szeretne egy jót nevetni, és kedvelte Richard Osman és Benjamin Stevenson történeteit. Abszolúte tetten érhető benne az a fajta humor, ami miatt szeretjük Ricky Gervais-t, vagy bármit a szigetország agyzsibbasztóbb sitcomjaiból. A regény egy eltűnt férfiról szól, akit többen is nagyon szeretnének megtalálni, és ez különféle lehetetlen helyzeteket eredményez.
2024 egyik legjobban várt könyve lesz Pierce Brown Vörös lázadás-sorozatának a hatodik része, ami majdnem öt évig készült, de minden munkatársunk, aki dolgozott a szövegen, azt mondja, hogy rendkívül jól sikerült. A kötet Fényhozó címmel jön, vélhetően már februárban végén. És ha már sci-fi, megközelítőleg a Mickey7 filmadaptációjával egyidőben kihozzuk Edward Ashton tollából a folytatást is, Antianyag blues címmel, mely ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbamaradt.
Márciusban visszatér Alix E. Harrow. A Starling-ház című regénye az eddigi legsikeresebb műve; azon túl, hogy például Reese Witherspoon is beválasztotta a könyvklubjába, Harrow képviseletétől is azt hallottuk, hogy ő egyre inkább kiemelkedik a fantasy közegéből, és a regényeivel műfajoktól függetlenül sok olvasót ér el. Mi már egyébként hasonlót tapasztaltunk annak idején a Tízezer ajtó kapcsán is, a szerzőben abszolúte megvan a potenciál, hogy olyan kaliberű alkotó legyen, mint Neil Gaiman vagy V. E. Schwab. Ez a regénye egy amerikai kisvárosban játszódó gótikus fantasy egy kísérteties házzal és több furcsasággal a középpontban, egyszerre érezzük klasszikusnak és modernnek ebben a tematikában.
Szeretnénk még áprilisban kiadni Shannon Chakraborty új könyvét, a The Adventures of Amina al-Sirafit, aminek főszereplője egy visszavonultan élő kalóz, aki elvállal egy utolsó, minden eddiginél nagyobb jutalommal kecsegtető küldetést, és ez különböző rejtélyes kalandokba sodorja. A regény tele van varázslattal, és rendkívül egzotikus helyszíneken játszódik, színvonalában nagyon is méltó a Dévábád-trilógiához.
Májusban várható Shelley Parker-Chan A nappá vált lány című epikus művének a lezárása. A kötet címe A sötétségbe fojtott világ, melyben tovább követhetjük az első részben megismert szereplők életét, és előre szólunk: ez egy rendkívül kegyetlen könyv, tényleg csak erős idegzetűeknek ajánljuk. Bízunk benne, hogy a befejezéssel mindenki elégedett lesz.
Természetesen lesz pár ígéretes horrorunk is. Az év elején érkezik Ken Greenhall bizarr klasszikusa, a Pokolfajzat, aminek egy pszichopata bullterrier a főszereplője, és a történet nagy részét az ő szemszögén keresztül olvashatjuk. Cujo rajongóknak tökéletes kikapcsolódás. E mellett tavasszal érkezik Jack Ketchum folytatása a Holt idényhez (a kötet címe Ivadék lesz), a Könyvhéthez közeledve és az év második felében pedig számos új szerzőt is bemutatunk majd.
A könnyedebb műfajok kedvelői sem unatkoznak majd: pazar címekkel töltöttünk fel az Magnólia Kiadó megjelenési listáját is: érkezik az új Carley Fortune-regény, de jön új könyv Jeneva Rose tollából. Új szerzőt is avatunk Amber Smith személyében, akinek Amilyen akkor voltam című regénye a családon és iskolán belüli erőszak témakörét boncolgatja meglehetősen egyedi nézőpontból, ami miatt viharos kritikai sikert is aratott a tengerentúlon. Késő tavasszal pedig egy igazán nagy szerzőt mutatunk be, aki ráadásul magyar származású: mi fogjuk ugyanis kiadni a korábban Pulitzer-díjra és Nemzeti Könyvdíjra is jelölt Rebecca Makkai új könyvét, a Lenne pár kérdésemet. Ez egy modern kampuszregény, ami egy régen elkövetett gyilkosságot tár fel. Ha vannak köztünk Donna Tartt-rajongók, ők biztosan imádni fogják a történetet, ami egyszerre mélyenszántó merengés a valódi krimi műfajának értékein és etikáján, illetve egy „me too” elszámoltatás. Makkai prózája rendkívül erős, szóval ilyen szempontból is érdemes lesz figyelni majd rá.