Az év egyetlen F.O. System koncertje a Dürer Kertben

Az év egyetlen F.O. System koncertje a Dürer Kertben

A ’90-es évek legendás underground zenekara, az F.O. System fennállása során csupán egyetlen lemezt adott ki, ennek ellenére a rajongás irántuk töretlen, az elmúlt években pedig szerencsére, noha csak évente egyszer, de összeállnak egy-egy nagyszabású koncertre. Az idei F.O. System-jelenés november 9-én lesz a Dürer Kertben.

Az F.O. System úgy vált a hazai alternatív zenei szcéna mai napig jelentős hatással bíró zenekarává, hogy 20 évig szinte teljesen csendben voltak. A zenekart 1986-ban Mátyás Attila gitáros, énekes és Jerabek Csaba, basszusgitáros alapította. A banda a dark-wave irányzat első hazai képviselőjének számított, erőteljes, kissé sötét, pszichedelikus hangulatú zenéjük és látomásszerű dalszövegeik pedig a rendszerváltást megelőző korhangulat lenyomatai voltak. A csapat hamar kinőtte a kezdeteket jelentő Fekete Lyukat és egyre többfele és egyre nagyobb helyszíneken léptek fel határon innen és túl, köztük zenéltek a New Model Army-val és Christian Death-el is. 1991-ben azonban az F.O. System elbúcsúzott rajongóitól, akik viszont azóta sem feledték a bandát.

Az ő kívánságukra állt össze a zenekar először egy koncert erejéig a Petőfi Csarnokban 2006-ban és azóta is a csapat évről-évre egy-egy F.O. System jelenéssel örvendezteti meg a közönséget. Tavaly ráadásul 33 év után egy új dalt is kiadtak Mire vársz? címen, így a kultikus számok mellett már ezt is énekelhették a rajongók. És végre eljön az idei nagy F.O. System összejövetel ideje is, november 9-én a Dürer Kertben.

Jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők július 4-én, 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés pedig július 5-én, 10 órakor kezdődik.

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás