Kiss Ákos

248 cikk
Innovációs manager, edzőés a Monster Pie Party Rock dj-je vagyok. Számos változó mellett az egyetlen állandó dolog az életemben a ZENE. Mindennél többet jelent nekem, és ezirányú érzéseimet, gondolataimat előszeretettel osztom meg az emberekkel. Ezért, bármivel is kerestem a kenyeremet, mindig foglalkoztam a zenével: muzsikusként, bloggerként, podcasterként, koncertszervezőként, dj-ként, színpadmesterként is. Számos fórumon megnyilvánultam az elmúlt év(tized)ekben , ezek felsorolásába bele sem akarok kezdeni. Aki beüti a nevemet a gugliba, az úgyis megleli a digitális lábnyomaimat. Szénégető Ricsi barátommal is a zene révén ismerkedtünk össze, és óriási megtiszteltetés, hogy az ő felületein is teret kaphatok időnként. De én bármennyit is írtam a zenéről, a magyar rocksajtó történetének legjobb cikkét sosem tudtam (és sosem fogom tudni) überelni: a cikk címe az, hogy Rajongjál már, baszd meg! Itt a Ric$ & Green blogon megtaláljátok, minden benne van arról, amit a zenéről gondolok. Persze, azért remélem, a többi cikket is elolvassátok majd azért, ha már idetévedtetek.

Ignite – cím nélkül, új énekesel

Biztos vagyok benne, hogy minden magyar punk-rock rajongónak erős érzelmi pluszt jelentett az Ignite koncerteken való részvétel. A zenekar élén álló Téglás Zoli valószínűtlenül organikus módon vegyítette a kaliforniai életérzést a...

Golconda: Posterity (2022) – Sci-Fi füleimnek

Kezdjük ezt a lemezajánlót két ténymegállapítással: - Az intrumentális rock/metalzene sosem volt itthon, de még külföldön sem egy tömegműfaj. - A konceptlemezek ideje egyesek szerint már nem sokkal az után lejárt, amikor apáink...

Erős, nem okos, és glamrock rajongó – Ilyen a Peacemaker sorozat

Ha le akarnánk írni James Gunn humorát , akkor  a „sajátos” és a „beteg” közötti skálán lőnénk be valahová a végeredményt. A filmvilágban alapvetően B-kategóriás szuperhős-horror-vígjáték alkotások terén szerzett krediteket, először forgatókönyvíróként,...

Határtalan funk rock – az új RHCP lemezről

Hat év szünet, és a tékozló (öreg)fiúként üzemelő gitárzseni, John Fruiscante újraigazolásával új lemezt hozott ki a Red Hot Chilli Peppers Unlimited Love címmel.

Csernobil – HBO Mini Series (2019)

A Csernobil című, mindössze 5 részes minisorozatról olvastam olyan véleményt – több helyen is, hogy -véget ért a világ legjobb sorozata. Ez nem kis dicséret az alkotóknak, hiszen a világ talán...