MANDOKI SOULMATES – A Memory Of Our Future

A Mandoki Soulmates új lemezének a híre világszinten felkavarta a zenei szakma állóvizét

A szakma és azok a zenei kritikusok, akiknek már volt szerencséjük meghallgatni az
új albumot, egyöntetűen pozitívan fogadták és felemelő cikkekben ünneplik a „Memory Of Our Future” című, új kiadványt, méltatva annak zenei gazdagságát és művészi mélységeit a prog-rock hazájában, Angliában, és a fusion jazz kiemelkedő területein is: az Amerikai Egyesült Államokban. Ez a lemez új szintet képvisel a műfajban, és az egyértelműen kihagyhatatlan. Rajongók milliói várják izgatottan, hogy végre hallhassák az albumot, amely május 10-én jelenik meg világszerte.

„Ez a zenekar egyszerűen 100%-ban képviseli azt, amire zenészként vágyok.” – Till Brönner.

Több mint három évtizeddel megalakulása után a Leslie Mandoki által vezetett Mandoki Soulmates zenekar nemcsak zenei áttörést hozott az új A Memory Of Our Future című albumával, hanem precizitást is, mely a szenvedély csúcsát képviseli, egy igazi hangtechnikai mesterművet. A teljes korongot analóg eszközökkel rögzítették és állították elő a  kezdetektől fogva az utolsó pillanatig, hűen megőrizve a művészi folyamat autentikus élményét az első hangtól a kész bakelitig. „Ez az analóg hangzás esztétika még egy telefon kis hangszóróján is átjön ebben a digitális világban ahol a legtöbben streamingben fogják hallgatni… Egy kézzel, töltőtollal írt levél a közönségünknek” – nyilatkozta Leslie.

Újdonság, hogy egy 80 perces, egy központi gondolatra épülő album elkészítése ritka vállalkozás napjaink zenei világában beleértve azt, hogy az anyag tisztán, analóg jelfeldolgozással véglegesedett a mikrofontól a keverésen és maszteringen át a vinyl lakkvágásáig. Egy kontinensen átívelő projekt volt ez, hiszen a Starnbergi-tónál lévő Mandoki-stúdióban már lekevert analóg mesterszalagot a híres Greg Calbi (John Lennon, Bob Dylan, Paul Simon, Bruce Springsteen) finomította tovább Leslie-vel a New York-i Sterling Sound masztering stúdióban, míg a bakelit masztert az Emil Berliner Studios-ban keverték. Mindkettő garancia arra, hogy az LP kiválóan megfeleljen minden speciális audiofil igénynek.

A napjaink zenéjében ritka rögzítési és produkciós folyamat alkalmazásával sikerült az  együttesnek egy melegséget és vibráló hangzást megörökítenie, ami gyakran hiányzik a digitális felvételekről. „A Memory Of Our Future” összességében olyan változatos zenei művet teremt, mely a progresszív zenétől a jazz rockig terjed és ötvözi a kompozíciós érettséget, a játékos könnyedséget, valamint a művészi szólókat izzó feszültségével és mélyreható társadalmi, politikai szövegeivel.

A Mandoki Soulmates a rock és fúziós nagymesterek generációkat átölelő szuperbandája – melynek tagjai az alapító, Leslie Mandoki mellett: Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell (Supertramp), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), , Tony Carey (Rainbow), Nick van Eede (Cutting Crew), Jesse Siebenberg és Mark Hart (mindketten a Supertrampből) – egy olyan összefogás, mely az emberiség egységéért emel szót a megosztottság útvesztői közepette.

Az „A Memory Of Our Future” albummal a Mandoki Soulmates egyedülálló módon ötvözi a zene legmagasabb minőségét a maga társadalmilag és politikailag releváns üzeneteivel. Ez a lemez nem csupán a progresszív zene és a jazz rock rajongóinak szól, hanem minden olyan embernek, aki igazi és hiteles zenét keres.

A Blood In The Water és az Enigma Of Reason dalok azon időkre emlékeztetnek, amikor a normális élet elveszett, és félelmeink realitást nyertek.

A Devils Encyclopedia nemcsak egy kiáltvány a totalitarizmus és az agresszió ellen, hanem figyelmeztet a közösségi média propaganda hatásaira is.

„The Big Quit” refrén soraiból: „Nehéz idők kemény embereket nevelnek, Kemény, bátor emberek könnyebb, szebb időket teremtenek, a könnyed idők könnyelmű generációt nevel fel, és a hanyag, könnyelmű generáció nehéz időket teremt megint. Ebből az ördögi körből nem találjuk a kiutat”.

„We Stay Loud” című dal felhívás arra, hogy bátrak legyünk, és ragaszkodjunk a szenvedélyünkhöz, amellyel a konformitás helyett a zajos ellenállást választjuk.

Magyarországon a lemez előrendelhető az MG Records oldalán:
https://lnk.to/MandokiSoulmates_AMOOF

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás