A Killswitch Engage a metalcore vagy ahogy akkoriban hívták NWOAHM (New Wave of American Heavy Metal) műfaj egyik legfontosabb és legmeghatározóbb zenekaraként vonult be a zenei köztudatba. A 2000-es évek elején robbantak be a színtérre, és azóta is gyakorlatilag töretlen népszerűségnek örvendenek. Sőt, ha úgy nézzük az egész vonulat egyetlen igazi túlélői. Gondoljunk csak bele, hogy az olyan hasonló ivású zenekarok, mint a God Forbid vagy Shadows Fall, és lehetne még sorolni a jobbnál jobb bandákat, vagy feloszlottak vagy tetszhalottak, mint az említett két banda is. Szóval igazából csak egy legény van talpon a vidéken. A zenekar védjegye mindig is a dallamos refrének és a súlyos riffek tökéletes elegyítése volt, amely egyedi és azonnal felismerhető hangzást kölcsönöz nekik. A Killswitch Engage túlélte a tagcseréket, Jesse Leach énekes tízen pár évvel ezelőtti visszatérésével pedig újult erővel folytatták pályafutásukat. Adam Dutkiewicz gitáros és dalszerző zsenialitása garancia a minőségi dalokra, így a zenekar egyenletes és magas színvonalú teljesítményt nyújt lemezről lemezre. This Consequence című új albumuk is a zenekar erejét bizonyítja. Az album fogós, ökölcsapásszerű dalaival azonnal rabul ejti a hallgatót, miközben a dallamos megoldásoknak köszönhetően jó értelemben vett slágereket is tartalmaz. Pontosan emiatt a This Consequence első hallásra ismerősnek tűnhet a Killswitch Engage rajongóinak, mégsem válik panelessé vagy unalmassá. A lemez kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, és minden dal tartogat valami izgalmas megoldást még úgyis, hogy újdonság erejéről nem beszélhetünk.
Nehéz dalokat kiemelni egy ilyen egyenletes színvonalú és jól megírt albumról, és meg sem próbálok végig menni a lemezen. A kezdő dal az Abandon Us-al már egészpályás letámadással nyit. Igazi arcba mászó masszív riffel és Jesse mély hörgésével kezdődő nóta egy olyan megadallamos refrénnel van megkoronázva, hogy azt tanítani kéne. Gyakorlatilag az első négy-öt dal hasonló recept szerint íródott és egyik sem enged a minőségből. Nem újítják meg a műfajt az tény, de mindegyikben van annyi fifikás muzikalitás vagy egy azonnal ragadó refrén vagy verze, ami miatt vajsimán ülnek a hallgató hallójárataiba és már a második körben együtt üvöltenéd a sorokat Leach úrral. A This Consequence csúcspontja számomra az ötödiknek érkező I Believe, ami némi újdonságot is tartalmaz, mert az alaptónusa egészen hard rock-os és ez teljesen más húzósságot ad a dalnak, természetesen itt is kapunk egy elképesztően fogós és dallamos refrént. A következő dal kettős a Where It Dies és a Collusion kicsit talán szürkébb darabok, de kizárólag Killswitch mércével mérve, mert sok zenekar a fél életművét odaadná ezért a két dalért. A The Fall of Us viszont minden, csak nem szürke, a death metalos blast beat-tel támadó nóta az utóbbi évek legdühösebb kirohanása a zenekartól. A lelki szemeim előtt már meg is jelent, hogyha élőben előadják, akkor a plafonról kell majd lekaparni az embereket, mert olyan pogó lesz a szám alatt. Az utolsó előtti Broken Glass elején jó érzékkel lassítanak a tempón egy igazi málházós riffel, de természetesen itt sem bírnak magukkal és a dal második felében a lovak közé dobják a gyeplőt. Az albumot záró Requiem a metalcore kvintesszenciája, vagyis inkább a Killswitch Engage-é, ismét zseniális riffek és Jesse Leach megmagyarázhatatlanul ragadós dallamaival és egy több mint kiváló több körös szólóval ér véget a dal. Egyetlen markáns különbséget érzek az új Killswitch Engage albumon a régebbeikhez képest, hogy elkeseredettebb, dühösebb, mint az utóbbi lemezeik. Viszont ezen nincs mit csodálkozni, ha egyre szarabb hely körülöttünk a világ. Erre egyre több művész fog a saját módján reagálni és határozottan az az érzésem, hogy a tágan vett rockzenében ez már nagyon is elkezdődött.
Meg kell, hogy mondjam nagyon sokáig nem akart összeállni a This Consequence számomra, sőt az első hallgatás alapján még rossznak is éreztem. Panaszkodtam is ez miatt Szénégető úrnak, hogy nem akarom a kritikát, szar a lemez, nem akarom lehúzni a bandát, mert alapvetően a szívem csücskei és nem esne jól a lelkemnek, ha bántanám őket. De hála Istennek és annak, hogy nem ír az ember elhamarkodottan. Kellet legalább négy-öt hallgatás és láss csodát, minden összeállt és elkezdett működni az anyag. Ezért most már nyugodt szívvel ki merem jelenteni, ez a lemez tökéletesen illeszkedik a Jesse visszatérése óta kijött albumok sorába és nem lóg kifelé onnan minőségileg sem.
10/9