A tatabányai Crusted zenekar hazánk azon kevés bandái közé tartozik, akik a trash/groove metált igencsak úgymond -nyugati- szinten művelik. Akik ezt a műfajt kedvelik, azok előtt valószínűleg a banda neve sem ismeretlen, hiszen nem egy fiatal csapatról beszélünk. A Mély álom a második nagylemeze a csapatnak, amin ezúttal 9 dal kapott helyet. Tavaly sikerült elcsípnem élőben a bandát kétszer is, így kíváncsi voltam, hogy a korong mennyire tudja visszaadni azt az elkötelezettséget és energiát, amit a banda élőben sugároz.
A Kérges zenekar, nevéhez illően, nem egy sétagalopp muzsikát játszik. Amolyan igazi, arcletépős trash ez, ahol a Sepultura és a Soulfly jammel kicsit a korai Machine Headdel, a Panterával, és valami igazán brutális egyveleget alkot. A 9 dal után egy cseppnyi hiányérzet sem maradt bennem, inkább csak replayre vágytam. Érezhetően sokat fejlődött a csapat a bemutatkozó EP és a első nagylemez óta, annak ellenére is, hogy sajnos a tagság nem volt túl stabilnak mondható az utóbbi években. Bajcsai Ádám hangja, éneke is egy erős fejlődésen ment át, sokkal brutálisabb, jobb, mint korábban volt.
A BlackHeartAudio stúdió neve előttem teljesen ismeretlenül csengett ezelőtt, így kíváncsi voltam, hogy fog megdörrenni a cucc. Már a nyitó Várom esetén teljesen egyértelmű volt, hogy olyan a megszólalás, amilyennek lennie kell: karcos, nyers, viszont kellőképpen telített, szinte úgy szól, mint a példaképek lemezei. Egyedül a basszust hallom én személy szerint egy kicsit halknak. Szövegek terén is történt egy erős minőségi fejlődés. Kicsit úgy vagyok ezzel a műfajjal, hogy szerintem baromira nehéz jó szövegeket írni magyarul, úgy, hogy ne hassanak butácskának néhol, és a stílusidegen se legyen. Ám ezúttal Nyeste Renáta remekül oldotta meg a feladatot, ezen a téren sincs szégyenkezni valója a csapatnak. Az energia, a düh és az elkeseredettség, tenni akarás kiválóan átjön a dalokból,ráadásul könnyen a fejünkben is ragadnak a refrének. A 9 dalból nehezen tudnék kiemelni, vagy esetleg pálcát törni bármelyik felett is. Bár talán a Kiút-Ember-Élet-Őserő négyest tartom a legerősebbnek. A borító jól harmonizál a szövegekkel, kellően sötét, mégis minden kivehető, ahogy a zenében is ott a pozitív végkicsengés. (Aki teheti, ruházzon be az eredeti korongra, megéri!)
Amennyire megkésett lemez a Mély álom, annyira büszke lehet rá a csapat. Remélem a következőre nem kell 4 évet várni, és azon is ilyen minőségű dalokat fogunk hallani. Nyilván nem beszélhetünk tökéletes produktumról, viszont mindenképpen minőségi cucc lett az album. Tetszik az út, amire a Crusted lépett. Megnyugtató a tudat, hogy ha a jelenlegi hazai trash generáció kiöregszik, és leteszik a lantot, akkor van utánpótlásuk, méghozzá nem is akármilyen.
Rajong, követ:
https://www.facebook.com/crustedband
Csúcspont(ok): Fogoly szava, Kiút, Élet, Ember, Őserő
Mélypont(ok): —.
10/9! Érett, jóféle, jöhet a következő!