Pokolgép, Ossian, Omen. Talán mondanom sem kell, mekkora hatással volt és van jelenleg is ez a trió a magyar heavy metal fejlődésére. Korszakos jelentőségük óriási, egyenként is. A nagyjából egy tőről fakadó zenekarok pedig még manapság is működnek, sőt működésük folyamatos (vegyük ide azonnal a Kalapács zenekart is), de a legfontosabb, hogy nem vegetálnak, hanem újat és minőségit alkotnak. Épp néhány hete ünnepelte egy kiváló lemezzel a 25 éves évfordulóját a Pokolgép és Omen kapcsán ismert Kalapács József vezette Kalapács zenekar is, de máris itt van egy újabb jeles évforduló, hiszen az Omen 2025-ben lett 35 éves. Ha már ünnep, azt az ünnepelt ajándékkal ünnepli, de most nem ő, hanem mi kapjuk azt meg egy új album formájában, hát lássuk, milyen is lett a Kell az ima, amiről 3 már ismerős lehet, hiszen online már 2022-ben megjelent.
35 év alatt immár a 12. album (külön számoltam a Tiszta szívvelt és az Agymosást), bárhogy nézzük, azért tekintélyes diszkográfia, jelentős és kiemelkedő életmű. Ahogy egyébként a zenekar kapcsán sajnos már megszokott, ezt sem az előző, egyébként kiváló 2019-es Halálfogytiglant elkészítő felállás hozta össze, ezúttal a basszer posztján történt csere, Mezőfi Józsefet követte az egykori Nagyfi harcostárs, Pazdera György, a Pokolgép klasszikus felállásából ismert muzsikus, azt gondolom, hála ezért a Totális Metal alakulatnak. Szóval azért kellett 6 év az új eresztéshez, de magasan is volt a mérce, kiváló album volt Halálfogytiglan, aztán meg 2021-ben a Stulával újra felvett korábbi számokat tartalmazó Best Of Omen – 30 év is kiválóan sikerült, szóval ünnep ide, vagy oda, kellett már nekünk a metal.
Baljós hangulatú témázgatással (meg egy csatakiáltással) nyit és zár a Kellenek az imák. Közte a szikár, száraz, de fifikás gitármunka, meg tök jó az is, ahogy a refrén dallamát lekíséri (egyébként több dalban is) a gitár. Erős nyitás, gondolom, koncerten is sokszor halljuk még, a szöveg meg magáért beszél ebben a világban.
Bár lendületes, duplázós-dobos tétel, mégis – talán a nem kellően tapadó refrén miatt – kissé átlagosnak tűnik az Amiben hiszel, mondjuk a szöveg itt is nagyon tetszik, bár borús hangulatú a dal, de a mondanivalót biztatónak tartom. Lebegős gitárral indul, de igazi szögeléssel folytatódik a Végítélet, nekem ez a tétel kimondottan tetszik, erős a refrén, jók a harmóniák, egy kőkemény vélemény-kinyilatkoztatás.
Nos, ha van Omen dal a lemezről, ami szerintem igazán determinálja-jellemzi a bandát, az az Árnyékból fény. Igazi, hangulatos nyitány, alapra vett, visszafogott verze, majd egy óriási lendülettel előadott, kiváló refrén, Stula itt szerintem óriásit énekel. A középrész megint a gitárharmóniákról szól, ezek maradtak a duplázós lüktetés mellett az előző dalhoz hasonlóan, minőségi szinten. Igazi kedvenc lesz belőle, nálam biztos, bár a lezárása kissé kurta-furcsára sikeredett, sebaj.
Igazi Omen líra a Halál csókja, lassú-vontatott ének a mondanivalóhoz igazodva, remek kísérőzenével és az első igazi, nekem tetszős szólóval. A szöveg alapján itt a halál csókja egyben a csók halála is. Elsőrangú gitáriff és érdekes ritmika adja az alapját a Lennék című dalnak, amelyben Stula nagyot és tisztán énekel a refrénben. A már ismerős tételek közül az első a Kikövezett út, ami hangulatában homogén a lemez eddigi részével, tulajdonképpen ugyanazt tudom elmondani róla, mint az előző dalról, jól esik hallgatni.
Dob-basszussal indít a Méregpohár, majd érkezik a gitár és így emelkedik a dal a legszebb Omen hagyományok őrzőjévé, egyben az album újabb csúcspontjává. Végig tisztán hallani a basszusfutamot, jó lett a szóló, erős-együtténeklős a refrén, olyan rőzserázás lesz belőle majd élőben, hogy csak na! Az életműben is erős darab.
Újabb ismerősként bukkannak fel a záró tételek, a Kikövezett út, a maga lírai középrészével és ismét a vibráló ritmikával, illetve a hangulatos bevezető után kőkemény szögeléssel és fogós refrén-gitár együtthatással operáló, csúcspontos Látszatkirályság.
Összességében milyen is ez a lemez akkor? Kiváló, hagyományőrző, ugyanakkor nagyon mai is. Kiválóan sikerült megragadni az Omen hangzást és mondanivalót, erős és karakteres a gitármunka, ahogy az elvárt a zenekartól, ugyanakkor a szövegek minősége kielégíti a nem alacsony elvárásokat, mondanivalóban is. Stula hangja, ahogyan már az előző albumon is, kiválóan idomul ehhez a zenei környezethez, erős rekesztések, de tiszta dallamok is felbukkannak az albumon, jó választás volt ő a frontra, fazonban is megnyerő. A ritmus megintcsak meggyőző, hangulatos-kísérő, ha kell, de erőteljes és eszes, ha arra van igény, soha nem egyhangú. Cserfalvi Töfi és Boros Béla mestereknek hála, a zenei hangzás mai és öblös, minden tisztán és mértékkel szól, dicséret érte a Denevér Hangstúdiónak, ahogy az énekfelvételek minőségéért is Jung Norbinak. Havancsák Gyula pedig tetszetős és kifejező borítót tervezett ezúttal is az ünnepi kiadványnak.
Ha valami kifogásolnivalót is említeni kell, hát a szövegek zenei környezetbe illesztése néhol megdöccen, meg én szeretem ebben a zenei stílusban a nagy ívű, dallamos és hosszabb szólókat, szerintem elbírt volna néhány dal ebből egy kicsit többet, de ez már tényleg csak kekeckedés, elnézést is kérek érte. Elnézést, mert ez tényleg egy kerek és masszív album lett, ahogy Nagyfi mester mondását kissé elferdítve idézhetnénk: Lett Metal! Ezt még a fiatalabb korosztálynak is ajánlom, mert az Omen menő!
9/10
Ha pedig élőben is kíváncsi lennél a lemezbemutatóra, hát szólok, hogy az Omen a Nevergreen társaságában azt 2025. április 5-én tartja a Barba Negrában!