A Sötét Lovag – Felemelkedés (The Dark Knght Rises – 2012) Az én szemszögemből…

Nos, sokat gondolodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a cikket. Nem szoktunk egy filmről mindketten írni. Legalábbis eddig nem tettük. Bencével ugyan csináltuk, de még a legelején. Aztán mivel Dáviddal többnyire egyetértettünk, így erre nem volt szükség. Egészen mostanáig! 🙂

Mindketten vártuk a filmet, csak Dávid pozitívan állt hozzá, és meg úgy, hogy ez tuti szar lesz… A trailerek engem olyannyira nem győztek meg, hogy elmondani nem tudom. Aztán mikor megláttam a hogy a neten is legtöbb helyen 9 pont körül mozog, ellenben idehaza szinte minden kritikus szidja, el kellett mennem moziba…

Nem bajlódok a tartalmi ismertetőkkel, mert azt leírta Dávid teljesen korrekten. Beszélek inkább az általam látott különbségekről:

Negatívumok: Egyet kell értsek Dáviddal két dologban: Gotham kibaszottul el lett nagyolva. Zavaróan elsikkadt a nyomasztó légköre. A másik: a Jokeres szál igazán megérdemelte volna a maga pontját a mondat végére. Nyögjék be, hogy meghalt, játssza el valalki más, akármi. (Tudtam volna adni tippeket, kinek adják a szerepet, de Nolan nem hallgatott rám… 😀 ) Ennyi, amivel egyetértek az általa felsorolt negatívumokból. Viszont én nem is vagyok annyira tisztában a Batman-univerzummal, mint Ő.

Pozitívumok: Ez a film, az előző két Nolan-féle Batmannel ellentétben számomra nem vált sem unalmassá, sem túlzsúfolttá. A Sötét lovag alatt éreztem azt végig, amit Dávid ezúttal, hogy jajj, jajj, legyen már vége. Szokásom belealudni a filmekbe néha, ám ezúttal egyszer sem sikerült… 😀 A közel 170 perc alatt végig éreztem, hogy érdekel a film. Mindjárt az első jelenet, a repülőgépes működött. A fenntartásaim, hogy Bane elég lesz-e, mint kvázi főellenség, alaptalannak bizonyultak. Hardy végig uralta a vásznot, és a szinkronja is zseniálisan sikeredett. (Sajnos csak szinkronos előadásra tudtam beülni…) Arról nem is beszélve, hogy brutális módon felgyúrta magát a szerep kedvéért… Hatheway kisasszony pedig számomra a legobb Macskanő eddig. (Mondjuk a Szerelem és más drogokban is bizonyított már, mint színésznő.) Engem Alfred lelépése sem zavart, inkább egy érdekes színfoltot vitt a történetbe. Sőt, mindenkinek elég volt annyi, és úgy, ahogy volt. Hans Zimmer zenéje félelmetesen jó, és remekül illikt a hangulathoz. Be is kell gyűjtenem mihamarabb! Nem akarok én is akkora novellát írni, mint barátom és kollégám! 🙂

Összegezve az egészet: Az a két fent említett negatívum mindenképpen levon a végső konklúzió során, ám az egész film működőképességéet tekintve egy pontot mégis vissza kell adjak a kettőből. Ráadásul egyre jobban erősödik bennem a gondolat, hogy megtekintem újra a következő előadáson… 🙂

Most nem mentem szembe a nép véleményével, mint szoktam, hanem csendben fejet hajtottam egy számomra zseniális mozi előtt. Maximális tudok azonosulni Sáros Tomi barátom gondolatával, miszerint Nolan Batmanje most ért meg igazán. Én nagyon remélem, hogy elkészülhet a negyedik epizód az Ő dirigálása alatt! Mármint Nolané alatt, nem Tomié alatt. Bár megnézném azt is, Tomi milyen Batment rendez. Elvégre Ő is rendező… 🙂

Nálam: 10/9,5 (Normális Gohammel maximális lenne a pontszám!)

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás