Az előzenekarokat megnézni nem ciki. Értük is fizettél! – Ric$ interjú 2015.11.30.

A Sportalsó koncertszervezője, a HammerWord magazin és a ricsandgreen.hu újságírójaírója, a Sportalshow fesztivál alapítója. Szénégető Richárddal készítettem interjút. Beszélgettünk pályájának kezdeteiről, nehézségeiről és felíveléséről. Mesélt a zenekari együttműködés lélektani hatásáról, Esztergom kulturális és éjszakai életéről, a város helyzetéről és a jövőbeli reményekről, tervekről.(Az interjút Fauer Csaba barátunk készítette velem egy iskola projektjéhez, és úgy gondoltam megmutatom Nektek is, hátha olyan öröm lesz elolvasni, mint elkészíteni volt! 🙂 – Ric$)

– Mivel foglalkozol pontosan, mióta, minek hatására kezdted el?
– Mint minden rendes –vállalkozás-, én is több lábon állok. Van egy úgynevezett polgári állásom, a Műszaki könyvkiadónál, ahol különböző kereskedelmi ügyeket intézek. (Partnerekkel való kapcsolattartás, árubeszerzés, adminisztráció) Ezen felül jönnek a –szerelemgyerekek-: koncertszervező vagyok a Sportalsó nevű esztergomi rockklubban, már harmadik szezon óta, emellett pedig újságíró már 5 éve. Van egy saját weboldalam (ricsandgreen.hu) és abban a szerencsés helyzetben vagyok, az ország legnagyobb (és mára szinte egyetlen) tisztán rock és metál zenével foglalkozó újságjába (HammerWorld magazin, korábban Metal Hammer) írhatok. Jelen állás szerint idehaza ettől nagyobb dolog számomra nincs ebben a műfajban. Azon kívül, hogy rendkívül sokat tudtam fejlődni ezalatt az idő alatt és rengeteg segítséget kaptam a főszerkesztőtől, Lénárd Lacitól, elképesztő érzés nyomtatásban látni a nevem. Teljesen más, mint a webes publikáció, mégsem csinálja az ember másként.
– Mikor volt az a fordulópont, amikor úgy érezted, hogy ebben jó vagy, van ennek jövője?
– Húha. Ez egyszerre jó és nagyon nehéz kérdés. Jó, mert könnyű rá válaszolni, ugyanakkor nehéz is, mert nem akarom, hogy valaki egy nagyképű vidéki tahónak könyveljen el. Amikor az első koncerteket szerveztem, az már nem most volt. 2005-ben, a 18. szülinapomra szervezett minifesztivál volt az első buli, amit teljes mértékben én csináltam. Hemzsegett minden amatőr hibától, ahogy kell, de a végén az előjel pozitív lett, volt miből meginni pár sört. Ezt a rendezvényt négy évig csináltam, majd a Pató Pál Úr hozzáállás (Ugyebár: Ejj, ráérünk arra még!) és az esetleges anyagi túlvállalások miatt az utolsó után azt mondtam, nem biztos, hogy lesz következő. Kicsit nehéz volt elismerni, hogy a sikertelenségnek semmi más oka nem volt, mint a megfelelő szervezés és reklám hiánya. Ugye 2009-ről beszélünk, itt már felbukkant a Facebook, Iwiw, stb.  A hely (Molothow-Liget) is bezárt, szóval kicsit elkeseredtem. Nem tetszett, hogy nem volt azonnal siker. Pár évre abbahagytam, ráfeküdtem inkább az újságírásra, mert ahhoz éreztem kellő motivációt. Elvégeztem egy tanfolyamot, megalapítottam egy barátommal a weboldalamat, és elkezdtünk nulláról építkezni. Nagyon bíztunk az egészben, próbáltunk mást, jobbat csinálni, mint az átlag. Megvoltak a példaképek (HammerWorld és Shock!Magazin), szerettük volna, ha egyszer egy lapon emlegetnek minket. Nagyon jó visszajelzések voltak az első pillanattól, de ott is kiveszett a motiváció, ezért most is kicsit ritkábban van új publikáció, mint amivel folyamatosan felszínen lehetne maradni. Amikor itt elengedtem a siker hajszolását, akkor jött a nyomtatásba való publikálási lehetőség. Itt rengeteg ütést kaptam a fejemre Lénárd Lacitól, aminek nyomán eljutottam oda, hogy tényleg jó cikkeket írok, és ezt leginkább nem én mondom, hanem olyanok, akik azt is megmondták, ha valami rossz volt. Ezt mondjuk el is várom, hiszen én sem írok hazugságokat a cikkekben. Amikor itt megjött az egyensúly, akkor jött a Sportalsó, és a szervezési rész jó vagyok aspektusát ott kifejtem majd.
– Mesélnél a Sportalsó klubról?
– Amikor Bozsó (Sportalsó Főnök) megkeresett, hogy van ez a városi klub, dolgozzunk össze, akkor ők már két éve mentek, párszor meg is fordultam is ott. Eléggé underground hely volt, annak ellenére, hogy a megfelelő kapcsolati tőke meg lett volna, hiszen valamilyen szinten a Molothow-Liget egyfajta átmentéséről beszélünk. Összedolgozás alatt azt értette, hogy belépő és pár sörért írjak a koncertekről a honlapunkra. Simán belementem, hiszen ez egy elég jó lehetőség és hát szeretem is. Eddigre már több bandával az újságírás révén elég jó viszonyt ápoltam, így Bozsó megkért hogy kössek le egy Paddy and the Rats koncertet a Sportalsóba. Meg egy Rómeó Vérziket. Meg egy ezt, meg egy azt. Lassan azt vettem észre, hogy újra szervezek, és teleraktam a harmadik szezon őszi idényét. Érdekes volt ugyanazt, máshogy csinálni. Ugyanazt, mert koncertszervezés, máshogy, mert az anyagi felelősség itt nem az enyém. Amikor elkezdtem belülről látni a klubot és a személyzetet, akkor kicsit olyan érzésem volt, mintha otthonról hazaérkeztem volna. Ez egy rossz piárdumának hat, és valahol nyilván az is, tényleg így volt és még ma is így van. Annak ellenére, hogy néha elég keményen össze tudunk pattanni, készek vagyunk öt perc múlva ölelgetni és csókolgatni egymást. Például a múltkor Bozsóval összepattantunk valami jelentéktelen apróságon, mert komoly dolgokon nyilván képtelenek vagyunk. Erre meg is kérdezte az egyik törzsvendég: – Halljátok, TI mióta vagytok házasok? Velem sem könnyű, mert nem csak a testsúlyom nehéz, de borzasztó rugalmatlan is tudok lenni bizonyos kérdésekben. Tudok merev, szabályokat betartó és betartató is lenni. A többiek meg a káosz. Néha kicsit megkavarjuk egymást, kicsit kiabálunk, aztán minden olyan, mint volt. Bozsót egyfajta pótapaként szeretem, olyan is hozzám, mint Apa a hülye gyermekéhez, Dzsinya a pótnagypapám, Szabi egyfajta mentor, a hangtechnikai brigád pedig szintén igazi barátok, akikkel jó odafigyelni egymásra. A csapatban mindenkinek van valami –rossz- szokása. Ebből egyet kiemelek: ha női zenész érkezik hozzánk, akkor Bozsónál alap, hogy egy csokor virággal várja. Ebből nem enged. Kész szerencse… És itt most mégis megemlítek még egyet! Az a sport. Én ugye szemmel láthatóan inkább csak nézem, mint művelem, de az elnevezés (Ami egyébként Oximoron cimboránktól származik, mint Sportalsó, hiszen ez a Sportcsarnok alagsora) egyfajta szóvicces mivoltán kívül ez is belejátszik. Bozsóval közös szerelem az Újpest és a foci, meg úgy minden egyéb sport szinte. Vannak is közös meccsnézések, meccsre járások. Lila a fal, mégsem mondom, hogy ez egy újpesti törzshely lenne, hiszen sokkal több fradista törzsvendégünk van, mint újpesti. Fontosnak is tartjuk a barátságot egymással. Néha a derbyre is közös busszal megyünk, hehe. A Sportalsó mindannyiunk szerelme, a – Titkos viszony -, amiről mindenki tud. Hasznot ugyan nem hoz, cserébe elviszi az időd, néha leszívja a pénztárcád, de akkor is imádod, és eszedben sincs elengedni. Egy egyszerű alagsorból csináltunk csapatmunkával egy klubot, ami felkerült az ország rocktérképére, és szeretnek hozzánk lejárni a zenekarok és a keménymag is. Azok is vissza akarnak jönni, akiknek a buliján esetleg kevesen voltak. Ennél jobb visszaigazolás nem kell. Szerintem. A klubban van egy nagyon fontos alapelv: egyenlő bánásmódra törekszünk. Szerintem ez nagyon fontos. Nekünk, klubtulajoknak és szervezőknek (és újságíróknak is) kell kinevelnünk a következő nagynak mondható zenekarokat és zenészgenerációt. Sokan ezzel nem foglalkoznak, pedig nagyon fontos. Sőt. Ezért is tettünk ki néhány ilyen táblát a klubban:
– Az előzenekarokat megnézni nem ciki. Értük is fizettél! –
Idén pedig már a saját nyári fesztiválunkig is eljutottunk, ugyanis augusztus végén megrendeztük a Sportalshow-t, ami jövőre is folytatódik. Bozsó is azt szereti, ha mindenki elégedett és vidám. Ráadásul amikor csak tehetjük, akkor szeretünk segíteni is: Rock Véradás, játékok, Jótékonysági rendezvényeken való részvétel, ilyesmi. Ezeket a stáb mindig együtt csinálja, mert így szeretjük. Együtt sírunk, együtt nevetünk, eljárunk koncertekre máshová, ha mi éppen nem vagyunk nyitva, talán jövőre még nyaralni is együtt fogunk…
– Sok zenekarral dolgoztál már együtt, volt olyan, akivel nagyon jól ment az együttműködés vagy akivel pont ellenkezőleg? Tudnál a zenekarokról mesélni?
– Itt most biztosan azt várják páran, hogy a madball buliról megosszak néhány kulisszatitkot… Hát azt nem fogok. Már csak azért sem, mert nem aratok le más babárját! Azt a bulit Zsipi szervezte (Köszi még egyszer haver!), mi csak asszisztáltunk hozzá, kis túlzással, hehe. A zenekarok éppolyan szeretők, mint a klub. Én szeretek arra törekedni, hogy minden simán menjen és a végén mindenki szája felfelé görbüljön. Vannak bandák, akikkel álom együtt dolgozni, mint a P. Mobil, az Alvinék, a The Joystix, az Ismerős Arcok és most simán felsorolhatnék még vagy 200 nevet, ahogy vannak olyan managerek, akikkel szintén álomszerűen könnyű a szervezés, mert zéró a mellébeszélés és azt érzem, hogy kölcsönösen a legjobbat akarjuk egymásnak. Ilyen például Such Tomi, Kathy Zsolt, Pignon, Darabi Zsuzsi, Kis Laca, Kovács Tak Peti, Nemes Tomi, és megint napestig mondhatnám, és akkor is bánnám, hogy kihagytam valakit. Negatív példát nem szeretnék mondani, mert a sárdobálást sem szeretem. Felesleges is. Velük valószínűleg többet nem is fogok együtt dolgozni, mert szerencsére vagyok és a klub is van abban a helyzetben, hogy lehetőségünk van nemet mondani. Az mondjuk egy örök törvény szerintem, hogy egy bizonyos szint alatt és felett már nagyon könnyen megy a közös munka. A közepe az, ahol néha egy-egy zenekar, vagy előadó nincs tisztában azzal, hogy Neki mit lehet és mi megy át a nettó parasztság kategóriába. Nemrég volt egy magyar banda, akik olyannyira irreális kérésekkel álltak elő (techinka és catering is), hogy hangosan nevettem, és megállapítottam: mi a büdös életben nem fogunk együtt dolgozni.
– Hogy látod Esztergom kulturális, éjszakai életét? Mi az ami jó, mi az amin fejleszteni lehetne?
– Megpróbálok politikamentes választ adni, és nagyon remélem, hogy ez sikerülni is fog. Ebben a városban nagyon színvonalas szórakozási lehetőségek voltak évekkel ezelőtt. A főtéren egész nyáron koncertek voltak, volt egy országosan híres rockklub, minden műfajnak fesztiválja volt, ami egy ekkora városban igencsak kuriózum. Aztán jöttek a nem megfelelő politikai döntések, aminek természetesen a város és az itt élők itták meg a levét. Az elmúlt egy évben ez nagyon jó irányba változik, és a jövő évi terveket hallva azt mondom, talán lassacskán jobb is lesz, mint előtte volt. Szurkolok ennek és próbálok aktívan rész is venni benne, tenni érte, hogy az emberek jól érezzék magukat a városban, színvonalas koncerteken, programokon. A jelenlegi Önkormányzat nagyon támogatja az élőzenét és partner is a dolgokban. Idén is rengetet segítettek a fesztiválnál, amit nem lehet elégszer megköszönni. Ha mindenhol így menne, akkor sokkal élhetőbb, és főleg szórakoztatóbb hely lenne az ország. Hol látsz olyat, hogy Polgármester Asszony lemegy a helyi metál fesztiválra, mosolyogva megnyitja a fesztivált, végignéz pár elégé metál zenekart, mosolyogva beszélget a rockerekkel, és örül, hogy alkottunk valamit, ahol mindenki jól érzi magát? Szerintem csak Esztergomban. Tehát újra: az irány nagyon jó, és úgy érzem, ez egyre csak jobb lesz.
– Mi a terved a jövőre nézve?

– Most elsősorban az, hogy a Sportalshow 2016-ot elég ütősre meg tudjuk szervezni és a szezon a legjobban sikerüljön. Azt akarom, hogy a város újra felkerüljön a zenei térképre, mindenki szívesen jöjjön a városba és a Sportalshow-ra, mint anno a Fesztergomra jött.

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás