Hát, mindenek elõtt szeretném megköszönni Szabó Lászlóné Ica néninek a lehetõséget, még ha apropója sajnos szomorú is volt. Ica néni férje, Laci bácsi súlyos beteg lett, ami 70 felett már komoly dolog, ezért Ica néni hazautazott, énrám hagyva a vásári portékát.
Tisztességes bérezést ajánlott, ezért elvállaltam a dolgot, és igazából nem is gondoltunk rá, hogy megírjuk ide, de a hat nap elteltével igenis idekívánkozik a dolog! 🙂
A helyszín: Az esztergomi karácsonyi vásár a Széchenyi téren. (Úgy látszik kísért minket ez a helyszín! 🙂 )
1. Nap:
Az elsõ napom vasárnapra esett, amikor is hosszított nyitva tartással kellett dolgozni. A megszokott 15 h – 19 h -ig helyett délelõtt 10-kor nyitottunk, és addig kellett maradni, amíg a programok miatt ember van a téren.
A hõmérõ higanyszála bõven nulla alatt volt, mikor elindultam otthonról, de ne tartottam szükségesnek, hogy jobban felöltözzek, hiszen minden nap járok-kelek a városban, és bõven elég szokott lenni a pulcsi plusz mellény kombináció. Mászkáláshoz elég is. De ácsorogni…
Délután már könyörögve hívtam páromat, hogy hozza le a kabátujjam, és valami meleg innivalót, mert megfagyok!
Ica néni még reggel magamra hagyott, és hazautazott, ám nem maradtam egyedül! Ott volt mellettem Sanyi kolléga, aki már a vásár elejétõl ott volt, és elmondta, jobb, ha keddre felöltözök rendesen, mert kopogósra fogok fagyni…
Mire este hazaértem, már éreztem, hogy folyik az orrom, és szökik felfelé a lázam. Egészen 39 fokig meg sem állt. De ha már elvállaltam, nincs mese.
2. Nap:
Egy napot kihagyva otthon nyalogattam a sebeimet, és próbáltam talpra állítani magam, ami a párom gondoskodásának, a meleg teának, és persze anyósom húslevesének hatására úgy-ahogy sikerült.
Ám kedden hiába öltöztem melegebben, az idõ ellenem dolgozott. Még hidegebb lett, és a megfázásomnak sem lett jobban, hanem rosszabbodott.
Viszont itt az ideje, hogy megmagyarázzam a címet, illetve a munkakörömrõl ejtsek néhány szót! A vásárban én különbözõ kézmûves agyagedényeket, köcsögöket és csuhé karácsonyfadíszeket árultam, és innen származtattam a címet.
Az Önkormányzat által biztosított bodegák mindennek mondhatóak, csak komfortosnak nem. Az egyetlen hõforrásunk egy fehér tábla volt, ami éppen csak arra volt jó, hogy le ne fagyjon a…
Az biztos, hogy nincs itt Sanyi, illetve a régi biológia tanárom, és most egyben kollégám Ági néni, akkor ott haltam volna meg helyben!
3. Nap:
Az emberi hülyeség határtalan. Mikor százhuszonhatodszorra sem sikerült elmagyaráznom, hogy feltehetõleg azért nincs két egyforma tányér, mert ezek kézzel, és egyenként készülnek, így minden darab egyedi, feladtam a küzdelmet.
A hõmérséklet ma még tovább zuhant, már mínusz tíz körül volt délután. Sanyi unszolására felfedeztem a forralt bor áldott hatását, hogy legalább arra a néhány percre nem fázok, amíg megiszom… 🙂
Itt érdemel köszönetet Gazsi is, aki a Széchenyi étterem standjánál látott el minket rendszeresen forralt borral, sok-sok ajándék decivel kegyeskedve! A harmadik pohár után már a hideg sem volt annyira hideg, és egész elviselhetõek voltak még a hülyék is! 🙂
4. Nap:
Ezúttal sem a hideg nem kínzott minket annyira, sem a vásárlók. Lassan vánszorgó nap volt ez a csütörtök, amikor is legfõképpen Ági néni, és lány Zsófi tartotta bennem a lelket. Nem lehetett egyszerû dolguk…
Az állandó hideg, és kint lét ellenére is kezdtem rendbe jönni. Hála a Coldrexnek, amit anyóstól, és az Oszcikókusznak, amit Ági nénitõl kaptam!
5. Nap:
Eljött a péntek. És vele az iszonyatos hideg is. Lehetett vagy mínusz 15. Nem mertem köpni, mert attól féltem, hogy koppanni fog. Sanyit megismerkedtettem a Happy Market-es szendvics örömeivel, ha már Õ meg engem a forralt borral! 🙂
Tudtuk, hogy hosszú lesz a nap, hiszen reméltük, hogy este a Vamp zenekar meghozza az egész héten elmaradozó vásárlókat. Nem tette. Hiába adtak remek koncertet, abban a kutya hidegben nem jött ki szinte senki. Nem is nagyon vásároltak semmit, még a forralt borosoknál is csak ímmel-ámmal mertek sorba állni. Válság ide, válság oda, ezen nagyon meglepõdtem!
6. Nap:
Eljött a végszó, és vele eljött a farkasordító hideg is. mínusz 19 fok napközben! Ám ami a leg meglepõbb volt számomra: ebben a rohadt hidegben szakadt a hó!
Sanyival és Ági nénivel álltuk a sarat, néha Zsófi is megjelent, és kicsit próbált minket lelkesíteni, de mivel se ember nem volt, se forgalom, és a hó is szakadt, nem igazán tudtunk örülni semminek. A nap fénypontja a forró kamillatea volt, amit a párom, Kata hozott nekünk! (Igaz, én betermeltem közel két liter forralt bort is…)
Négy óra magasságában már azon voltunk, hogy pakolunk, és hazamegyünk, de abban reménykedtünk, hogy estére a Csík zenekar koncertjére megtelik a tér, és érdemes lesz ottmaradni. Aztán negyed hatkor jött a hidegzuhany, ami az akkor már mínusz 21 fokban a kutyának sem hiányzott: a Csík koncertje fedett helyen lesz, tehát nem a téren…
Hirtelen nem is tudtuk, kinek az anyját szidjuk, bár való igaz, hogy egy népzenét játszó együttes elég nehezen tudna fellépni szabadtéren hóesésben… Próbáltuk egymásban tartani a lelket, de este hétre már mindentõl elment a kedvünk. Szomorúan pakoltunk össze, és konstatáltuk: Nem azt kaptuk, amit vártunk. Én még csak-csak, mert a fizetésem ugyan megkaptam, de a forgalom tükrében nem jó szívvel fogadtam el. Bele sem merek gondolni annak a helyzetébe, aki mint Ági néni is, százalékban dolgozott…
Összegzés:
A takonykór és a hideg ellenére is jól éreztem magam, viszont ha ezt egy hónapig kellett volna csinálnom, mint bárki másnak, én biztosan ott haltam volna meg helyben! Nem a legjobb munka, amit el tudok képzelni. Nyáron biztosan jó, de sajnos Sanyival is megállapítottuk párszor: „Nem nyáron van Karácsony!”