A Dirkschneider & Old Gang Babylon című albuma bizonyítja, hogy az öreg, német metal királynak még mindig akad témája, amiről mesélhet. Néhány zenekar meghallgatások nyomán vagy véletlen találkozások révén alakul, mások meg évtizednyi közös történelemből, kölcsönös tiszteletből és abból az egyszerű igazságból születnek, hogy a nagyszerű alkotó kémia soha nem hal meg vagy ki.
Udo „Smirgli” Dirkschneidert nem kell bemutatni. A hang, amely meghatározta az Accept aranykorát, az ember, aki az U.D.O.-t heavy metal intézménnyé tette – egy élő legenda. De a legendák általában nyughatatlanok és amikor a nyughatatlan legendák elkezdik felhívni régi társaikat, varázslat történik, így született meg a DATOG is valamikor 2020. nyarán. A világ épp szünetet tartott, de a kreativitás nem. Udo felvette a telefonját, Peter Baltes (az Accept korábbi basszere és titokban vokalista) jelentkezett, Stefan Kaufmann (az ember, aki az Accept gitárhangzását formálta korábban) már készen állt, majd Mathias „Don” Dieth (a Sinner és az U.D.O. korábbi hathúros varázslója, egyben ügyvédje) is csatlakozott a csapathoz, egyúttal Udo fia, Sven – aki egy évtizede már az apja mögött dübörög – tette teljessé a családi kört. Volt azonban itt még egy csavar, egy hölgy személyében: Manuela Bibert, aki miután 2019-ben állakat ejtett a földre az U.D.O. We Are One című nagyzenekari albumán, már itt is maradt, eszük ágában sem volt elengedni. (Istennek hála ezért, is!)
Aztán jöttek a kislemezek 2020. nyara és 2021. ősze között, a Where The Angels Fly, a Face Of A Stranger és az Every Heart Is Burning, ártatlanul. Valójában azonban tesztmenetek voltak ezek, vagy legalábbis azt hitték. A produkció átlátható volt, mégis erőteljes – minden hangszer lélegzett, minden énekhang releváns volt, semmi sem veszett el a nagy egészben. Aztán a dolog olyan lendületet vett, amire nem számítottak, még kissé meg is lepődtek, mert a dalok az akkori vírushoz hasonlóan szélsebesen terjedtek, a rajongók lelkesedtek, a kiadók meg kopogtattak, de a koncertügynökségek sem akartak kimaradni. A kérdés elkerülhetetlenné vált: Van még több?
Aztán amikor a koronavírus miatti korlátozásokat végre feloldották, az összetéveszthetetlen hangú férfi ismét turnékra készült: az U.D.O. és a Dirkschneider ettől kezdve folytatták a zenei utazásaikat. Bár a DATOG-ot a rajongók nem felejtették el, de aligha mertek reménykedni abban, hogy az Arising utódja hamarosan megjelenik, ha egyáltalán tervben volt.
És akkor 2025-ben hirtelen újra felbukkant a DATOG név: havonta jelentek meg videoklipek az új dalokból, amiből összesen 12 klip lesz majd, minden dalhoz egy, ez metaltörténeti csemege is egyébként. Na, és amit látunk és hallunk, valószínűleg minden várakozásunkat beváltja. A DATOG-nak ismét sikerült megragadnia a „régi” szellemiséget, de immár új köntösben.
A nyitószám címe, az It Takes Two To Tango egy fergetegesen sodró lendületű rockkolást ígér, amit nagyszerű dallamok, briliáns együtt éneklős refrén és egy ultraerős gitárszóló jellemez. A címadó dal, a Babylon keleties beütésű és egy fokot ejt a színvonalból, de Manuela Bibert olyan lélekbe hatoló módon adja elő, ami tökéletes harmóniát képez Udo bácsi rekedtes hangjával.
A cím elárulja, hogy a Hellbreaker nem ballada. Itt – bocsássanak meg – az Accept régi védjegyeit használják fel, erőteljes hangulatot kölcsönözve a dübörgő dalnak. A nagyszerű énekhang a Faceless World régi szép napjaira is emlékeztet (véleményem szerint ez az egyik legjobb U.D.O. album, ever), de a gitárjáték is simán simulékonyan simul a szerkezetbe.
A Time To Listen ismét felpörgeti a tempót, Manuela és Udo hangja ismét tökéletesen keresztezi egymást, egy dal, amelyet biztosan együtt fog énekelni a tömeg a koncerteken. Udo balladaszerű dalokat is tud írni, ezt már újra és újra bebizonyította, a Strangers In Paradise-ban az énekduó pedig új dimenziókat ér el!
A Dead Man’s Hand óvatosan indul, de gyorsan átlép dübörgő morajlásba. Manuela énekhangja, ami Udóval, és különösen a refrénben kombinálva ismét a tömegekhez szól, szinte himnikus. A The Law Of A Madman-t Don és Stefan gitárjátéka teszi emlékezetessé, a hathúrosokat itt egyértelműen szándékosan helyezték előtérbe.
A Metal Sons sokkal egyértelműbben képez hidat a régi és az új közötti szakadékon, mint az album bármely más dala. A ritmusszekció és a gitárok nagyobb hangsúlyt kapnak, míg a lecsupaszított vokál inkább a háttérben marad.
A Propaganda egy robbanás, amely zeneileg jegyben jár a Metal Sons-szal és világossá teszi, hogy az „Old Gang” egyáltalán nincs túl a fénykorán. A Blindfold Manuela „magánszáma”, egy dal, amely nem hasonlít egyetlen dalhoz sem és amelyben a pacsirta szégyentelenül bemutathatja, mire képes, a teremtés koronái csak a refrénben és tompítva szólalnak meg. A gitárszóló szívszorító, az akusztikus gitárra váltás pedig mesteri. Gyilkos!
A Batter The Power durván kirángat a melankóliából. Itt is vannak enyhén orientális elemek, amelyek kapcsolódnak a címadó dalhoz. A Beyond The End Of Time gitárjátéka erősen emlékeztet a Princess Of The Dawn-ra, és a végén egyértelmű utalással engedi el az albumot a DATOG gyökereit megidézve.
Tizenkét szám tehát. Köztük pedig egyetlen töltelék sem található. A mottó egyszerű volt: A legjobb dalok nyernek. A zúzós riffektől Mathias Dieth fergeteges szólóiig (komolyan, a fickó ihletetten megszállott), a Babylon egy mesterkurzus abban a témában, hogyan készítsünk egy olyan metal albumot 2025-ben, amely tiszteleg a múlt előtt anélkül, hogy benne élne.
A hároménekes koncepció lehetett volna egy trükk, gyengébb kezekben az is lett volna. De a DATOG nem szórakozik, az Udo védjegyévé vált üvöltés, Manuela szárnyaló ereje, Peter nyers éle – minden hang megkapja a maga pillanatát, gondosan oda helyezve, ahová való. Szó nincs itt demokráciáról, csak arról, mi szolgálja éppen a DAL-t. Ez nem egy egyszeri és nosztalgikus utazás. Ez egy lendületes, céltudatos zenekar, amelynek dalai követelik, hogy élőben játsszák őket. A DATOG bebizonyította, hogy amikor legendákat ültetsz egy szobába, és hagyod, hogy azt tegyék, amiben a legjobbak, nem csak egy új együttest kapsz – hanem egy érdemi kinyilatkoztatást.
A Babylon teljesen magával ragadott, így a következő lépés számomra mindenképpen, hogy megtapasztalhassam, hogyan működik élőben. Ez az album mindent tartalmaz, amire számítottál, és mindent, amire nem!
(A vicc kedvéért: Az öreg lendületét ismerve – ugye az utóbbi időben Accept setlistes fellépések, nagyzenekari kíséretes koncertek, U.D.O. turnék is voltak, lesznek, most meg itt a DATOG is –, nem lepődnék meg egy olyan Dirkschneider albumon sem, amin csak saját új dalok vannak. :-))
9/10